A 2010-es ősbemutatót követően először Székesfehérváron született érvényes előadás a Szutyokból Hargitai Iván rendezésében 2016-ban, majd Tatabányán, 2019-ben, Guelmino Sándor irányításával, közben marosvásárhelyi színinövendékek is eljátszották Gecse Ramóna keze alatt. Ezúttal pedig, Lengyel Anna fordításának jóvoltából és jó voltának köszönhetően is, német nyelvű premierje jött létre a stuttgarti Tri-bühnében.
Bagossy László a megbízatása szerint idén szeptembertől vezeti a stuttgarti kisszínházat, amelynek négy évtizedes történetében megalapozó, meghatározó és máig ható korszak volt, amikor Zsámbéki Gábor rendszeresen dolgozott itt. Bagossy László a Katona József Színház turnézó Top Dogs-előadásával járt először a Tri-bühnében, azután hívták meg rendezni, s a 2000-es évek közepétől visszatérő vendég. Több alkalommal prezentált kortárs magyar szerzőt németül – Egressy Zoltán, Tasnádi István, Kerékgyártó István egy-egy művét –, s most a Pintér Béla-univerzumból a Szutyokot választotta ízelítőül a német közönségnek. Pontosabban az ízelítést már maguk Pintér Béláék elvégezték, amikor 2014-ben felléptek a Szutyokkal a stuttgarti színházi fesztiválon.
A Szutyok című előadás egyik jelenete (Fotó/Forrás: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
A Tri-bühne két játszóhellyel rendelkezik belvárosi épületében, az egyik nem nagy, a másik még kisebb; mindkettő kamara méretű; 80-100 fős nézőterű. Jelenleg hét színész tartozik a társulathoz. Nemritkán csatlakoznak hozzájuk vendégművészek, és a nagyobb létszámú darabok kisebb szerepeiben szívesen lépnek fel a színház egyéb alkotói vagy dolgozói is. A Szutyokban például a (leendő) gazdasági igazgató Stefan Kirchknopf, a műszaki vezető Stephen Crane és a zenei vezető Sebastian Huber. Ez az összjáték egyfelől nyilván erősíti és építi a színházi alkotó csapatot, másfelől bizonyos engedmény, amit a nézőnek megértően kell fogadnia, amikor a kisebb szerepek megformálóinál beszédtechnikai problémát fedez fel, esetleg puszta feladatteljesítést tapasztal, netán fájó aluljátszást érzékel. Ugyanakkor az előadás eredményesen működteti a darabot, mint egy Pintér Béla-i megbízható óraszerkezetet. Üt is.
A produkció díszlete egyszerű és tökéletesen funkcionális. A kezdőképben még csak egy fekete függönyt látunk, az előtt ül egy-egy széken Irén (Silvia Passera – az érzékeny, gyötrődő arcával arra a Mia Farrow-ra emlékeztet, aki nem gondtalan naivákat játszik már) és Attila (Manuel Krstanovic – magas homlokú, izgága ádámcsutkájú, értelmiségi alkatú színész). Valójában egy orvosi váróban ülnek ők – hosszan, ahogy dukál –, mindaddig, amíg a nézők elfoglalják helyüket. A nőgyógyász Kalocsai professzor (Stefan Kirchknopf) érkezik, hogy közölje: a házaspárnak ötévi próbálkozás után immár végleg le kell mondania arról, hogy gyerekük szülessen. A fehérköpenyes orvos a fején lángoló sugarú arany fejdíszt, már-már monstranciát visel, nem néz a páciensre, kihangosítva beszél. Pintér Béla a doktor groteszk, gyilkosan parodisztikus szólamával az empátia hiányának emlékművét építi fel. Innen vezet Irén és Attila útja a gyermekotthonba, ahonnan csecsemőt kívánnának örökbe fogadni.
