Színház

Újraválasztották Tompa Gábort az Európai Színházi Unió elnöki tisztségében

2022.12.06. 13:50
Ajánlom
Az újraválasztott vezető folytatni kívánja a korábban elkezdett munkát: nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, az Unió fesztiváljának rendszeressé tételét, valamint az Európai Színházi Unió bővítését.

December 4-én Krakkóban, a Stary Teatr-ban került sor az Európai Színházi Unió idei második közgyűlésére, amelyen tisztújításra is sor került. Az UTE tagszínházai elnököt és vezetőtanácsot választottak. Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját – egyhangú szavazással – újabb kétéves mandátummal bízták meg a tagszínházak képviselői. Az UTE új vezetőtanácsának tagjai: Nuno Cardoso (São João Nemzeti Színház, Porto, Portugália), Florian Hirsch (Luxemburgi Nemzeti Színház), Tamara Vuckovic Manojlovic (Jugoszláv Drámai Színház, Belgrád, Szerbia), Waldemar Raźniak (Stary Teatr, Krakkó, Lengyelország), Francisca Carneiro Fernandes (Porto, Portugália), Antal Csaba (Budapest, Magyarország).

Tompa Gábor elnökként folytatni szeretné a korábbi mandátumaiban elkezdett munkát:

nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, az Unió fesztiváljának rendszeressé tételét, az Európai Színházi Unió bővítését új, kiemelkedő művészi kvalitású színházakkal.

Az Európai Színházi Uniót 1990-ben alapította Jack Lang francia kulturális miniszter és Giorgio Strehler, a milanói Piccolo Teatro igazgatója, s azóta is Európa egyik legfontosabb színházi szövetsége. Jelenleg az Európai Színházi Uniónak 26 tagot tömörít, nemzeti és nemzetközi befolyással rendelkező színházat Európa-szerte és azon túl.

Fejléckép: Tompa Gábor (fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház ajánló

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Színház interjú

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház gyász

Elhunyt Bicskei István színművész

75 éves korában elhunyt Bicskei István Aase-díjas színművész, a vajdasági színjátszás fontos alakja – adta hírül az Újvidéki Színház. Élete során Újvidék mellett játszott Magyarkanizsán, Szabadkán, Békéscsabán és Debrecenben.
Színház gyász

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.