A nagy- és kisszínpadon három-három főprogram várja a látogatókat, de a színház épületében is számos esemény zajlik a Madách téri koncertekkel egy időben.
A szabadtéri főszínpadon a társadalmi ügyek iránt elkötelezett, különböző zenei stílusokat ötvöző Danubia Ütőegyüttes kezd, őket egy táncszínházi zenekar, a Fanfara Comlexa követ. Záróprogramként a társulati tagok szívügye, az Örkény Esztrád lép színpadra, Kákonyi Árpád vezetésével.
A Kisszínpadon két klasszikus irányú program – a Wesley Károly kórus és egy Kovács Béla klarinétművész emlékére rendezett Klarinétkoncert – várja az érdeklődőket, utánuk bemutatkozik A Műszak meg a Többiek.
Józsa Bettina, Zsigmond Emőke, Borsi-Balogh Máté, Máthé Zsolt, Petrik György és Almási Tamás kísérleti formációja ebben a felállásban eddig sehol nem volt látható.
A színház belső terében, melynek programjain előzetes regisztrációval lehet részt venni, beszélgetéseket, valamint két monodrámát láthatnak a nézők. Esterházy Péter Oratorium balbulum című művét Mácsai Pál adja elő, míg Babits Mihály Jónás könyve című alkotása is megszólal Csuja Imre tolmácsolásában.
Az Örkény Kert belső térben zajló programjaira a [email protected] e-mail címen lehet, egy személy maximum 4 főt regisztrálhat, regisztrációra a helyszínen is van lehetőség.
A teljes program:
Nagyszínpad:
16:15 Danubia Ütőegyüttes
18:15 Fanfara Complexa
20:00 Örkény Esztrád
Kisszínpad:
15:15 Wesley Károly kórus
17:15 Klarinétkoncert Kovács Béla klarinétművész emlékére
19:15 A Műszak meg a Többiek
Örkény Színház színpad:
14:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Polgár Csabával
16:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Znamenák Istvánnal
17:45 Esterházy Péter: Oratorium balbulum
19:00 Babits Mihály: Jónás könyve
Stúdió:
Mindentudás:
15:30 Für Anikó a fenntarthatóságról
16:30 Bíró Kriszta az elfeledett nőkről
Fejléckép: koncert az Örkény Kerten (forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)