Színház

Utópiák vagy disztópiák?

2014.10.06. 07:00
Ajánlom
Milyen menekülési vagy túlélési stratégiák lehetnek egy zombik vagy egy politikusok uralta totalitárius rendszerben? Megdönthető-e egy ilyen rendszer, ha igen, hogyan? És mi van utána? A Proton Színház Utolsója és a -011 Alkotócsoport Valóság szobája keresi a választ a kérdésekre. KRITIKA

Ha a Rába Roland rendezte Utolsó egy játék lenne, akkor egy flippernek tudnám elképzelni. Bedobjuk a pénzt, a kar meghúzásával a játék elindul, és ha jók a reflexeink, van lehetőségünk az irányításra, de a golyót alapvetően a kiszámíthatatlanság viszi, és tartja játékban addig, ameddig. Az előadás drámai alapanyaga a golyó, a képzeletbeli karok és falak feliratain vámpír- és zombifilmek meg zombifilm-paródiák címei mellett ott állna az Öldöklő angyal, a Jelenések könyve, villogó "morálfilozófia" felirat, néhány, az aktuálpolitiából ismert lózung, megannyi általános társadalmi probléma és egyéni para. Hol ide, hol oda lökődik a történet. Van, hogy már azt hisszük, nincs tovább, aztán megint lendületet kap. Máskor elképedve nézzük, hogy innen még mindig van tovább. Megint máskor pedig - ellentétben az igazi flipperrel - azt érezzük, hogy kezdjen már el működni a nehézségi erő.

Mert a műfajkeveredés önmagában nem jelent problémát, sőt: működnek ellenpontként (a rettegésből röhögésbe átcsapva) vagy épp pontos párhuzamként (a bulvárlapok szövegeinek tartalmi és megírottsági színvonala a pártüzenetek leegyszerűsítésével azonos). A hely - az áldott-átkozott hipermarket -, a helyzet - a kinti katasztrófa, a bent uralomra törő, azt átvevő zombik -, a karakterek - bulvárlapok ún. híreit olvasó biztonsági őr, unottabbnál unottabb alkalmazottak, közülük az egyik amúgy drogdíler, hozzá jár egy ügyfél, egy felső középosztálybeli öltönyös figura, aztán van még egy szerelmes pár, ahol a szintén tehetős férfi irgalmatlan pénzeket költ siket barátnője színésznői álmaira, meg még egy majdnem pár, szintén az üzleti világból, tele mindenféle komplexussal saját magukról, de leginkább a másikról és a kapcsolatról úgy általában - egyszerre hozzák a nézőt orientálni tudó kliséket és ígérik az egyéni látásmód eredetiségét. Ezzel szemben minden műfaj, karakter, a színház falain túlról érkező és oda mutató utalás az érdektelenségig a felszínen marad. Mert bár ebben a fogyasztásra épülő, média uralta színpadi világban ráismerhetünk a bennünket körülvevő valóságra, mégis az az érzésem, hogy a valóságban ennél több a dimenzió.

Röhögünk a művéren, a zombimozgáson - Rodriguez vagy Tarantino szintén jól érezné magát -, de ezzel szemben mégsem lesz súlya a menekülésnek, pontosabban a menekülés módjának. Annak, hogy a kibírhatatlan a nyomásnak csak akkor lehet ellenállni, ha az ember nem hallja a hangokat, a behódolástól való megmenekülés egyetlen módja a siketség. És ha az ember nem úgy születik, mint a siket lány, csak a tudatos megsüketülés a megoldás a túlélésre. Hogy ez az öncsonkítás-metafora mennyi reményt hordoz magában, eldöntheti mindenki maga.

Ugyanígy nem válik zsigerivé az élmény a Valóság szobában sem, a PLACCC keretében, az egykori Csepel Művek egyik gyárcsarnokában létrehozott színházi eseményben, ami a nézőt résztvevővé téve szintén a diktatúrák túlélési stratégiáját keresi. Egyáltalán nem fekete-fehér az alaphelyzet: az elnyomás alól felszabadított fővárosban a felszabadító fegyveres csapatok lehetőséget adnak arra, hogy eldöntsük, a Független Budapest Állam lakóivá akarunk-e válni, és vice versa, ők eldöntik, akarják-e, hogy mi ennek a társadalomnak tagjai lehetünk-e.

