Színház

Utoljára ülhetünk fel a libikókára

2016.01.05. 10:18
Ajánlom
Közeleg a századik, egyben utolsó Libikóka előadás a Pinceszínházban.

Két alkalommal kerül még színpadra Gittel és Jerry szerelmi története a Pinceszínházban Dobó Kata és Szervét Tibor előadásában. Januárban a 99., februárban pedig a századik, egyben utolsó előadást tartják.

Dobó Kata és Szervét Tibor a Libikóka c. előadásban

Dobó Kata és Szervét Tibor a Libikóka c. előadásban (Fotó/Forrás: Pinceszínház)

William Gibson darabját 2008 májusában mutatta be a ferencvárosi színház Verebes István rendezésében. Szinte minden megyébe és szomszédos országba eljutottak az eladással, sőt különleges helyszínre, a föld alá is: a 4-es metró akkor még épülő alagútjában is előadták a beteljesületlen szerelemi történetet 2008 szeptemberében. A produkció a színház legnagyobb sikerei közé tartozik, nyolcadik évada tarják műsoron, egyetlen évet hagytak csak ki Dobó Kata terhessége ideje alatt.

Míg a színpadi szerelmi történetek – hacsak nem tragédiáról van szó – általában a párok boldog egymásra találásával végződnek, addig Gibson darabja sokkal realistábban közelíti meg az ismerkedés és a szerelem témáját. Valójában a legtöbb párkapcsolat nem más, mint az érzelmek mérleghintája: két különböző ember folyamatos próbálkozásainak sorozata a közös élet megteremtésére és fenntartására. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem. Valószínűleg így van ez Jerry és Gittel történetével kapcsolatban is, amelyet egy nagyszerű darab és két kitűnő színész hiteles játéka révén ismerhetünk meg.

Dobó Kata és Szervét Tibor a Libikóka c. előadásban

Dobó Kata és Szervét Tibor a Libikóka c. előadásban (Fotó/Forrás: Pinceszínház)

2014 februárjában az előadást Fidelio Színházi Estként hirdettük meg, melynek keretében Várhegyi András tartott közönségtalálkozót Dobó Kata, Szervét Tibor és a rendező, Verebes István részvételével.

A történet

Jerry, a középkorú ügyvéd, elmenekül tehetős feleségétől, aki megcsalta, és annak családjától, akik eddig anyagilag és szakmai előmenetelében is támogatták. Önérzetében sértve és hitét vesztve éli napjait egy másik városban, ahol megismerkedik Gittellel, a sikertelen fiatal táncosnővel, aki az elérhetetlen karrierről álmodozik. Romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös tulajdonságuk – de a két magányos, szeretetre éhes ember egymásba kapaszkodik, és igyekszik közös jövőt építeni. A történet egyszerre mulatságos és szomorkás – és mindvégig nagyon szórakoztató.

Aki nem látta még a produkciót vagy szeretné még egyszer megnézni, január 19-én és február 25-én teheti még meg. A századik, búcsúelőadást Dobó Kata születésnapjára tűzte ki a Pinceszínház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Színház hír

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Színház interjú

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház interjú

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.
Színház magazin