Színház

Új bemutatóval köszönti Bálint Andrást és Jordán Tamást a Rózsavölgyi Szalon

2022.12.27. 10:50
Ajánlom
A két legendás színházi alkotó 2023-ban ünnepli 80. születésnapját. Most közös darabot írtak barátságukról, amelynek premierjét január 13-án, Jordán Tamás két nappal későbbi születésnapjához kapcsolódóan tartják a Rózsavölgyi Szalonban.

Bálint András és Jordán Tamás egy nagy generáció legendás alakjai, akik hamarosan nyolcvanévesek lesznek. Ebből az alkalomból közös darabot írtak barátságukról, színházszenvedélyükről, szerencséről, tehetségről, társakról, kortársakról, hűségről, csalódásról. Arról, ami volt, ami van és ami még lehet.

Gyerekkoruk óta barátok, szüleik szomszédok voltak, ők pedig együtt fociztak, gombfociztak. Az egyik szeretett győzni, a másik hagyta a többieket nyerni. Egy iskolába jártak, egy színjátszókörbe, végül mindketten színészek lettek, majd igazgatók. Színházcsinálók. Az egyik úgy volt a Nemzeti Színház igazgatója tizenegy hónapig, hogy még nem volt épület, és az nem is épült fel. A másik a felépített Nemzeti direktora lett, amit öt évig vezetett.

Baráti figyelemmel és hűséggel szeretik egymást. 72 éve.

balint_jordan_foto_molnar_miklos-103226.jpg

Bálint András és Jordán Tamás a Bálint + Jordán = 160 című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Kétszemélyes előadásukba „vendégül hívták” a közös kedvencet, Molnár Ferencet, az egykori budapesti polgárság íróját, aki az újságíró-krónikás pontosságával ismerte a száz évvel ezelőtti város életét. De mintha csak ma lenne... Bálint András és Jordán Tamás a saját történeteik mellé beemelték Molnár Ferenc különlegesen szép írásait is.

A Bálint + Jordán = 160 című előadás premierjét január 13-án, Jordán Tamás két nappal későbbi születésnapjához kapcsolódóan tartják a Rózsavölgyi Szalonban.

További előadások:

  • január 14. 17:00,
  • január 22. 16:00, 19:30
  • január 31. 19:30
  • február 2. 19:30
  • február 18. 16:00, 19:30

Fejléckép: Bálint András és Jordán Tamás (fotó: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.