Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

2024.06.14. 15:30
Ajánlom
Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában kiemelt jelentőséget kapott, hogy az elmúlt években szerződtetett fiatal tehetségeket helyzetbe hozzák, reflektorfénybe állítsák, és megszólítsák a fiatal közönséget.

Több nagy sikerű bemutató – úgy az EMBTRAG, akár az Extázis, a Mefisztóland,  vagy például a Sorstalanság tantermi előadás – lehetőséget teremtett az új tagok emlékezetes fellépésére, bemutatkozására. Külön öröm, hogy Tarnóczi Jakab rendezése, az Extázis egy új, fiatal nézői réteget is be tudott hívni a színházba – emelte ki az igazgató. Két saját gyártású videósorozat is készült idén – EZMEGKI?!, illetve Good vibes only? Tillával címmel – abból a célból, hogy a közönség jobban megismerhesse a Katona társulatának Y-Z generációhoz tartozó művészeit és az őket érintő, foglalkoztató legfontosabb kérdéseket, problémákat. A második alkalommal megrendezett Csinibaba Táncdalfesztiválon – amely 2024-ben is hatalmas sikert aratott – több új csatlakozó művész mellett ők is megmutathatták tehetségüket a Budapest Park közel 9000 nézőjének.

Idén a színház három játszóhelyén 103%-os látogatottság mellett összesen 505 előadást láthatott mintegy 96 ezer néző.

Legtöbbször, azaz 164-szer Elek Ferenc lépett színpadra, őt 163 előadással Vizi Dávid, 140 estével pedig Tasnádi Bence követte.

A hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti díjakat. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi huszonegy éve alapított – Elek Ferenc vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Fullajtár Andrea kapta, a Kedd című előadásban megformált szerepéért.

evadzaro_horvathmate_12-152815.jpg

A Máthé Erzsi-díjas Elek Ferenc (Fotó/Forrás: Horváth Máté / Katona József Színház)

A tervek szerint a 2024/25-ös évad első premierjét szeptemberben, a második kettőt pedig októberben tartják. Először, szeptemberben a Sufni-projekt II. részeként Antall Bálint Sárszeg című bemutatóját láthatja a közönség, miközben Jánossy Lajos Itt élet című művét Máté Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Tarnóczi Jakab Radical relax címen készít előadást a nagyszínpadon. Utóbbi kettő premierje októberben várható.

A bemutatók sora december közepén folytatódik; amíg a Sufni-projekt III. keretein belül Szilvay Máté Oana Hodade Jelenetek a Stuck család életéből című művét próbálja, Bagossy Júlia a Kamrában Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációját állítja színpadra.

A naptári év utolsó bemutatójára a Katonában kerül sor; Ferdinand von Schirach legfrissebb darabját, amelyben vendégművészként Udvaros Dorottya is látható lesz, Székely Kriszta viszi színre.

Az évad második fele – a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2025 áprilisában elsőként Fodor Orsolya Virginia Woolf azonos című műve, személye és szövegei nyomán készülő Saját [?] szoba című rendezését láthatja a közönség, szintén a Sufni-projekt III. részeként. Eközben Bíró Zsombor Aurél Dohy Balázzsal közös koncepció alapján írt, Kivégzés munkacímű darabját Dohy Balázs rendezi a Kamrában. Míg az évad utolsó premierjeként Ascher Tamás Egy nyár munkacímmel Goldoni művét állítja színpadra a Katonában.

evadzaro_horvathmate_3-152814.jpg

Évadzáró a Katonában (Fotó/Forrás: Horváth Máté / Katona József Színház)

Színházi nevelési programjuk, a Behívó ismét intenzív évet zárt. Idén is folytatták az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokat, melyek közül kiemelkedik az EMBTRAG-hoz tartozó sorozat, a projektben szereplő fiatalok egy előadást is alkottak, amit jövőre műsoron tart a színház. Az Üvegfal után egy újabb tantermi előadás is született; Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényét Bagossy Júlia rendezte. A produkciót jövőre is minél több középiskolába szeretnék elvinni.

Fontos programjuk volt a Rákospalotai Leánynevelő Intézettel közös színházi projekt is, ahol intézeti lányok és budapesti civilek dolgoztak együtt a Katona művészeinek segítségével.

A Behívó munkatársai mellett Fullajtár Andrea vett részt a munkafolyamatban. Bár a színház a hónap közepén hivatalosan lezárja az évadot, a Behívó a június 24-től 28-ig tartó Youperform nemzetközi fesztivál budapesti eseményére készül. Öt ország fiataljai dolgoznak majd együtt, mutatják meg egymásnak, mit gondolnak a világról és a színházról.

Horváth Máté marketingvezető öt, Kazimir Annamari kommunikációs referens, videós szerkesztő tizenegy év után távozik a Katona József Színház kötelékéből.

A Katona József Színház előadásairól további információ a színház honlapján érhető el.

Fejléckép: Évadzáró a Katonában (fotó/forrás: Horváth Máté / Katona József Színház)

Huszonkét év után távozik a Nemzetitől Udvaros Dorottya

Kapcsolódó

Huszonkét év után távozik a Nemzetitől Udvaros Dorottya

A Nemzet Színésze részletesen beszélt arról, miért nem hosszabbította meg a szerződését Vidnyánszky Attila. Udvaros Dorottya szerint közéleti szerepvállalásai is szerepet játszhattak a vezérigazgató döntésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Virginia Woolf gondolatai töltik meg a Sufni színpadát

Évadbeli utolsó bemutatójára készül a Katona József Színház: a Sufniban mutatják be Saját [?] szoba című előadást, amelynek főszerepében Hay Anna és Tóth Zsófia lesz látható.
Színház ajánló

Sodró Eliza főszereplésével érkezik a Hullámtörés a Radnótiba

Május 3-án tartják a Radnóti Színházban az évad utolsó bemutatójának premierjét: Lars von Trier Hullámtörés című filmjéből Bíró Bence készített színpadi adaptációt, amelyet Szenteczki Zita rendezésében láthatnak a nézők. A főszereplőt, Bess-t Sodró, szerelmét, Jant Pál András alakítja.
Színház ajánló

Zsurzs Kati: „A legfontosabb, hogy az emberek a lelkükben ne kerüljenek távol egymástól”

Az évadban még kétszer látható Kovács Gábor Attila Indulhatunk, Edit néni? című komédiája, amely kapcsán Zsurzs Kati azt mondja, a szerepe olyan, mintha éppen róla mintázták volna.
Színház interjú

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Színház hír

Karácsony Gergely: „Megduplázzuk a függetlenek támogatását”

A főpolgármester szerint fellélegezhet a budapesti színházi világ, ugyanis a kőszínházak működésének biztosítása mellett a kormánnyal kötött megállapodás jegyében a függetleneknek is több jut a jövőben.