Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

2020.05.28. 09:55
Ajánlom
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.

A Magyar Közlönyben május 27-én megjelent „A Kormány 241/2020. (V. 27.) Korm. rendelete a szabadtéri rendezvényekről” című rendelet értelmében 2020. május 28-tól megtarthatók a szabadtéri rendezvények és a helyszínén való tartózkodás megengedett.

A megfogalmazás szerint szabadtéri rendezvény az olyan rendezvény, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, továbbá ide sorolandó az a rendezvény is, amely során a nézőket az időjárás viszontagságaitól sátorral védik (például cirkuszsátor). Ugyancsak szabadtéri rendezvénynek minősül az a rendezvény, amely a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlik (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi).

A rendelet az alábbi rendezvényekre vonatkozik:

  • sportrendezvény,
  • színházi előadás,
  • mozi,
  • cirkusz,
  • muzeális intézményen kívül rendezett képzőművészeti kiállítás,
  • irodalmi és könyvszakmai rendezvény,
  • közgyűjtemény, közművelődési intézmény, illetve közösségi színtér által szervezett rendezvény.

A rendelet értelmében speciális megoldásokat kell alkalmazni a rendezvényeken az ültetésnél és a közlekedés során. Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével – csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el.

Az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

Ezt a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani a nézők a szabadtéri rendezvény során a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül is, így a páholyokban, a rendezvény szünetében, valamint a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, illetve a létesítmény területén, akkor is, ha a helyszínen nem kerültek kialakításra ülőhelyek.

Ennek betartását a rendezvény szervezői felügyelik, és ők gondoskodnak a szabályok megszegőjének a „rendezvény helyszínéről történő eltávolításáról” is.

A nemzeti parkok is újra látogathatók.

Mi lesz a fesztiválokkal?

A rendelet értelmében tilos a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény helyszínén tartózkodni. Zenés, táncos rendezvénynek minősül a rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó rendezvény (például: fesztivál, könnyűzenei koncert, táncház, táncklub, diszkó, rockklub), amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.

(forrás: Magyar Közlöny, 444.hu)

Fejléckép: Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Szombattól várja a látogatókat a szentendrei Skanzen

Kapcsolódó

Szombattól várja a látogatókat a szentendrei Skanzen

Május 23-tól ismét megnyitja kapuit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely a megszokott nyitvatartási időben, keddtől vasárnapig 9.00 és 17.00 óra között várja a látogatókat.

Guller Zoltán: „Látjuk a fényt az alagút végén”

Guller Zoltán: „Látjuk a fényt az alagút végén”

Fidelio Tours néven indult el új rovatunk, amelyben a magyarországi és európai turisztikai trendekkel foglalkozunk, most leginkább azzal: a járvány miatt hogyan tud ismét elindulni a turizmus – elsősorban Magyarországon. Ennek kapcsán Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatóját kérdeztük, aki – miként fogalmaz – már látja a fényt az alagút végén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Vizuál

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.