Színház

Újra Kőfal-pálya

2010.04.09. 10:00
Ajánlom
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Új Színház a Kőfal-pálya elnevezésű pályázatot, mely bemutatkozási és játszási lehetőséget kíván biztosítani független, a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó színházi alkotóknak, csoportoknak.

Harmadik alkalommal hirdeti meg az Új Színház a Kőfal-pálya elnevezésű pályázatot, mely bemutatkozási és játszási lehetőséget kíván biztosítani független, a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó színházi alkotóknak, csoportoknak.

A 2007-es nyertes darabok egyike az azóta is - a színház repertoárján lévő - eddig 38 alkalommal nagy sikerrel játszott Grönholm-módszer. A darab a Neptun Brigáddal közös Új színházi produkció Baksa Imre rendezésében.

A második - 2009-es pályázat - "gyermekeknek szóló", illetve a "mai magyar valóság problémáival szembesítő" előadások létrehozására szólt.

Az egyik nyertes a Cziczó Attila rendezte, diákokból álló Fészek Színház FÉM című darabja lett, amely több fesztiválon is vendégszerepelt. A másik nyertes - gyerekeknek szóló - produkciót Baksa Imre rendezésében láthatja a közönség A világszép nádszálkisasszony címmel. Ez utóbbi darab meghívást kapott az idei Deszka Fesztiválra.

Az idei pályázatra olyan stúdiószínpadi, máshol még be nem mutatott projekteket vár a színház, amelyekben a zene meghatározó dramaturgiai, formai és/vagy tartalmi alkotói elemként jelenik meg.

A pályázat beadásának határideje május 15., további információ: kofalpalya@ujszinhaz.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Könyv

Líra Könyvhét a karanténban

A koronavírus mindannyiunk életét megváltoztatta, de az olvasás és a könyv szeretete megmarad. Ezért tartják fontosnak a Líránál, hogy a könyvek ünnepe ne maradjon el teljesen, így május 26–29. között egy rendhagyó online Líra Könyvhét keretében hozzák el mindenki otthonába a legújabb olvasnivalókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Művészek saját otthonában játszódnak a Madách Színház online bemutatói

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Kovács Lotti és Szemenyei János szereplésével tart élő bemutatósorozatot a Madách Színház az interneten.
Színház hír

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Színház hír

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Négy év kihagyás után választottak új tagokat a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása után végül a közönség szavazata döntött.
Színház hír

Színes gálaműsorral mutatja meg magát a szakmai összefogás a Városmajorban

Két hét leforgása alatt több mint 200 pályázat érkezett a Városmajori Szabadtéri Színpad által meghirdetett Összefogás Gála augusztus 16-i nyitóeseményére.
Színház magazin

Egy imádni való színésznő: Pécsi Ildikó 80 éves

Megannyi kiváló alakítással lopta be magát szívünkbe Pécsi Ildikó, aki egyeseknek Az aranyember Noémijeként volt emlékezetes, mások Csámpás Roziként idézik fel könnyedén az Indul a bakterházból. A Kossuth-díjas színésznő május 21-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.