Színház

Trianonról szóló előadás ősbemutatójával indul a Kultkikötő évada

2020.07.01. 16:45
Ajánlom
A Vérző Magyarország című felolvasó-színházi előadás bemutatójával, július 3-án indul a Kultkikötő 2020-as évada. A Rusznyák Gábor rendezésében színpadra állított előadás a 100 évvel ezelőtti eseményeket dolgozza fel.

Az alkotók szándéka, hogy ne csak beszéljenek, hanem több, sokak számára talán ismeretlen nézőpontot is megmutassanak a magyar történelem egyik legfájdalmasabb traumájáról. 

„Kevés dologban ért egyet a nemzet, de abban igen, hogy a magyarság legnagyobb fájdalma az Trianon. S abban is megegyezhetünk (legalább mi magyarok) hogy kétségek nélkül egy igazságtalan és szakmaiatlan békediktátumot írt alá a magyar küldöttség 1920. június 4-én, 16 óra 32 perckor a versailles-i Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján a La galérie des Cotelles-ben.

Persze ez az igazságtalanság nem feltétlen érzelem vezérelt, vagy nem csak. Egy igazságtalanság mögött is vannak, lehetnek, külső szemmel logikus érvek. 

(...) Az előadás a színház eszközeivel próbál ebben az igazságkeresésben, a fájdalom feldolgozásban segíteni. Történelmi dokumentumok, a kortársak írásai és a száz év alatt felgyülemlett hitek, tévhiteket felhasználva, jelenetről jelentre újabb és újabb perspektívákat megnyitva beszélni Trianonról” – olvasható a darab szinopszisában, amelynek további különlegessége, hogy a szemelvényeket felolvasó három színművész – Csiby Gergely, Domokos László és Zayzon Zsolt – mindhárman erdélyiek, de nem ez az egyetlen hasonlóság az este főszereplőinek pályájában.

Gradvolt_VERZO_2Q9A4575-164034.jpg

Csiby Gergely (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Csiby Gergely egy nagy váltáson van túl: a Pesti Magyar Színház társulatát tavasszal elhagyó színész most először lép színpadra szabadúszóként – őt egyébként színházi szerepei (A Pál utcai fiúk, Háború és Béke, A dzsungel könyve) mellett a Csak színház és más semmi, illetve a Jóban-rosszban című televíziós sorozatból ismerheti a szélesebb publikum.

Zayzon Zsolt tavaly igazolt a kecskeméti Katona József Színházból a budapesti Thália Színházba, ami saját bevallása szerint – vidék- Budapest viszonylatban – legalább akkora váltást jelentett számára, mint amikor Erdélyből Magyarországra költözött. Zayzon Zsoltot mozgóképen legutóbb az Akik maradtak című filmben láthattuk.

Domokos László rendezőként és színészként is tevékenykedik, de számára sem ismeretlen a televíziós sorozatok világa: 2008-tól ő a Barátok közt Berényi Attilája.

Gradvolt_VERZO_2Q9A4631-164029.jpg

Zayzon Zsolt, Csiby Gergely, Domokos László (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

A darabot rendező Rusznyák Gábor szerint „ez az előadás elsősorban szépirodalom, amelyet a három színész közös játéka és nézői reakciók tesznek, tehetnek színházzá. A Trianoni események kortársai »szólalnak« meg s próbálják érteni, értelmezni, lefordítani, átadni, a történéseket.

Számunkra ez egy lehetőség, a fel nem dolgozott fájdalom feldolgozására. Együttlét, amelyben - remélhetőleg – széthúzás nélkül tudunk létezni.”

Az előadás bemutatója július 3-án, a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban lesz, majd egy nappal később, július 4-én Balatonbogláron, a Kápolna Színpadon is láthatja a közönség a darabot. Mindkét előadás ingyenesen megtekinthető, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

A földvári előadásra itt, a boglári előadásra itt lehet regisztrálni.

Nagy Viktor: „A kultúra jelenti az életerőt”

Kapcsolódó

Nagy Viktor: „A kultúra jelenti az életerőt”

Éppen tizenöt éves a Kultkikötő. Alapítója, igazgatója Nagy Viktor színművész – a Thália Színház tagja – a veszélyhelyzet idején még tartott attól, hogy a vírus ledönti a jubileumi évüket, ám szerencsére nem így lett: július 3-án nyit a Kultkikötő Balatonföldváron! Augusztus végéig játszanak majd – Földvár mellett – Bogláron, Szárszón, Fenyvesen és Badacsonyban. Nagy Viktor arról is beszélt a Fidelio.hu-nak, hogy Szárszón szobrot állítanak – közösen a helyi önkormányzattal – Csukás Istvánnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.