Színház

Új színt kap Az ember tragédiája

2020.10.29. 16:50
Ajánlom
Vajon hogy folytatódna Madách drámája, Ádám és Éva története? Tette fel a kérdést négy drámaíró, és Szikora János vezetésével nekiláttak, hogy megalkossák Az ember tragédiájának folytatását, ami a 20. század legjelentősebb eseményei mentén beszél a jelenünkről.

A nagyszabású előadásban, amelyben a székesfehérvári Vörösmarty Színház szinte teljes társulata képviselteti magát, négy rendező állítja színpadra a színeket, és arra keresik a választ, hogy merre halad az ember és milyen új irányokat mutat a 21. század.

Az alkotócsapat ugyanaz maradt, mint a 2017-es, eredeti Madách-mű létrehozásakor.

Márton László keretjátékát Szikora János, Délfrancia jelenetét Horváth Csaba, Závada Pál színét Hargitai Iván, Darvasi Lászlóét Szikora János, Tasnádi Istvánét pedig Bagó Bertalan önti formába.

„Madách a XIX. század végén befejezte a nagy emberiség költeményét. De a történet nem ért véget.

Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század

– kezdte az első olvasópróbán Szikora János, a színház igazgatója. „A szöveget olvasva úgy érzem, szellemileg gazdag hónapok elé nézünk.”

119681722_857198414816080_2337334653870791089_n-103951.jpg

Jelenet a próbáról (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A fehérvári előadás részben követi Madách eredeti drámájának szerkezetét: keretszínek között villantja fel a század nagy eseményeit és alakjait. Megelevenedik a Titanic tragédiája, szót kap Hitler, Lenin, Churchill és Roosevelt, Ádám Picassoként kalauzol el Franciaországba, de bepillantást nyerhetünk egy csendes-óceáni luxusjacht utasainak életébe is.

Az élet is reflektált erre a keretjátékra. A koronavírus miatt az olvasópróba online térbe kényszerült, majd pár nappal a bemutató előtt el kellett halasztani az előadást. Ez azonban nem szegte kedvét a társulatnak,

október 30-án felgördül a függöny

és kiderül, hogy ezúttal milyen eszmék buknak el Ádám és Éva szeme előtt.

Fejléckép: Jelenet a próbáról (forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.
Színház hír

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.