Színház

Újra MOST Feszt Tatabányán

2022.03.08. 13:35
Ajánlom
Március 23. és 27. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház a MOST FESZT-et, azaz a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált.

A Jászai Mari Színház 2015-ben azzal a céllal hívta életre MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et, hogy egy speciális seregszemle keretén belül biztosítson bemutatkozási lehetőséget a vidéki, a független és a határon túli társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásaiból kiválasztott produkcióknak.

Ezek az előadások a színházkultúra talán legkülönlegesebb területének képviselői közé tartoznak, sem témaválasztásukat, sem a megvalósítás formanyelvét, helyszínét tekintve nem illeszkednek a fősodorba.

Alszanakahalak-132749.jpg

Alszanak a halak? (Fotó/Forrás: MOST Feszt)

Az általuk képviselt művészi érték azonban éppen a kevés néző befogadására alkalmas intim közeg, a monodrámát egyedül játszó színész jelenléte vagy a kísérletezőbb jellegű alkotói megoldások okán a színházi szcéna pótolhatatlan része. A szervezők a MOST FESZT évről évre történő megrendezésekor töretlenül hisznek abban, hogy a monodráma és a stúdiószínház az a két forma, mely megérdemel egy olyan speciális tematikájú fesztivált, mely 5 napon keresztül a legjelesebb alkotóknak szenteli a figyelmet. Mára már megszámlálhatatlan azon alkotóközösségek száma, akiket a Jászai Mari Színház 2015 óta vendégül láthatott a MOST FESZT-en.

2022. március 23. és 27. között 5 monodráma és 5 stúdiószínházi előadást láthatnak az érdeklődők a Jászai Mari Színház Kamaraszínházában, nagyszínpadára épített nézőterén és nézőtéri büféjében.

Torvenyenbelul-132752.jpg

Törvényen belül (Fotó/Forrás: MOST Feszt)

A stúdiószínházi előadások között a Heilbronni Katica – „A lehetetlent akarni, mint egyedül értelmes lehetőséget” (Stúdió K Színház), a Minden negyedik (Manna Produkció), az Elem (Ördögkatlan Fesztivál és a Szkéné Színház), a Roletti avagy Jakab és János legendás barátsága (TÁP Színház – Füge Produkció) és a Törvényen belül (Narratíva Kollektíva) című produkciók láthatók.

A monodrámák között az Én, Iphigénia (Manna Produkció), az ALSZANAK A HALAK? (Móricz Zsigmond Színház), a Fekete-fehér (Az Ördögkatlan Fesztivál), az Élet-ritmusra (Szegedi Nemzeti Színház) és a Pornó (Weöres Sándor Színház) című előadásokat láthatják a nézők.

Elet-ritmusra-132747.jpg

Élet-ritmusra (Fotó/Forrás: MOST Feszt)

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2022 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethetik meg magukat. A háromtagú zsűriben Köllő Kata, színikritikus, Töreky Zsuzsa, színművész és Guelmino Sándor, rendező, dramaturg, foglalnak helyet. A közönségzsűri tagjait – szintén a korábbi évek hagyományát folytatva – a szervezők a fesztivál 10 előadásos bérletét megvásárló nézők közül sorsolják ki.

És hogy a különleges élmények sorát tovább gazdagítsa a színház, ebben az évben az izgalmasabbnál izgalmasabb MOST FESZT előadások mellett A Vértes Agorájával és a Tulipános Házzal együttműködésben március 20. és 27. között a MOST PLUSZ Tatabányai Összművészeti Napokat is megszervezik. Azt a programsorozatot, mely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kitűnő élményeket nyújt majd a gyerekkoncert, az utcazene, a babaszínház, a gyerekelőadás, a jazzkoncert, a klasszikus zene, az opera, a cirkusz vagy éppen az utcaszínház műfajában.

mostfeszt3840-132751.jpg

Most Feszt, plakát (Fotó/Forrás: MOST Feszt)

MOST FESZT
2022. március 23.-27.
Jászai Mari Színház, Tatabánya

Fejléckép: jelenet a Heilbronni Katica c. előadásból / fotó: MOST Feszt

 

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.