Színház

Utópiák vagy disztópiák?

2014.10.06. 07:00
Ajánlom
Milyen menekülési vagy túlélési stratégiák lehetnek egy zombik vagy egy politikusok uralta totalitárius rendszerben? Megdönthető-e egy ilyen rendszer, ha igen, hogyan? És mi van utána? A Proton Színház Utolsója és a -011 Alkotócsoport Valóság szobája keresi a választ a kérdésekre. KRITIKA

Ha a Rába Roland rendezte Utolsó egy játék lenne, akkor egy flippernek tudnám elképzelni. Bedobjuk a pénzt, a kar meghúzásával a játék elindul, és ha jók a reflexeink, van lehetőségünk az irányításra, de a golyót alapvetően a kiszámíthatatlanság viszi, és tartja játékban addig, ameddig. Az előadás drámai alapanyaga a golyó, a képzeletbeli karok és falak feliratain vámpír- és zombifilmek meg zombifilm-paródiák címei mellett ott állna az Öldöklő angyal, a Jelenések könyve, villogó "morálfilozófia" felirat, néhány, az aktuálpolitiából ismert lózung, megannyi általános társadalmi probléma és egyéni para. Hol ide, hol oda lökődik a történet. Van, hogy már azt hisszük, nincs tovább, aztán megint lendületet kap. Máskor elképedve nézzük, hogy innen még mindig van tovább. Megint máskor pedig - ellentétben az igazi flipperrel - azt érezzük, hogy kezdjen már el működni a nehézségi erő.

Mert a műfajkeveredés önmagában nem jelent problémát, sőt: működnek ellenpontként (a rettegésből röhögésbe átcsapva) vagy épp pontos párhuzamként (a bulvárlapok szövegeinek tartalmi és megírottsági színvonala a pártüzenetek leegyszerűsítésével azonos). A hely - az áldott-átkozott hipermarket -, a helyzet - a kinti katasztrófa, a bent uralomra törő, azt átvevő zombik -, a karakterek - bulvárlapok ún. híreit olvasó biztonsági őr, unottabbnál unottabb alkalmazottak, közülük az egyik amúgy drogdíler, hozzá jár egy ügyfél, egy felső középosztálybeli öltönyös figura, aztán van még egy szerelmes pár, ahol a szintén tehetős férfi irgalmatlan pénzeket költ siket barátnője színésznői álmaira, meg még egy majdnem pár, szintén az üzleti világból, tele mindenféle komplexussal saját magukról, de leginkább a másikról és a kapcsolatról úgy általában - egyszerre hozzák a nézőt orientálni tudó kliséket és ígérik az egyéni látásmód eredetiségét. Ezzel szemben minden műfaj, karakter, a színház falain túlról érkező és oda mutató utalás az érdektelenségig a felszínen marad. Mert bár ebben a fogyasztásra épülő, média uralta színpadi világban ráismerhetünk a bennünket körülvevő valóságra, mégis az az érzésem, hogy a valóságban ennél több a dimenzió.

Röhögünk a művéren, a zombimozgáson - Rodriguez vagy Tarantino szintén jól érezné magát -, de ezzel szemben mégsem lesz súlya a menekülésnek, pontosabban a menekülés módjának. Annak, hogy a kibírhatatlan a nyomásnak csak akkor lehet ellenállni, ha az ember nem hallja a hangokat, a behódolástól való megmenekülés egyetlen módja a siketség. És ha az ember nem úgy születik, mint a siket lány, csak a tudatos megsüketülés a megoldás a túlélésre. Hogy ez az öncsonkítás-metafora mennyi reményt hordoz magában, eldöntheti mindenki maga.

Ugyanígy nem válik zsigerivé az élmény a Valóság szobában sem, a PLACCC keretében, az egykori Csepel Művek egyik gyárcsarnokában létrehozott színházi eseményben, ami a nézőt résztvevővé téve szintén a diktatúrák túlélési stratégiáját keresi. Egyáltalán nem fekete-fehér az alaphelyzet: az elnyomás alól felszabadított fővárosban a felszabadító fegyveres csapatok lehetőséget adnak arra, hogy eldöntsük, a Független Budapest Állam lakóivá akarunk-e válni, és vice versa, ők eldöntik, akarják-e, hogy mi ennek a társadalomnak tagjai lehetünk-e.

