Színház

Tudja, hogyan élnek a protokollfőnökök?

2013.05.08. 16:40
Ajánlom
Legyen a Fidelio vendége a Térey János verses regényéből készült Protokoll című előadáson május 11-én, szombaton a Radnóti Színházban! JÁTÉK

A verses regényéből a Radnóti Színház felkérésére született színdarab, Valló Péter rendezésében pedig előadás, amelyet a tavalyi évadban mutattak be. A főbb szerepekben Fekete Ernő és Szávai Viktória látható.

Részlet Stuber Andrea kritikájából: "A rendező legnagyobb jótéteménye az, hogy a Radnóti újabb Térey-bemutatójának főszerepére ismét a Katonából hívott egy illusztris vendéget. Fekete Ernő nemcsak kiváló formáját és szakmai perfekcióját hozta magával, de még a színészi konnotációját is." (A teljes kritikát ide kattintva olvashatja!)

A történet főszereplője Mátrai Ágoston, a Külügyminisztérium protokollfőnöke, akinek mindene megvan: szépen ívelő karrier, színes társasági élet, sok nő és néhány jóbarát. Ekkor azonban, magánélete és karrierje csúcsán valami megroppan benne. Megtörténik a legrosszabb, ami egy protokollossal megtörténhet: kicsúszik a kezéből az irányítás. Csak sodródik, és tehetetlenül nézi, ahogy a számára fontos emberek idegenekké válnak, tőle függetlenül élik életüket, elbuknak vagy emelkednek. Szétcsúszó életének darabkái után kapkodva próbálja újra összerakni magát. Kérdés, hogy sikerülhet-e. Történik mindez mostanában, Budapesten és a Föld körül.

Amennyiben 2013. május 10-én, pénteken délig helyesen válaszol az alábbi kérdésre, partnerével vehet részt a Protokoll május 11-i előadásán a Radnóti Színházban.

Kérdésünk: Kibe szerelmes Térey János Protokoll című művének főhőse, Mátrai Ágoston?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.