Színház

Új profilt kap a Pesti Magyar Színház

2012.05.04. 14:02
Megosztom
Ifjúsági és családi színházzá alakul a Pesti Magyar Színház: a nagyszínpadon a gyerekelőadások mellett egy Alföldi-rendezést mutatnak be a jövő évadban, a Sinkovits Imre Színpad azonban továbbra is nyitott műhelyként működik, helyet ad a kísérletezésnek.

Őze Áron igazgató az új művészeti koncepcióról tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: olyan színházi élményt adó közösségi teret szeretnének létrehozni, ahol a család együtt van. Hozzátette: a színházban húszszázalékos leépítés zajlott le, de a színészek közül nem távozik senki a társulattól. Mint mondta, nem lát olyan veszélyt, hogy a színház máról holnapra bezárná kapuit.

A jövő évadban a nagyszínpadon Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című darabját mutatják be Bal József rendezésében, a Baross Imre Artistaképzővel együttműködésben - a rendező a darabot Zalaegerszegen szintén cirkuszi elemekkel vitte színre - , tavasszal Janikovszky Éva Égigérő fű című művének ősbemutatóját láthatja a közönség. Júniusban Szörényi Levente-Bródy János Kőmíves Kelemen című művét Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Blaskó Péter közreműködésével tűzik műsorra.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a színházi csemegékre vágyókat a stúdiószínpadon várják, ahol továbbra is felnőtt előadásokat fognak játszani, Novák Eszter és Hargitai Iván is rendez a jövő évadban, és befogadják a KoMa Társulat előadását. Emellett az igazgató Pirandello IV. Henrik című művét állítja színpadra, valamint Sztankay Ádám Facér pasi naplója című blogjának színpadi változatát készítik el interaktív előadásként.

Őze Áron elmondta: csaknem fél év után szólal most meg, mivel se magyarázkodni, se véleményt mondani nem akart a három állami fenntartású színház összevonásának korábbi tervével kapcsolatban. "A három színház összevonásáról nincs szó, és arról sem, hogy a Magyar Színház megfúrta volna a másik két színház költségvetését" - szögezte le, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban nem is kompetens mondani bármit is. Kitért arra, hogy 2000 óta, amióta nem Nemzeti Színházként működik a teátrum, szerepe a magyar színházi életben nem tisztázott. Szólt arról, hogy feladata az elmúlt két és fél évben, amióta vezeti a színházat, a színház létjogosultságának megteremtése, működésének biztonságossá tétele volt. Az átalakítás munkáját, a racionalizálást, az új struktúra, művészeti koncepció kialakítását 2010 elején elkezdték, most csaknem végére érnek a munkának. "A színház működik, van és lesz is" - hangoztatta az igazgató, hozzátéve, hogy az út, amelyen halad, most változik, mivel korábbi pályázata a jelenlegi körülmények között illúziónak tűnik. Mint mondta, Budapest harmadik legnagyobb játszóhelyének, a 650 néző befogadására képes nagyszínháznak a jövőjét az ifjúsági és családi színház koncepciójában látja. Kitért arra, hogy a fenntartónak új pályázatot adtak be erről, emellett ez az irány szinte magától elkezdődött a színházban, szinte csak észre kellett venni. 

A színház repertoárján jelenleg is láthatóak családi darabok: két idei premier, a Berg Judit művéből készült a Rumini, valamint a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című musical, és évek óta sikeres az Andersen, avagy a mesék meséje című produkció. A zenés műfajt ebben az évadban a Sweet Charity, az István, a király és a My fair lady képviseli a Magyar Színházban.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új koncepciónak kulcsfontosságú intézménye lehet az immár 46 éve működő Pesti Magyar Színiakadémia, amely az új színházi modellbe épülve tehetségkutatást végez, diákszínjátszást, színházi tábort, drámapedagógiai programot szervez, beavatószínházi előadást hoz létre. A tehetségek felfedezésére Sinkovits Imre Színjátszótábort rendeznek július 30-tól augusztus 3-ig, egy hétig színházi körülmények között dolgoznak a gyerekekkel drámapedagógusok segítségével, bentlakásos tábor formájában. A jövő évadban havonta egyszer a Hungarofest Csokikoncertjeinek is helyszíne lesz a színház.

Őze Áron szólt arról, hogy fenntartói kérésre a színházban húszszázalékos leépítés zajlott le, amely minden munkavégzési területet, összesen 32 közalkalmazottat érintett. Hozzátette: tárgyalásokat folytatnak a fenntartóval a leépítés anyagi hátterének biztosításáról, a leépítés terhét - amely a jelenlegi költségvetés húsz százalékát teszi ki - egyelőre a színház vállalta. A mostani leépítés következményeként és a két és fél éve elindult átalakítás nyomán a színház állománya a felére csökkent, mint mondta, ez az intézmény létének feltétele volt. Új tagok nem érkeznek a Pesti Magyar Színházba, a színészek közül nem távozik senki, fizetéscsökkenés sem lesz jövőre. Ugyan a nyugdíjas tagok szerződésének formája átalakult, de továbbra is játszanak a színházban, társulati tagok maradnak.

 Továbbra is folynak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy az állam átadja a színházat a fővárosnak, de jelen pillanatban konkrétumokról nem tud az igazgató. Őze Áron megjegyezte: költségvetése - ha igen karcsú is - van a színháznak, a jövővel kapcsolatban párbeszéd, komoly munka folyik, és nem lát olyan veszélyt, hogy a színház máról holnapra bezárná kapuit. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a színház idei költségvetése a 2009-es büdzsé fele. Az igazgató tájékoztatása szerint a színház adósságállományának növekedését megállították, elkezdték lefaragni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Örkény-darabot mutat be a Szegedi Nemzeti Színház

Az operatagozattal párhuzamosan a Szegedi Nemzeti Színház drámatagozata is megtartotta a 2026/27-es évad első olvasópróbáját: a Kulcskeresőket október 9-től Telihay Péter rendezésében, Mátyássy Szabolcs zenéjével láthatja majd a közönség.
Színház ajánló

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.
Színház hír

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.
Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.