Terepszínű egyenruhába öltözött vezetőnk beviszi kis csoportunkat a csarnokba, ahol vörös zászlók az állam jelével, szép nagy fekete autók állnak, a hangszórókból pedig üvöltenek a direktívák, a miheztartás szabályai. Egy külön szobában felveszik külön-külön az adatainkat, lefényképeznek. Az itteni két szereplő kegyetlen undorral, gépiesen csinál mindent, ők a tökéletes rendszerkiszolgáló archetípusai. Maszkos fegyveresek irányítanak, a hangerő miatt alig érteni, merre tovább. A következő állomást a csarnok emeletén irodák előtti csoportos várakozás előzi meg. (Közben azon gondolkodom, hogy vajon kellett-e minden egyes csarnokhoz ennyi iroda.) Félhomály van, a lakossági figyelmeztetés itt sem szűnik. Az irodában egy lámpa fényénél zajlik a vizsgáztatás. Látszólag egyszerűek a kérdések, és tapasztaljuk, hogy ezekre rendkívül leegyszerűsítő válaszok születhetnek - kb. a szemet szemért, fogat fogért elv mentén -, ugyanakkor épp ezek azok a kérdések, amikre csípőből nem lehet válaszolni. Képes lennék-e elmenni a végsőkig a szeretteimért? Mi az, hogy a végsőkig? Mi a konkrét helyzet? Joga van-e egy csoportnak az elvei mentén kiállni? Milyen eszközzel? Bármilyennel? És akkor igaza van az ISIS-nek? Van-e szüksége egy csoportnak vezetőre? Békés eszközökkel el lehet-e érni a rendszer változását? (A színházi keretek között egyoldalú a beszélgetés, de felteszem, ugyanilyen egyoldalú lenne egy ilyen típusú helyzetben a valóság keretei között is.)

Kapok egy útlevelet, azzal tovább a következő állomásra, ahol ismét kis csoportban érkezünk, és önvédelmi gyakorlatokat tanítanak. Innen az utolsó helyszínre kísérnek, ahol először némi gondolkodási időt kapva önállóan összeírhatjuk az általunk elképzelt ideális állam ismérveit, majd ezt már csoportosan vitathatjuk meg egy műveleti szobában. Az asztalon Budapest térképe műanyag katonákkal, a falakon képek és feljegyzések, beszélgetőpartnerünk - mert itt valóban kétoldalú a kommunikáció - Iványos Ambrus, aki bemutatkozik. Mosolyogva biztosít bennünket arról, hogy a minden javaslatunkat figyelembe veszik az új Budapest kereteinek kialakításakor, és ez egy valódi konzultáció, ne legyenek kételyeink. Pedig azok vannak, meg is fogalmazzuk azokat. A hangulat amúgy teljesen jó és kellemes. Biztonságban vagyunk. Néha behallik a helikopterhang, harczaj, mögöttünk símaszkos, fegyveres ember áll. Vége a beszélgetésnek, az "előadásnak", lemegyünk a sötét lépcsőn, felszállunk a hévre.

Budapest pedig éli mindennapi életét. Ami szinte ilyen. És nem tudom eldönteni, hogy ezért, tehát a hétköznapi apátia miatt nem érint meg Radnai Márk és Iványos Ambrus Valóság szobája, vagy azért, mert igazából nem provokál, sok a lötyögő idő, és hiányzik belőle a tét, az a pont, ahol résztvevőként felelősséget kell éreznem döntéseimért, magamért és a közösségért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

A két macska az önreflexiót jelenti – Kepes András a Lírástudók vendége

A Két macska voltam berobbant a sikerlisták élére, így nem is volt kérdés, hogy Kepes Andrást is meghívjuk podcastunkba. A 75 éves tévés, újságíró most már szinte csak regényírással foglalkozik, és már a következő könyvét tervezi.
Vizuál

Csontváry ritkán látható, 1901-ben festett szicíliai tájképét is élőben csodálhatjuk a Virág Judit Galériában

A Holdtölte Taorminában című festmény felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Plusz

„Jön a szép kikelet” – megjelent a márciusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. márciusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Klasszikus

Kalló Zsolt lesz az Anima Musicae vendégkoncertmestere

Legutóbbi Nádor termi koncertjükön a zseniális Mendelssohn zenéiből válogattak, február 24-én pedig a szintén csodagyerekként emlegetett Mozart remekművei csendülnek fel az Anima Musicae Kamarazenekar és mostani vendégük, Kalló Zsolt koncertjén.
Színház

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Az orosz-ukrán háború kitörésének állít emléket a B32 és a TÁP Színház

A Ha háború lenne nálunk című felolvasó színházi produkciót a világhírű dán szerző, Janne Teller azonos című könyve alapján alkalmazták színpadra, az előadást most február 23-án három alkalommal is láthatja a közönség.
Színház ajánló

A Lavina című svéd filmből készül színpadi előadás Pelsőczy Réka rendezésében

A Lavinában a döntések súlyáról, a látszatboldogságról, a 40-es generációt érintő kérdésekről, középkorú férfiak és nők öndefiníciójáról, házastársaikhoz, partnereikhez és gyerekeikhez fűződő viszonyáról fanyar humorral és empátiával esik szó.
Színház interjú

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.
Színház ajánló

Forradalomra uszít az óbudai tanár az Átriumban

A Hannibál tanár úr című, ikonikus Fábri Zoltán-film egy letűnt korszakot idéző történet, amelynek színpadi átdolgozása megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban.
Színház ajánló

West End-sikerdarab a Karinthy Színházban

Február 24-én mutatja be a Karinthy Színház Sam Steiner brit színdarabíró Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons című sikerdarabját, ami egyenesen a londoni West End színpadáról érkezik a XI. kerületi teátrumba, Olt Tamás igazgató rendezésében.