A Szutyok című előadás egyik jelenete (Fotó/Forrás: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
Felmegy a fekete függöny, mögötte fekete falak és újabb fekete függöny, amely mögött fekete színpad áll, azon asztal. Annál trónol az intézet igazgatónője (Natascha Beniashvili-Zhed) fehér ruhában, szintén arany sugarakkal a feje körül. Ezt az oltáriszentség-szerű fejdíszt viseli a továbbiakban minden hivatalos személy vagy intézményi szereplő, legyen bár rendőr vagy pap. A jelenet, amelynek nyomán Irén és Attila nem csecsemőt visznek haza (annál a „modellnél” legalább két év a várakozási idő), hanem anyányi bakfisokat, a borzalmas fogazatú Rózsit és a cigány Anitát, tragédiába torkolló többszörös drámába sodorja hőseinket.
A stuttgarti előadás szikár, épp csak jelzéses környezete – amely sokkal inkább az ősbemutatóra hajaz, mint a tatabányai és a fehérvári reprízek részletgazdag, realista közegére – óhatatlanul erősíti a sorstragédia jelleget.
A hübriszhegyek itt tornyosulnak, az árvaházi szcénában, ahol csodálattal adózhatunk a házaspár erős, rendíthetetlen összetartozásának.
Ahogy bejönnek az intézeti gyerekek, elgyötört arccal, mint a volgai hajóvontatók, Irént megrendíti a látvány. Pintér Béláék előadásában dickensi lelenceknek hatottak, itt viszont mai, modern állami gondozottaknak öltöztette őket Balogh Renáta. Mackónadrágot, kötött sapkát hordanak, egyikük Converse tornacipőt. Rózsi, vagyis gúnynevén: Szutyok (Bálint Natália) arcán a fehér maszk a piros virággal úgy hat, mintha vér áztatta volna orrát, száját. Ő lesz a kiválasztott – voltaképp Attila jelöli ki a személyét, míg az egyébként ösztönösen döntő Irén kicsit még tanácstalankodik. A házaspár szóba elegyedik a lánnyal. Rózsaszín fény, zene, Irén és Attila aranykapu mozdulata, szív alakú körbe ölelése egyszerre érzékelteti a vágyott idillt és annak zavarba ejtő hiteltelenségét. Hirtelen fordulat: Rózsi ragaszkodik „vérszerződött” barátnőjéhez, Anitához (Stefani Matkovic), akinek a német verzióban Eszterházi a vezetékneve, hogy még arisztokratikusabbnak hangozzék, mint a Romvári.
A Szutyok című előadás egyik jelenete (Fotó/Forrás: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
Irénék faluja – négy szereplő ábrázolásában – bár maga sem hitte volna, előbb fogadja el és kedveli meg a roma Anitát, mint a rút, dühös, vehemens Rózsit. Meglehet, nem is lenne muszáj Rózsinak viszolyogtatóan csúnyának lennie. Talán elég lenne az elutasítottságához az is, hogy agresszívan tisztességes. (Eleinte legalábbis. Később a bűnbakképzésben fejleszti tovább magát.) Emblematikus pillanata az előadásnak, amikor Rózsi távozása után az egész falu felsorakozik a rivaldánál és nagy, megkönnyebbült sóhajt küld a nézőtér felé.
Bagossy László rendezése praktikusan és gördülékenyen viszi a cselekményt. Jelenetváltáskor a színen maradó szereplőhöz érkeznek a következő szcéna résztvevői, és néha még a kellékek is stafétában váltanak. A csurgói amatőr színjátszó fesztiválon Attila és színtársulatának tagjai olyan „tárgynyeremény” díjakat kapnak – Bandi bácsi (Aki Tougiannidis) kvázi saját magától „veheti át”, hiszen egy jelenettel előbb még ő alakította a zsűrielnök Regős Jánost –, amik egy pillanat alatt sebességváltóvá és kormánnyá lépnek elő, amikor a csővári színjátszók a székekből összeállított mikrobusszal hazafelé indulnak.
