Az egykori Bástya Mozi emeleti terében megnyíló Bástya Színház világpremierrel nyitja meg kapuját február 20-án este. Katy Brand mozifilmjéből Góczán Judit dramaturg írt színpadi változatot, amelyet Keresztes Tamás rendezésében készült el.
A történet kiindulópontja szerint a nyugdíjas hittan tanár, Nancy Stoke miután megözvegyült, olyan kalandra vágyik, amit soha nem élhetett át eddig. Szeretné felfedezni az ismeretlent, mindazt megtapasztalni és bepótolni, ami kimaradt az életéből.
Nagy lépésre szánja el magát, amikor egy Leo Grande nevű szexmunkás segítségével felfedezőútra indul.
Ez a találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja.
Udvaros Dorottya a Minden jót, Leo Grande című előadásban (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / Bástya Színház)
Az alkotók szerint érzékeny, magával ragadó és nagyon átélhető előadás született, amelyet stúdiószínházi keretek között kiváló színművészek tolmácsolnak. Olyan emberi értékeket helyeznek középpontba, mint az élet szeretete és a másik ítélkezés nélküli elfogadása, legyen szó anya-gyermek, tanár–diák vagy bármilyen emberi kapcsolatról.
Az újonnan nyíló játszóhelyről korábban a Fidelio is beszámolt. „Másfél éve tartó munka gyümölcse érett most be a színház nyitásával” – hangsúlyozta Ozsgyáni Mihály művészeti vezető a bemutató kapcsán, hozzátéve: „Reméljük a játszóhely adottságai, a színes műsor, és a remek színészek mind erősítik egymást, és ezáltal a Bástya Színház rövid időn belül a közönség által kedvelt kulturális térré tud majd válni.”
A képre kattintva galéria nyílik:
Az Erzsébet körút 8. szám alatt található Bástya Színházat a Dohány utca 49. felöli bejáraton közelítheti meg a közönség.
Fejléckép: Udvaros Dorottya és Medveczky Balázs a Minden jót, Leo Grande című előadásban (fotó/forrás: Kállai-Tóth Anett / Bástya Színház)

hírlevél








