Színház

Ünnepi Tragédia Szegeden

2011.06.10. 09:30
Ajánlom
Ünnepi előadással indul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-es évada: Madách Imre Az ember tragédiája című művét láthatja a közönség. Nézze meg Ön is a Fidelio vendégeként!

A darabnak nagy hagyománya van a Dóm téren, végigkísérte a fesztivál történetét, hiszen 16 nyáron át, 61 előadásban játszották, először 1933-ban, utoljára pedig 2000-ben. A Szabadtéri a magyar színházi élet ünnepévé kívánja tenni Az ember tragédiáját. Ezt az alkotógárda, a szereposztás és a mára már kiforrott koncepció is garantálja. Az előadást Vidnyánszky Attila, a hazai színházi élet meghatározó alakja rendezi, aki "szélesvásznú" produkció létrehozására vállalkozott, látványban a világmindenséget szeretné leképezni.

A rendező úgy fogalmaz, a leginspirálóbb színpadi mű számára a Tragédia, és már az is ünnepnek számít, ha megrendezheti. Álomképek tömegét szeretné színre vinni, egy bátor, asszociációkra építő előadás formálódik, melyben Ádám és Éva néha - mint egy álomban - kívülről látják magukat. Vidnyánszky azt ígéri: a Tragédia esetében megszokott komor, depresszív hangulatiság helyett az életigenlést erősíti majd - éppen ezért hangsúlyosabbá teszi benne Éva szerepét is.

Az idei, ünnepi produkcióhoz méltó szereposztást állítottak össze. Az örök nőt, Évát Ónodi Eszter alakítja, partnere Rátóti Zoltán lesz Ádám szerepében. Kettejük történelmi vesszőfutását Luciferként Trill Zsolt követi majd végig. A debreceni színház és a beregszászi társulat színészei mellett további "színházi ikonok" kaptak szerepet az előadásban: színre lép például Cserhalmi György, Blaskó Péter, Gáspár Sándor és Földes László Hobo is, akinek az előadás zeneszerzője, Verebes Ernő egy dalt is írt, melyet a londoni színben fog előadni. 

Alexander Belozub tervező monumentális díszlettel készül: az emberiség történetének pergamenje a központi díszletelem, melyet tizenöt méter magasra terveztek, ennek tetején foglal helyet az Úr, innen a Tejutat szimbolizálva futtatják le szintén tizenöt méter hosszú szakállát.

Az ember tragédiája bemutatója 1883. szeptember 21-én volt a Nemzeti Színházban. Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László alakította, az epizódszerepekben pedig fellépett Prielle Kornélia (egy asszony a londoni színben), Márkus Emília (Hippia), Helyey Laura (Cluvia), Újházi Ede (Péter apostol), Feleky Miklós (Partiarcha), Náday Ferenc (Nyegle). Madách művét a korban kivételes sikerként, a rendező 1894-es haláláig 97 alkalommal tűzték műsorra. Igaz az is, hogy a nagyszabású látványosságok, a csillaggömbök és üstökösök, a Föld szellemének megnyilvánulásai kimaradtak, a Rómát támadó barbárok rohamát sem látta a közönség, a londoni szín belső sorrendje Madáchhoz képest megváltozott - és kimaradt a haláltánc -, azaz a mű 4117 sorából csak 2560 hangzott el a színpadon.

Kérdésünk: Ki volt az ősbemutató rendezője, aki a premier előtt a Fővárosi Lapokban elemző tanulmányt jelentetett meg a színrevitel problémáiról?

Egy helyesen válaszoló partnerével együtt tekintheti meg a Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitóprodukciójának, Az ember tragédiájának július 2-i előadását.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Életünk képei a Jurányi Házban

Pass Andrea legújabb drámája, a Finálé egy kilencéves kisfiú, Pál Berci rejtélyes halála és egy legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása köré szerveződik. A történetben képzelet és valóság széttört mozaikdarabokként keverednek össze és alakítanak ki egy alternatív igazságot a Jurányi Ház színpadán.
Színház ajánló

El Kazovszkij díszlet- és jelmeztervei az OSZMI-ban

Ismeretterjesztő sorozatot indított az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, melyben a színháztörténeti gyűjtemény egy-egy darabját mutatják be. November 5-én EL Kazovszkij színházi vonatkozású munkáit ismerhetik meg az érdeklődők.
Színház ajánló

Kurázsi mama a Jurányiban küzd a túlélésért

A Narratíva társulat 2019-ben bemutatott előadása, a Kurázsi és gyerekei október 26-án látható a Jurányi Házban.
Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.