Színház

Újra színpadon a Pintér Béla és Társulata ikonikus előadása, a Gyévuska

2023.11.06. 11:05
Ajánlom
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2003. november 5-én mutatta be a Pintér Béla és Társulata Gyévuska című előadását a Nemzeti Színházban. A zenés, második világháború időszakában játszódó darab november 15-től több mint öt év szünet után újra látható lesz, ezúttal az UP Rendezvénytérben.

A Gyévuska az idén huszonöt éves jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata hatodik előadása, a bemutatók sorában a Parasztopera és A Sütemények Királynője között helyezkedik el. Zenéjét Darvas Benedek, szövegét Pintér Béla jegyzi. Az előadásban főtisztek, tisztek, honvédek, valamint hozzátartozóik és munkaszolgálatosok bonyolítják a második világháború korában játszódó (de nem feltétlenül kizárólag arról is szóló) cselekményt, laktanyában, bálteremben és a távoli orosz rónákon –

egy kissé (el)emelten, Pucciniba oltott slágerek, magyar nóták és katonaindulók mentén.

Az előadás eredetileg a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, később a Szkéné Színházban és a Trafóban futott, összesen több mint száz alkalommal. Emellett Európa-szerte is vendégszerepelt: Helsinkiben, Szabadkán, Lipcsében, Berlinben, míg 2009-ben Rijekában a International Small Scene Festivalon a legjobb jelmez, a legjobb díszlet, a legjobb zene kategóriák díjazottjaként az új színházi formanyelv létrehozásáért különdíjat is kapott.

gyevu100-110121.jpg

Részlet a Gyévuska című előadásból (Fotó/Forrás: Pintér Béla és Társulata)

A Gyévuska jelenleg második virágkorát éli, több színház is műsorra tűzte: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hegymegi Máté rendezésében mutatta be 2023 tavaszán, a Miskolci Nemzeti Színházban Ascher Tamás vitte színre 2023 nyarán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház pedig februárban mutatja be Nagy Péter István rendezésében.

A Pintér Béla és Társulata több mint öt éve nem játszotta az előadást, most állandó játszóhelyükön, az UP Rendezvénytérben újítják fel részben eredeti, részben új szereposztással. Az eredeti szereplők közül Pintér Béla, Szalontay Tünde, Thuróczy Szabolcs, Enyedi Éva, Tóth József, Bencze Sándor Qpa és Nagy Abonyi Sarolta térnek vissza szerepeikhez, új beállóként pedig Fodor Annamária, Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Takács Géza csatlakoznak az előadáshoz. Az előadást ezúttal is nyolc fős zenekar kíséri Bencsik Pál karmester vezényletével.

gyevu122-110120.jpg

Részlet a Gyévuska című előadásból (Fotó/Forrás: Pintér Béla és Társulata)

Az előadás a társulat diákprogramjában is szerepel: a középiskolás tanulóknak színházi nevelési szakemberek (Hodászi Ádám, Szemerédi Fanni, Szivák-Tóth Viktor) tartanak előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat, amelyek a történelem viharában sodródó embert helyezik a figyelem fókuszába. Milyen kitörési vagy épp menekülési lehetőségek adódnak számára? Mit ér az igazság egy olyan világban, ahol az erő egy történelmi rögeszme szolgálatába áll? Mit lehet feláldozni a túlélésért? Megmenekülhet-e a túlélő a saját hazugságaitól? Mi az emberi méltóság végpontja? Ezeket a kérdéseket járják körül a beszélgetések során.

Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska

A Pintér Béla és Társulata előadása

Írta és rendezte: Pintér Béla

Időpontok:

  • 2023. november 15. szerda 19:00
  • 2023. november 16. csütörtök 19:00
  • 2023. november 17. péntek 19:00
  • 2023. december 4. hétfő 20:00
  • 2023. december 5. kedd 19:00

Helyszín: UP Rendezvénytér (Újpest)

További részletek a társulat honlapján.

Fejléckép: Jelenet a Gyévuska című előadásból (Fotó/Forrás: Pintér Béla és Társulata)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Futurisztikus vígjáték a Pesti Színházban: Igazából komédia

A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig „aktoidok”, vagyis színjátszásra tervezett androidok veszik át.
Színház hír

New Yorkban vendégszerepelnek a nyíregyházi társulat tagjai

 A Székely stílusgyakorlatok című, legújabb előadásukat december 6-án mutatják be a New York-i Magyar Házban. A hazai közönség január 15-én ismerheti meg a friss produkciót a Bencs Villában.
Színház hír

Rangos olasz díjra jelölték a Proton Színház előadását

A társulat Parallax című előadása az olasz színház Oscar-díjáért, a Premi Ubuért száll versenybe a legjobb külföldi előadás kategóriájában. A díjátadót december 15-én tartják Bolognában. 
Színház ajánló

Lelki élet a hajlakkok között – visszatér az Acélmagnóliák

Hat nő, egy fodrászat és minden, ami a dauer mögött van – a Veres 1 Színház a Covid-járvány idején mutatta be az Acélmagnóliákat, hosszú kihagyás után most ismét láthatja a közönség, legközelebb december 30-án a Vidám Színpadon.
Színház ajánló

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.