Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az új játszóhely átadása alkalmából rendezett november 21-ei budapesti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha az eddig használaton kívüli tér élettel telne meg. A Bajor Gizi Szalon lehetőséget ad a színész és a közönség közötti bensőséges kommunikációra és arra, hogy a nézők rendszeresen találkozzanak kötetlenebb formában is a színészekkel. "Azt szeretném, ha havonta egyszer a színház minden művészével lehetne ilyen formában találkozni, kötetlenül, barátkozva, beszélgetve az előadások végén" - tette hozzá. A pódiumszínpadot az eddig üresen álló, eredetileg jelmezmúzeumnak tervezett, majd próbateremként használt helyen alakították ki. A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjának emlékét őrző szalon a nagyszínpad, a Gobbi Hilda Színpad és a Kaszás Attila Terem után a teátrum legkisebb játszóhelye lesz.
Az új tér "beüzemelésével" januárban már 60 programot tartanak. Az Udvaros Dorottya előadásában, Vörös Róbert rendezésében látható első bemutatót követően Bodrogi Gyula és Voith Ági közös produkcióját, Béres Ilona és Tordai Teri A Szkalla lányok című előadását, Horváth Lajos Ottó Szép Ernő-estjét, Nagy Mari, Szűcs Nelli, valamint Farkas Dénes estjét is láthatja a közönség az új helyszínen.
Udvaros Dorottya Petz Bálint gitárművésszel adja elő Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptációját, a Nyáron, este fél tizenegykor című darabot, amelynek alcíme Egy szerelmi gyilkosság története. Udvaros Dorottya szerint a kisregény előadásának terve már korábban megfogalmazódott bennük. Az előadást rendező Vörös Róbert írta a színpadi változatot is a műből, amelynek egy korábbi, sokszereplős változatát a Trafóban mutatták be néhány éve, négy alkalommal játszották. Ezután fogalmazódott meg bennük, hogy a történetet egy nő egyedül is elmesélhetné és egy gitárossal előadhatná.