A Radnóti Színház színpadának játéktere az elmúlt négy évadban a színház mögött zajló építkezés miatt jelentősen csökkent, a jövő szezonra viszont már az eredeti négyzetméterekre álmodhatják meg a díszleteket. A főváros egyik legkisebb kőszínháza az elmúlt négy évben csonka színpadon és több játszóhelyen vitte színre darabjait. Életre hívták a Radnóti Tesla Labort, amely az elmúlt három évadban egyedi és népszerű, nyitott színházi térré vált, helyet adva független társulatok előadásainak is.
A fájó döntést az elmúlt évek csonka évadai eredményezte anyagi okok és a bizonytalan jövőkép indokolja, így a jelen helyzetben nem tudjuk tovább bérelni a Tesla Labort"
- mondta el Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a társulati ülésen, ahol kiosztották az évad díjait is. A Kicsi-díjat, amely a színészek szavazatai alapján a legkisebb szerepben a legnagyobb alakítást nyújtó színésznek jár, Sodró Eliza kapta. Ő lett a Legjobb színésznő is a voksok alapján.
A Legjobb színész díját Pál András nyerte el, aki a közönségdíjat is hazavihette. A színház legjobb dolgozójának díját megosztva Ari Zsófia rendezőasszisztens, Kónya József ügyelő és Szijártó Ádám színházi titkár és grafikus kapta meg. 8 év után távozik a Radnótiból Martinovics Dorina, aki a Centrál Színházhoz szerződik.

Ari Zsófia, Sodró Eliza, Pál András és Szijártó Ádám (Fotó/Forrás: Ofner Gergely / Radnóti Miklós Színház)
Álom luxuskivitelben
A 2022/2023-as évadot az Álom luxuskivitelben című előadással nyitja a színház; Truman Capote kisregényének Magyarországon először látható, Richard Greenberg által írt színpadi változatát Valló Péter rendezi Sodró Elizával és Rusznák Andrással a főszerepben.
Truman Capote kisregénye 1958-ban jelent meg, majd pár évvel később, a filmváltozatot is bemutatták; Audrey Hepburn alakítása nyomán a főszereplő Holly Golightly figurája ikonikus nőalakká vált. A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen szabadság, aki nem tartozik senkihez, egy nap talán megtalálja azt, akihez tartozhat. Addig pedig issza a koktélokat és tördeli a férfiszíveket. Elsősorban Fredét, a pályakezdő íróét, aki kitartóan és odaadóan igyekszik megszelídíteni ezt a megzabolázhatatlant tüneményt.
Kályha Kati
Decemberben mutatják be Szálinger Balázs legújabb drámáját, a Kályha Katit, Rusznyák Gábor rendezésében. Az első világháború után Nagybánya néhány hónapon belül a románok által megszállt területek egyik központjává vált. Szálinger Balázs új színdarabjának ez a történelmi „pillanat” a tere és ideje, helyszíne pedig a Kályha nevezetű kocsma, a Kispiac téren. Egy polifon élet-montázs bontakozik ki előttünk ebben a vihar előtti bénultságban és kiszolgáltatottságban.
Megannyi emberi élet, akik különböző módon próbálják érteni, kihasználni, de leginkább is túlélni a körülöttük épp kifordulni készülő világot.
Az előadást Rusznyák Gábor rendezi a címszerepben Kováts Adéllal, de a társulat szinte valamennyi tagja látható lesz a produkcióban.

A Radnóti Színház művészei az évadzáró társulati ülésen (Fotó/Forrás: Ofner Gergely / Radnóti Miklós Színház)
A vége
„Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.” – írja Kemény István Bartis Attila 2015-ös nagyregényéről, melyből Mikó Csaba készít adaptációt a Radnóti Színház számára.
Egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt magának a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos történetét követhetjük az előadásban.
"Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.” – írja Kemény a több generáción átívelő történet hőséről, akinek szerepében Porogi Ádám, László Zsolt és Katona Péter Dániel egyetemi hallgató személyében három színészt is láthatunk. Az előadást Nagy Péter István rendezi.
Legközelebbi ember
A bemutatók sorát tavasszal Hajdu Szabolcs rendezése zárja egy saját, a Radnóti Színház színészeire írt darabbal, a Legközelebbi emberrel.
A közös alkotófolyamat során létrejövő előadás alapgondolata, hogy mindnyájunk életében van egy legközelebbi ember, akihez mindenkinél erősebb szálakkal kapcsolódunk.
Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy Legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van. Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy ő a legközelebbi ember, és hogy milyen sokat jelent a másiknak, és van, hogy azt hisszük, mi vagyunk a legközelebbi ember, de kiderül, hogy mégsem. Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember, és van, hogy a legközelebbi ember egy szakítás vagy egy haláleset miatt eltűnik az ember életéből. Ez az a magány, amikor nincs legközelebbi ember – és ilyenkor keresni kezdjük azt. Főbb szerepekben Mészáros Blankát, Sodró Elizát, Porogi Ádámot és Baki Dánielt láthatjuk.
Bródy
A színház kamaraprodukcióinak sorát gazdagítja az évad bemutatójaként Rusznák András előadásában egy új, Bródy Sándor alakja, élete, életműve és öröksége körül forgó monodráma. Az izzó, saját izzásában magát már-már felemésztő, nyughatatlan művész portréja, a Bródy, igazi jutalomjátékot ígérő előadásban kerül a Radnóti színpadára, a rendező Szőcs Artur, a zeneszerző és egyben zenei közreműködő Cser Ádám.
Kováts Adél az évadzáró társulati ülésen elmondta: mindig keresik az újat, a megújulást. "Ez a feladatunk önmagunkkal és a közönségünkkel szemben is, különösen két ilyen hányattatott év(ad) után. Mint mondta:
Új impulzusokra vágyunk, együttlétre, nem egzisztenciális, hanem szellemi izgalmakra."
A 2022/2023-as évadban a repertoáron maradó előadások mellett olyan népszerű darabokkal is újra találkozhat a közönség, mint A párnaember és a III. Richárd.
Fejléckép: Ari Zsófia, Sodró Eliza, Pál András és Szijártó Ádám (fotó: Ofner Gergely / Radnóti Színház)