A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a tizenhét fős elnökséget. A tisztújításon négy elnökjelölt – Mihályi Győző színművész eddigi elnök, Detre Annamária színművész, Rónai Pál karmester és Savanyu Gergely színművész – indult. Az új elnök a szavazatok 87 százalékát megszerezve látja el a jövőben a szakszervezet vezetését.
A két alelnöki posztra a küldöttek szintén négy színművészt – Detre Annamáriát, Kovács Éva Rebeccát, Makranczi Zalánt és Pálos Zsuzsát – jelölték. Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára a szavazatok közel 90 százalékát szerezték meg.
Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött.
Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
A küldöttgyűlésen az alapszervezetek képviseletében 46 küldött vett részt. A kongresszus elején Mihályi Győző leköszönő elnök összefoglalta az elmúlt ötéves ciklus legfontosabb ügyeit, amelyek között a művészi életpályamodell előkészítése és a COVID-járvány gazdasági hatásainak leküzdése komoly hangsúlyt kapott. A küldöttek elfogadták az elnöki beszámolót, valamint a szakszervezet 2023-as pénzügyi beszámolóját is. A küldöttgyűlés módosította a szakszervezet alapszabályát, amelynek értelmében a jövőben nem csak a küldöttek közül lehet elnökségi tagokat választani, hanem a szakszervezet bármelyik tagja jelölhető lesz a tisztségekre.
Elnökségi tagoknak Pregitzer Fruzsinát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Peller Károlyt és Czeglédi Ákost az Operettszínház, Zoltán Áront a Vígszínház, Kolnai Kovács Gergelyt a Győri Nemzeti Színház, Kósa Bélát a kaposvári Csiky Gergely Színház, Juhász Ibolyát a Budapest Bábszínház, Sipos László Márkot a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművészét, Császár Angela színművészt, Engelbrecht Patrikot a Győri Balett táncművészét, Egressy G. Tamást a szinkron alapszervezet elnökét, Szabó Andreát a Pesti Magyar Színház öltöztetőtárának vezetőjét, Stefanik Sándort a Szegedi Nemzeti Színház főügyelőjét és Izsó Katalint a Fertőrákosi Barlangszínház egykori projektmenedzserét választották meg. Valamennyien a szavazatok több mint kétharmadával nyertek mandátumot. Ellenszavazat nélkül választották meg a szakszervezet pénzügyeinek intézésére Pucsekné Bálint Gyöngyit, aki eddig is a szervezet főpénztárnoka volt. Az új elnökség a küldöttgyűlés után tartott alakuló ülésén megerősítette ügyvezető titkári posztján, az április elsején kinevezett Kálóczi Orsolyát.
Savanyu Gergely megválasztott elnök székfoglalójában megköszönte az eddigi vezetőség munkáját, és külön köszönetet mondott Mihályi Győzőnek az elmúlt tíz évben végzett tevékenységéért, amelyben olyan kezdeményezések is születtek, amiket az új elnökség is büszkén támogat. Az új elnök elmondta, hogy az eddigieknél hangsúlyosabb szerepet szán az érdekképviseleti munkának,
különösen fontosnak tartja, hogy a készülő új kulturális törvény kapcsán aktív párbeszédet kezdjen a szakszervezet a minisztériummal és a testvérszervezetekkel.
Örömét fejezte ki, hogy a küldöttek egy – az elnökségi tagok átlagéletkorát tekintve – fiatalabb és energikus ügyvezető elnökséget állítottak össze.
Az elnök tervei szerint az új elnökség működését átalakítja és az elnökségi tagok szakterületekért, illetve földrajzi egységekért fognak felelni. A következő fél évben az elnökség az összes színházat felkeresi, mivel a hatékonyság növelése érdekében fel kívánják hívni a kollégák figyelmét arra, hogy a szakszervezet csak akkor tud eredményesen működni, akkor nő a súlya a tárgyalásokon, ha minél többen csatlakoznak az alapszervezetekhez.
Az új elnökség az érdemi munkát az átadás-átvétel lebonyolítása után, várhatóan május első hetében kezdi meg.
Fejléckép: Savanyu Gergely (forrás: Színházi Dolgozók Szakszervezete)