Színház

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

2021.05.10. 09:00
Ajánlom
Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.

A szeptembert az elmaradt bemutatókkal kezdi a színház, de a Kabaré, a Szerelmek városa, A kő, valamint a Bella Figura mellett továbbra is látható lesz Az öreg hölgy látogatása és Az apa.

Bár a bezárások és a csúszások miatt változtatnia kellett a műsorterven, a Vígszínház új bemutatókat is hirdetett a következő szezonra, egy klasszikus és egy kortárs darabot próbál a társulat.

Magyarországon a Vígszínház „fedezte fel” igazán Csehovot, hiszen a közönség itt találkozhatott először olyan klasszikusokkal, mint a Három nővér vagy a Cseresznyéskert, emellett az elmúlt évtizedekben számos emblematikus Csehov-előadás született az intézmény falai között. Most

a Grúz Nemzeti Színház igazgatója, David Doiasvili állítja színpadra a Sirályt, melyet a színháztörténet a szerző legszemélyesebb vallomásának tart.

A darabba Csehov saját életének elemein túl néhány közeli ismerősének sorsát is beleszőtte, miközben megjelenik benne a színház végtelen szeretete, az örökös boldogságkeresés, a viszonzatlan szerelem és a meg nem értettség.

A Pesti Színházban Sally Potter angol forgatókönyvíró és rendező darabját tűzik műsorra, Paczolay Béla rendezésében. A Party egy baráti társaság összejövetelét mutatja be, akik egy elegáns londoni házban ünneplik Janetet, a brit árnyékkormány miniszterévé választott háziasszonyt. A vendégeknek azonban súlyos titkaik – vagy épp szenzációs bejelentenivalóik – vannak, és miközben az egyik vendég titokzatos módon távol marad, egy pisztoly is előkerül.

A most bejelentett bemutatók mellett az egész évad a 125 éves jubileum jegyében telik majd, melyre a társulat számos kísérőprogrammal, eseménnyel és kiadvánnyal készül.

A évad új bemutatóira az alábbi oldalon válthatók bérletek.

Fejléckép: A Vígszínház jubileumi díszkivilágításban (fotó: Gordon Eszter / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.