Megtartotta évadzáró társulati ülését a Budapest Bábszínház. A hagyományokhoz híven idén is rendhagyóan, 10-12 éves bábmozgató szakkörös gyerekek produkciójával kezdődött az esemény. Évadértékelő beszédében Ellinger Edina igazgató elmondta: „A társulat évek óta kitartóan dolgozik azon, hogy a színvonalas gyerekelőadások mellett egy felnőtteknek szóló repertoárt is létrehozzon.
Az idei évad végére kijelenthetjük, hogy ennek a munkának az eredményeként kialakult a felnőtt törzsközönségünk is.”
Visszautalt arra, hogy a három, különböző korosztályt célzó bemutató mellett nagy sikerrel valósult meg az I. Abstract Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál. A kéthetes programsorozatban tíz ország tizenöt előadását láthatták a nézők, emellett nagy érdeklődés övezte a szakmai konferenciát és a workshopokat. Az igazgató kiemelte: szándékuk szerint két év múlva folytatódik az Abstract bábfesztivál.
Öt új bemutatóval készül a Budapest Bábszínház a következő évadra.
Nyár végén kezdődnek a Péntek úr csodálatos barátai című előadás próbái. Znajkay Zsófia óvodásoknak szóló meséjében Péntek úr és barátai egy varázslatos világba repítik el a nézőket, ahol megelevenednek az álmok és megszelídíthetők a félelmek. Az előadás sok humorral és zenével szól az egymásra figyelés, az empátia és a képzelőerő fontosságáról. A hazánkban kevésbé használt muppet bábtechnika is megújul Varsányi Péter rendezésében, akinek nem titkolt célja játékosan edukálni a 3 éven felüli gyerekeket.

Ellinger Edina a Budapest Bábszínház évadzáró társulati ülésén (Fotó/Forrás: Hámori Zsófia / Budapest Bábszínház)
Az évad második premierje a Kísérleti Stúdió nyertes pályaműve, a Nem felünk a sötétben című előadás lesz, melyet a társulat bábszínésze, Podlovics Laura rendez. A 14 éven felülieknek szóló produkció főhőse a tinédzser Aida, aki olykor különös dolgokon gondolkodik: milyen lenne filmrendezőnek lenni, szellemet idézni, szerelmesnek lenni, de a halál gondolata is foglalkoztatja. Az ő hullámzó világát követi végig ez a történet, amely az Ország Lili Stúdióban valósul meg októberben. A produkcióban két egyetemi hallgató is lehetőséget kap: Kondákor Ajsa Panka koreográfusként, Erdős Lili pedig a főszerepben lesz látható. A zenét Kun Bálint, a Carson Coma billentyűse szerzi.
2024-ben kerül színpadra szintén az Ország Lili Stúdióban a Krabat a Fekete Malomban című, 12 éven felülieknek szóló előadás, Hegymegi Máté rendezésében. Az előadás alapjául szolgáló regény Otfried Preußler, az egyik legismertebb német ifjúsági író műve. A történet szerint Krabat, a fiatal fiú felvételt nyer a titokzatos Fekete Malomba, ahol a legények a molnármesterségen túl a mágia világával is megismerkednek. Krabat hamarosan rájön, hogy tanítójuk, a Mester nem az, akinek mondja magát, és elhatározza, hogy társaival együtt utánajár a Malom sötét titkának.
Bár Hamupipőke történetét mindenki ismeri, a Budapest Bábszínház legújabb változatát még nem.
A Hamupipőke-sztorit Gimesi Dóra, a teátrum irodalmi vezetője jegyzi, kisiskolás kortól ajánlott, és Kuthy Ágnes viszi színpadra. A hősnő csodás átváltozása és felemelkedése igazi reményt adó mese, amely ezúttal a kosztümös filmekből jól ismert korban, a 19. században játszódik majd. A Michac Gábor tervezte látványvilág központi elemei a gyönyörű jelmezek és a valódi csodákat a színpadra varázsoló árnyjáték.
A nagysikerű Túl a Maszat-hegyen, valamint a Líra és Epika után Varró Dániel újabb művét mutatja be a Budapest Bábszínház jövő tavasszal. Az egyszemélyes előadás A szomjas troll című kötet három verses meséjét fűzi össze. Rendezője és zeneszerzője Cseri Hanna lesz, aki nemrég csatlakozott a társulathoz, mint zenei vezető. A 6 éven felülieknek szóló, élőzenés produkció az Ország Lili Stúdióban kerül színre.

A Budapest Bábszínház társulata az évadzáró ülésen (Fotó/Forrás: Hámori Zsófia / Budapest Bábszínház)
A társulati ülésen Ellinger Edina elmondta: a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik az Éjszaka a bábszínházban, ám ezúttal felnőtteknek is készül program, a Dekameron 2023-hoz.

Kapcsolódó
Fullba nyomni a bábot
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy járvány, és volt egy rendező, aki elhatározta, tíz kortárs szerző történeteit fogja egy előadásban színpadra állítani. Az eredmény egy nettó háromórás bábfieszta lett mindazzal, ami a műfajba belefér, vagy még azon is túl.
Mint minden évad végén, idén is szavazott a társulat. Így az év színészének járó Havas–B. Kiss-díjat Spiegl Anna, a Kovács József-díjat az év műszaki dolgozójának, Orosz Péterné kapta. A Lellei Pál-díjjal olyan társulati tagot tüntetnek ki, akinek a színpadon kívüli munkája a legmeghatározóbb volt az évadban. Ezt idén Salgó András festőműhely-tárvezetőnek ítélte oda a társulat.
Fejléckép: Ellinger Edina a Budapest Bábszínház évadzáró társulati ülésén (fotó/forrás: Hámori Zsófia / Budapest Bábszínház)