Színház

Újra műsorra tűzik a Delta Produkció iskolai zaklatásról szóló előadását

2022.10.13. 11:10
Ajánlom
Morgan Lloyd Malcom Darázs című krimijének központi témája a bullying, melyet két egykori osztálytárs újbóli találkozásán keresztül mesélnek el az alkotók. Ördög Tamás rendezését szeptember 30. óta játsszák a Kristály Színtérben, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig november 5-én is látható lesz.

Hogyan jelennek meg felnőtt életünkben, és határoznak meg minket a gyerekkori traumák és sérelmek? – teszi fel a kérdést az előadás, amely azzal a szándékkal született, hogy egy kibeszéletlen problémát járjon körül a színház eszközeivel.

Az izgalmas, fordulatokkal teli, megrázó, ugyanakkor a humort sem nélkülöző produkció gondolkodásra készteti a nézőt, és úgy szórakoztat, hogy közben mélységeiben járja körül a témát.

Az előadás elsősorban a fiatalok környezetében élőket célozza meg, de műfaji sajátosságaiból adódóan alkalmas arra, hogy az érintett korosztály számára is élvezetes és befogadható.

306150955_802031524374144_3225626632522060660_n-111033.jpg

Jelenet a Darázsból (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

A darab címe arra a darázsfajtára utal, amely olyan erős idegmérget juttat áldozata szervezetébe, hogy az percekre lebénul, ráadásul még egy ember számára is óriási, már-már elviselhetetlen fájdalmat okoz. Pont, mint a gyerekkorban elszenvedett traumák, melyek az előadás szereplőinek életére is hatással vannak.

Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke két lány történetét tárja a nézők elé Ördög Tamás rendezésében, akiknek személyiségét olyan mértékben befolyásolják a fiatalkori élmények, hogy történetük egy gyilkosságban csúcsosodik ki.

„Szerintem mindkettőben azonos mennyiségű sötétség van” – mondta el kérdésünkre Sodró Eliza, kiemelve, hogy pont attól izgalmas színészileg egy figura, hogy vannak mélységei.

„A jóságot egyébként is sokkal nehezebb megfogni”

tette hozzá Kiss-Végh Emőke.

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Kapcsolódó

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Mennyire határozzák meg az életünket azok a sebek, amelyeket tizenévesként szerzünk? – egyebek mellett erre keresi a választ a Darázs című krimi. Az előadásban látható két színművésszel beszélgettünk a bullying jelenségéről, a karakterekben rejlő sötétség szépségeiről, a független színházak helyzetéről, valamint arról, kedvesnek kell-e lennünk egymással.

Morgan Lloyd Malcom drámáját Bognár Péter fordítása nyomán Bíró Bence dolgozta át.

A Darázs legközelebb október 13-án és november 5-én látható a Kristály Színtérben. További információ az alábbi oldalon olvasható.

Fejléckép: Sodró Eliza a Darázsban (fotó: Gordon Eszter)

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

Kapcsolódó

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.