Színház

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

2025.11.12. 13:30
Ajánlom
A Trojka Színházi Társulás A szépség testet öltött és megjelent alcímű, zenés felolvasó-színházi formában megvalósuló műsorával újabb lépést tesz alkotói útján. Az előadás témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.

Az egyszeri alkalommal zenés felolvasó-színházi formában megvalósuló műsor analóg és digitális világunk közönyéről szándékozik beszélni a pozitív szépség eszményének hitében. E hit megtestesítője Miskin herceg, a világosság hordozója, akinek a bukása a küldetése is egyben: megváltani mások nyomorult bűneit, felszabadítani a félelemtől összerezzent lelkeket. Történetünk főhősét az őrület és a betegség menti ki a világból. Az élet öröme, a halállal és a sötétséggel szemben: a feltámadás világossága.

Az est anyagát F. M. Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényéből válogatták, Makai Imre fordítását felhasználva. A műből kiragadott részletek segítségével az alkotók arra törekednek, hogy megidézzék az emberi lélek legmélyebb rezdüléseit, és bemutassák azt az örök kérdést, amely Dosztojevszkij művészetének középpontjában áll:

megjelenhet-e a szépség mint megváltó erő a világban?

Soós Attila

Soós Attila (Fotó/Forrás: Átrium Film-Színház)

A Trojka Színházi Társulás produkciója egyszerre tisztelgés a klasszikus irodalom előtt és kísérlet arra, hogy a kortárs befogadó számára is átélhetővé váljon a szépség, a hit és az emberség örök dilemmája.

A Trojkarácsony névre hallgató eseménynek a MOMkult ad otthont, rendezője Soós Attila lesz. Zeneszerző: Knyazoviczky Zoltán

Szereplők: Bárnai Péter, Nagy Dóra, Ténai Petra, Erdei Juli, Hajnal János, Vidra Gergő

A december 21-én látható A szépség testet öltött és megjelent című estről bővebb információ itt érhető el >>>

Fejléckép: A Trojkarácsony plakátja (forrás: Trojka Színházi Társulás)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Klasszikus

Vonósnégyes-ősbemutató a Zeneakadémián

A magyar Korossy Kvartett és a lengyel NeoQuartet december 8-i, közös hangversenyükre Lutosławski, Kurtág és Kościów kompozícióival, valamint Kecskés D. Balázs új művének premierjével készülnek.
Vizuál

Egyik díj a másik után: Paul Thomas Anderson filmje volt a legjobb a New York-i kritikusoknál

A New York-i Filmkritikusok Köre az Egyik csata a másik után című alkotásnak ítélte a legjobb film díját, míg Benicio Del Torót a legjobb mellékszereplőnek választották. Elismerték továbbá Rose Byrne-t, Kleber Mendonça Filhót, valamint a hazájában üldözött Dzsafar Panahit is.
Színház

Lelki élet a hajlakkok között – visszatér az Acélmagnóliák

Hat nő, egy fodrászat és minden, ami a dauer mögött van – a Veres 1 Színház a Covid-járvány idején mutatta be az Acélmagnóliákat, hosszú kihagyás után most ismét láthatja a közönség, legközelebb december 30-án a Vidám Színpadon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Futurisztikus vígjáték a Pesti Színházban: Igazából komédia

A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig „aktoidok”, vagyis színjátszásra tervezett androidok veszik át.
Színház hír

New Yorkban vendégszerepelnek a nyíregyházi társulat tagjai

 A Székely stílusgyakorlatok című, legújabb előadásukat december 6-án mutatják be a New York-i Magyar Házban. A hazai közönség január 15-én ismerheti meg a friss produkciót a Bencs Villában.
Színház hír

Rangos olasz díjra jelölték a Proton Színház előadását

A társulat Parallax című előadása az olasz színház Oscar-díjáért, a Premi Ubuért száll versenybe a legjobb külföldi előadás kategóriájában. A díjátadót december 15-én tartják Bolognában. 
Színház ajánló

Lelki élet a hajlakkok között – visszatér az Acélmagnóliák

Hat nő, egy fodrászat és minden, ami a dauer mögött van – a Veres 1 Színház a Covid-járvány idején mutatta be az Acélmagnóliákat, hosszú kihagyás után most ismét láthatja a közönség, legközelebb december 30-án a Vidám Színpadon.
Színház ajánló

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.