Kedves gondolat; kezünkbe fogjuk, simogatjuk és elégedettek vagyunk, mert rólunk, színháziakról szól, mi több fontosnak érezhetjük magunkat. De nem így történt, a Biblia ezt nem említi... talán a sorok közt... ki tudja? Mi emberek nem kaptunk soha semmit készen, apró mozaikokból kell összeraknunk saját kultúrtörténetünket; ajándékot kaptunk, lehetőséget az alkotásra, az ajándék Életet a mi képmásunkra formálni, mondjuk a színházon keresztül.

Robert Lepage, kanadai alkotó ez évi színházi világnapi üzenetében a tűzről beszél, az árnyékokról a falon, amivel elkezdtünk játszani. Azt hiszem, közel járhat a megfejtéshez. A tüzet kaptuk ajándékba, ez a mi kollektív emlékezetünk, amely emlékezet a könyvek elégetését is meg kell, hogy őrizze. Tudják, mint a Fahrenheit 451 című filmben; megpróbálják elpusztítani az emlékezetet. Ó..., azt nem lehet.

Vajon lesz-e olyan, aki egyszer majd megpróbálja elégetni a "színházat". Nem merek erre gondolni. De ha mégis megtörténne, hogy valaki így dönt, a Teremtő akarata ellenére, egy dolog biztos, a történelem valaha volt legnagyobb hadseregével kell felvennie a harcot, az emberiség kollektív emlékezetével, amely mindenütt ott lesz, mint árnyék a falon. És minél közelebb megy valaki a tűzhöz, ez az árnyék annál hatalmasabb, s mikor ijedten megfordul, rádöbben, hogy önmaga árnyékát látja.

Színház nélkül ő sem létezhet majd.

Seress Zoltán
Bárka Színház, igazgató
(A Fidelio Súgó 2008. decemberi számának Prelűdje)