Színház

Új színházi műfajokkal kísérletezik a Katona József Színház

2021.01.25. 13:30
Ajánlom
Február közepétől új online sorozattal jelentkezik a Katona József Színház. A K:ortárs kísérletet tesz a színházi műfajok megújítására, egyszersmind céljául tűzte ki, hogy megismertesse a közönséggel a kortárs drámát.

A most színre kerülő négy darabot egy tavaly novemberi meghívásos drámapályázat húsz alkotása közül választotta ki a Katona rendezőiből és dramaturgjából álló zsűri. Az első előadás, Garaczi László Végre egy kis csönd című drámája február 12. és 14. között lesz látható az eSzínház oldalán.

A Máté Gábor rendezésében színre kerülő mű egy pár életébe enged bepillantást. Kimerevített pillanatok váltják egymást, a múlt és jelen, találkozás és szétszakadás tematikája köré rendezve.

Az előadásban közreműködik Rezes Judit, Mészáros Béla, Szirtes Ági és Kocsis Gergely, akikkel a darab végén beszélgetést is láthatnak a nézők.

A Végre egy kis csöndet Szécsi Noémi regényadaptációja, az Egyformák vagyunk követi Székely Kriszta rendezésében, majd Tasnádi István Tapasztalt asszonya és Háy János Szavalóversenye kerül színre.

A sorozat kapcsán Máté Gáborral beszélt az előadásokról

A Végre egy kis csönd február 12. 19.00-tól február 14. 19.00-ig látható az eSzínház oldalán.

Fejléckép: A kiválasztott négy drámaíró (forrás: Katona József Színház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!