Színház

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

2020.08.04. 09:05
Ajánlom
Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.

Bizakodással, nagy tervekkel, díjakkal, új társulati tagokkal és izgalmas hírekkel indult a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2020/21-es évada. A félbetört tavalyi évad után szinte tapintható várakozással telt meg a Nagyszínház közönségtere, ahol a társulat Szikora János szavait hallgatta.

A színház igazgatója örömét fejezte ki, hogy újra együtt a társulat, bár nyilvánvaló bizonytalanságának is hangot adott, hiszen nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a járvány második hulláma mikor éri el országunkat. A munka azonban elkezdődik, az évadnyitó társulati ülés után a Kozák András Stúdióban már az első bemutató, Az ember tragédiája 2. élő olvasópróbája kezdődött, két író, Márton László és Závada Pál részvételével.

Szinhaz_evadnyito-0010-085831.jpg

Évadnyitó társulati ülés a Vörösmarty Színházban (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

A folytatásban olyan vidám, könnyed darabok kerülnek színpadra, mint a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban bohózat, a Mágnás Miska operett, vagy a Koccanás, Spíró György szatírikus, vidám műve és érkezik a Fame, a hírnév ára című musical is. Az évad a gyerekeknek is tartogat meglepetést, Csukás István a Vörösmarty Színház felkérésére írt Diótörőcske című előadással várják őket. Szikora János a hagyományos, tavalyi évadot bemutató film helyett ezúttal egy Strehler-idézettel készült, utalva arra, hogy a színház élő műfajként tud igazán létezni:

Az én mesterségem az, hogy történeteket meséljek a többieknek. El kell mondanom, mert nem tudom magamban tartani őket. Mások történeteit mesélem a többieknek.

A fenntartó Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatától Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a társulatot, megköszönve a karantén idején végzett munkát. A nyár folyamán aláírt állami szerződéssel kapcsolatban kitért arra, hogy továbbra is az önkormányzat marad a színház fenntartója, az állami szerepvállalás az ún. 1+1 elvén alapul: amekkora forrást biztosít az önkormányzat, ugyanakkora összeggel támogatja a színházat az állam. Dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályok szerint rendben elkezdődhet a színházi évad és arra kérte a színházbarátokat, hogy bátran vásároljanak bérleteket. Emlékeztetett, hogy a járvány első hulláma miatt félbetört évad kompenzációját is sikeresen kidolgozta a színház, amennyiben egy újabb leállás következne be, akkor is helytállna.

Szinhaz_evadnyito-0141-085831.jpg

A Vörösmarty Színház művészei (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

Székesfehérvár polgármestere szólt a koronázási szertartásjátékról is, amire idén megváltozott helyszínen, a Nemzeti Emlékhely helyett az Aranybullánál kerül sor egy jóval kisebb, 300 körüli néző befogadására alkalmas nézőtér előtt várhatóan augusztus 21., 22., 23-án.

Szikora János igazgató a három új társulati tagot is bemutatta: Tenki Dalma, Trokán Péter és Sarádi Zsolt erősíti tovább a társulatot. Tenki Dalma az évadnyitó után azt is elárulta, hogy nagyon szereti a zenés darabokat: „Mivel prózai színészként végeztem, és sok prózát játszottam, így mindig örülök, ha zenés szerepet kapok.” Trokán Péter több szállal is kötődik Székesfehérvárhoz, de a tavalyi Trianon-bemutató volt az, ami végső elhatározásra bírta: „Igazán nem várt és kellemes meglepetésként ért, hogy úgy fogadtak be a kollégák, mintha már régóta itt dolgoznék.” Sarádi Zsolt az idei Koronázási Szertartásjátékban debütál Kun Lászlóként: „Ahogy elnézem a színház repertoárját, izgalmas szerepeket fogok Fehérváron játszani.”

Szinhaz_evadnyito-0126-085832.jpg

A Vörösmarty Színház társulata (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

Idén az évad színésze Nagy Péter lett, az év színházi dolgozója címet pedig Cserpák Nikolett recepciós nyerte el.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház 2020/21-es évada szeptember 12-én Az ember tragédiája 2. bemutatójával kezdődik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.