Terepszínű egyenruhába öltözött vezetőnk beviszi kis csoportunkat a csarnokba, ahol vörös zászlók az állam jelével, szép nagy fekete autók állnak, a hangszórókból pedig üvöltenek a direktívák, a miheztartás szabályai. Egy külön szobában felveszik külön-külön az adatainkat, lefényképeznek. Az itteni két szereplő kegyetlen undorral, gépiesen csinál mindent, ők a tökéletes rendszerkiszolgáló archetípusai. Maszkos fegyveresek irányítanak, a hangerő miatt alig érteni, merre tovább. A következő állomást a csarnok emeletén irodák előtti csoportos várakozás előzi meg. (Közben azon gondolkodom, hogy vajon kellett-e minden egyes csarnokhoz ennyi iroda.) Félhomály van, a lakossági figyelmeztetés itt sem szűnik. Az irodában egy lámpa fényénél zajlik a vizsgáztatás. Látszólag egyszerűek a kérdések, és tapasztaljuk, hogy ezekre rendkívül leegyszerűsítő válaszok születhetnek - kb. a szemet szemért, fogat fogért elv mentén -, ugyanakkor épp ezek azok a kérdések, amikre csípőből nem lehet válaszolni. Képes lennék-e elmenni a végsőkig a szeretteimért? Mi az, hogy a végsőkig? Mi a konkrét helyzet? Joga van-e egy csoportnak az elvei mentén kiállni? Milyen eszközzel? Bármilyennel? És akkor igaza van az ISIS-nek? Van-e szüksége egy csoportnak vezetőre? Békés eszközökkel el lehet-e érni a rendszer változását? (A színházi keretek között egyoldalú a beszélgetés, de felteszem, ugyanilyen egyoldalú lenne egy ilyen típusú helyzetben a valóság keretei között is.)

Kapok egy útlevelet, azzal tovább a következő állomásra, ahol ismét kis csoportban érkezünk, és önvédelmi gyakorlatokat tanítanak. Innen az utolsó helyszínre kísérnek, ahol először némi gondolkodási időt kapva önállóan összeírhatjuk az általunk elképzelt ideális állam ismérveit, majd ezt már csoportosan vitathatjuk meg egy műveleti szobában. Az asztalon Budapest térképe műanyag katonákkal, a falakon képek és feljegyzések, beszélgetőpartnerünk - mert itt valóban kétoldalú a kommunikáció - Iványos Ambrus, aki bemutatkozik. Mosolyogva biztosít bennünket arról, hogy a minden javaslatunkat figyelembe veszik az új Budapest kereteinek kialakításakor, és ez egy valódi konzultáció, ne legyenek kételyeink. Pedig azok vannak, meg is fogalmazzuk azokat. A hangulat amúgy teljesen jó és kellemes. Biztonságban vagyunk. Néha behallik a helikopterhang, harczaj, mögöttünk símaszkos, fegyveres ember áll. Vége a beszélgetésnek, az "előadásnak", lemegyünk a sötét lépcsőn, felszállunk a hévre.

Budapest pedig éli mindennapi életét. Ami szinte ilyen. És nem tudom eldönteni, hogy ezért, tehát a hétköznapi apátia miatt nem érint meg Radnai Márk és Iványos Ambrus Valóság szobája, vagy azért, mert igazából nem provokál, sok a lötyögő idő, és hiányzik belőle a tét, az a pont, ahol résztvevőként felelősséget kell éreznem döntéseimért, magamért és a közösségért.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Vizuál

Virtuálisan beléphet Monet kertjébe, a vízililiomok közé

Claude Monet az 1918. november 11-i fegyverletétel másnapján ajándékozta Franciaországnak a Vízililiomok című óriási képeket, így akart "részt venni a győzelemben". A párizsi Orangerie Múzeumban őrzött művekbe szerdától gyakorlatilag besétálhat a látogató.
Klasszikus

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

De vajon mire emlékeznek az emlékező próbán?

A Vesztegzár a Grand Hotelben kapcsán kulisszatitkokat felfedő sorozatba fogtunk. Ezen a héten az emlékező-, és rendelkező próba fogalmával ismerkedünk.
Színház ajánló

Ha színház, ha mesejáték, ha családi program, akkor Noir Színház

Ebben az évadban újabb darabbal bővült a Noir Színház repertoárja, így most már négy klasszikus mesejáték közül választhatnak a Duna Palotába ellátogató nézők.
Színház ajánló

Ózon és csülök együttállása a szenvedély terített asztalán

Parti Nagy Lajos rendkívüli teljesítménynek tartja, ahogy Mészáros Máté estéről estére színpadra lép, és előadja, alakítja, végigéli az író által jegyzett Az étkezés ártalmasságáról című előadást.
Színház hír

Orvosai nem javasolják, hogy színpadra lépjen Törőcsik Mari

Nem javasolnák az orvosai, hogy a Galilei élete című előadásban színpadra lépjen Törőcsik Mari, aki jelenleg ismét kórházban fekszik.
Színház józsef attila színház

Az IRKA kedvenc Egressy verse

Egressy Zoltán és Chajnóczki Balázs voltak a József Attila Színház IRodalmi KÁvéházának vendégei. A beszélgetésen szóba került az a bizonyos Sóska, sültkrumpli, foci, gyereknevelés és természetesen a költészet is.