A stuttgarti színrevitel még hozzá is tesz a szerző tévedhetetlen humorához, például avval, hogy a falubeliek itt gardon helyett köcsögdudával népzenélnek.
Ebből aztán bizarrul mulatságos betét kerekedik: míg a templomban zajlik a mise, otthon Béla (Sebastian Huber) és a Szutyok tekerőlant és köcsögduda ritmikus duójával abszolválják sanyarú-szomorú szexjelenetüket.
A Szutyok című előadás egyik jelenete (Fotó/Forrás: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
Manuel Krstanovic Attila-alakítása is megérne egy misét. Nehéz felfogni, hogyan képzeli a jövőt ez a férfi, aki összeszűrte a levet a nevelt lányával. Érthetetlen és megbocsáthatatlan, hogy nem nyugtalan, nem zilált, nem vívódó. Mint aki szándékosan kerüli a szembenézést a helyzettel, a tettével, abban a reményben, hogy majd lesz valahogy. De vannak dolgok, amik el nem simulnak csak úgy maguktól. Másfelől úgy is nézhetünk Attilára, hogy ő, aki oly felemelően szépen, támogatóan állt (valaha) a felesége mellett, talán megérdemelt volna egy fiatalabb, kedvesebb, őszintébbnek ható Anitát, mint amilyennek Stefani Matkovicé mutatkozik.
A stuttgarti bemutató aduásza a címszereplő, Bálint Natália. Stuttgartban végzett operaénekes, nem játszott még prózai szerepet sem németül, sem magyarul. Ahogy bejön, minden igénynek megfelelni látszik: erős altest, görnyedt tartás, szalmaszínű haj, gyanakvón fürkésző szemek a textilmaszk fölött. Az erősen torzító (mű)fogsorra húzódó szája egérarcot kölcsönöz neki. Később, amikor pitbull feliratú bomberdzsekiben, bakancsban és megcsináltatott fogsorral tér vissza, már szép is, profilból Glenn Close-ra emlékeztet. De a fasizálódásával, karlendítés-köszöntésével, világ-, Anita- és Irén-uraló nyomulásával van olyan visszataszító, mint amikor ronda volt.
A Szutyok című előadás egyik jelenete (Fotó/Forrás: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
Bálint Natália rendkívüli erővel ábrázolja ezt a reménytelenül figyelem- és szeretetéhes, sokszor megalázott, elvaduló teremtést.
Amikor a csurgói fesztiválon az előadást értékelő Regős János megnevezi őt, azonnal kivirul, szétterül rémes mosolya. Alig várja, hogy kapjon néhány jó szót. Ehelyett azonban (színi)bírálat éri. Úgy záródik be, nagy lelki dörrenéssel, mint egy vaskapu. Fel sem néz a továbbiakban, ökölbe szorított arcát elfordítja, fejét leszegi.
A darab négy, jelzett évszak alatt játszódik le. Az előadásban kétszer bukkan fel a torokelvágás motívuma. Először Irén fog fenyegető jelleggel szerszámot a saját nyakához. Másodszor Attila kap fel kést a pékségben, hogy végezzen Rózsival. A lány annak rendje és módja szerint eltűnik a kemencében. (Erre a rafinált Pintér Béla még rátett egy lapáttal egy olyan dialógust, amelyben thrillerszerű izgalmat kelthet, hogy Regős János lebuktatja-e véletlenül Attilát vagy sem.) Bagossy Lászlónál Rózsi még visszatér. Bálint Natália újnáci Szutyokja megjelenik a színpadon a már ismert arany fejdíszben, és kieresztve bőséges operai hangját, énekel egyet. Intézményesült a Szutyok.
Fejléckép: A Szutyok című előadás jelenete (fotó: Klaus H. Pfeiffer / Theater tri-bühne Stuttgart)
hírlevél
