A többi színházzal ellentétben idén sem volt olyan hónap a Spiritben, amikor ne lett volna előadásotok. Mennyit játszotok egy évadban?
Nehéz lenne összeszámolni, hozzávetőlegesen 5-600 előadásunk van egy évben. Az elvem, hogy muszáj pörögni, tovább kell menni akkor is, ha nehéz. Sőt akkor még inkább, dupla erővel. Ez volt a harmadik nyár, hogy nem álltunk le hosszabb időre: május közepén, illetve augusztus végén tartunk néhány hét szünetet, de valóban nem telik el úgy hónap, hogy ne lenne előadásunk a színházban.
Miként állt össze az új évad?
A darabok összeállítása az én feladatom, ezt egyedül csinálom, nem szívesen engedek belőle. Amellett hogy sok tavalyi előadásunk kifutott, több klasszikust megtartottunk, például a Száz év magányt, az Ajtót, az Eszter hagyatékát – ezek mind több éve mennek, 30-50-100 előadást megéltek már. Egyre több könyv- és filmadaptációt tűzünk műsorra, sok darabot kapunk külföldről, köztük olyanokat, amelyeket kifejezetten nekünk fordítanak le.
Szeretem a monodrámákat és a kortárs magyar szerzők darabjait is, ahogyan örömmel fogadom a fiatalokat is, akkor is, ha nem csak színészi, de rendezői ambíciókkal érkeznek hozzánk.
Könnyen válsz meg régi daraboktól?
Dehogy, sőt nagyon nehezen élek meg minden változást. De időnként elkerülhetetlen, még ha fáj is, akkor is, ha előadásról, akkor is, ha munkatársról van szó: időnként meg kell hozni ezeket a nehéz döntéseket, hogy tovább fejlődhessünk.
De visszatérve az idei szezonra: ebben az évadban is kortárs magyar szerzők és klasszikusok kaptak helyet a Spirit színpadán.
Nem volt tabu téma és nem is lesz.
Az a tapasztalat, hogy a nézők nagyon szeretik a klasszikusokat, így jöhet például Shakespeare Velencei kalmárja, vagy Sütő Andrástól az Advent a Hargitán. Ezek mellett jól megfér a Koldusopera, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, de a Don Carlos, meg az Öreg hölgy látogatása is. Azt látom, hogy ezek azok a művek, amit egy nagyobb, 600 fős színház például nem tűz műsorra, a kisebbek, a magánszínházak vagy a függetlenek pedig egészen más irányba indulnak el, nálunk viszont abszolút helyük van. Hiszen lehet, hogy nem most íródtak, de mindegyik az emberek közötti kapcsolatról szól. És még ma is aktuálisak, elég csak a Velencei kalmárban megjelenő idegengyűlöletre gondolni. Ezzel a problémával ma is bőven van dolgunk. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen darab egészen másképp „szól” egy olyan kicsi teremben, amiben mi adjuk elő. Sokkal intimebb a hangulat. Érzem ezt sokszor, például Szabó Magda Ajtójánál: megrázza a nézőket a már jól ismert történet – azért, mert egészen közelről tapasztalják meg ennek a két nőnek a kapcsolatát.
Apropó: Ajtó. Az egyik közönségtalálkozótok a főszereplő Emerenc családállításával foglalkozik.
Valóban, de a közönségtalálkozók nem csak e darab kapcsán érdekesek. Két sorozatot csinálunk, az egyik a Mindenki megvan? címet viseli és dr. Angster Mária szakpszichológus tartja:
különböző darabjainkon keresztül mutatunk be családállítást – így boncolgatjuk például Emerenc személyiségét.
A műsor első felében a módszerről beszél a szakember, majd konkrét példán keresztül mutatjuk be a családállítást. Így ismerjük meg jobban az Ajtó vagy például a Szilánkok szereplőinek életútját. Kívülről nézve talán könnyebb elsőre találkozni ezzel a módszerrel, hiszen ha nem érintett az ember, könnyebben fogadja be a családállítást. Hiszem egyébként, hogy efféle módszer az olvasópróbán is jó lenne, segítene a színésznek a karakter pontosabb megformálásában.
És a másik sorozat?
Az a You are more!, ezeken az alkalmakon megtörtént coaching beszélgetéseket alkalmazunk színpadra egy-egy színészkollégával és szakértővel.
Ezek az esték azért fontosak, mert utat mutatnak a kiégés elleni harcban,
és bemutatják, hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat vagy azt a képességet, amire predesztinálva vagyunk. Az alkalmakon részt vesz egy-egy ismertebb ember is, legközelebb például Zorán, aki megosztja saját történetét a témában a nézőkkel.
Miért fontos, hogy ne csak színházi előadásokat kínáljon a Spirit?
Jóval többet szeretnénk nyújtani, mint a hagyományos színház. Az említett beszélgetések, előadások valahol a színház és a Spirit Központ (ami szintén itt az épületben, a színház fölött kapott otthont) programjai között helyezkednek el. A központot mi a „Válaszok műhelyének” hívjuk, ez egy mentális rekreációs központ, ahol segítünk megtalálni a lelki egyensúlyt, megoldást mutatni a munkahelyi vagy családi problémák esetén.
Visszatérve a színházhoz: színészként és igazgatóként is akkor vagyok elégedett, ha látom, a darab adott valamit a nézőnek. Fogja meg, amit látott – nem csak az „egyszerű” szórakoztatás a célunk. Ezért szeretem, ha hétköznapi témákat feldolgozó vagy családi, társadalmi kapcsolatrendszert feszegető előadásokhoz nyúlunk. Fontos a társadalmi szerepvállalás, mint említettem, nálunk nincs tabutéma. Ma, amikor a másság sajnos szitokszóvá vált, mi olyan darabokat adunk elő, amelyek a sokféleségében szép világot mutatják meg.
Hiányzott a magyar színházi életből egy ilyen játszótér, vagy az egyéni szabadságvágy hajtott, mikor megalapítottad a Spiritet?
Az utóbbi. Inkább függetlenségre volt szükségem, tudtam, hogy vállalkozni szeretnék és színházat csinálni, igaz, azt nem tudtam, hogy ez ennyire nehéz.
A színházalapításban közrejátszott az ezotéria iránti érdeklődésem is:
a Szintézis Szabadegyetemre kerülve akadt a kezembe egy könyv, nem sokkal később, 2011-ben pedig az abból készült adaptációt a Tháliában adtuk elő. Az előadás jól sikerült, mi pedig újabb és újabb darabokkal készültünk. Néhány év múlva egyértelművé vált, saját színházat kell találnunk, a vándor életmódot kinőttük. Akkor találtunk rá a Spirit otthonára itt, a Margit híd budai hídfőjénél.
Nem egy klasszikus színházépületet választottál.
Nem, és éppen emiatt szeretem nagyon. A berendezés kialakításakor cél az volt, hogy amint benyit az ember, az legyen az érzése, mintha díszletbe lépne, szól az élő zene, a kuckós sarkokban lehet beszélgetni, borozgatni előadás előtt. Két termünk van, az egyik száz fő befogadására alkalmas, a kisebb pedig negyven nézőt „bír el”. Ez a kamaraterem nemrég nyílt, egyre jobban szeretik a nézőink. Lehet, hogy nagyobb termekkel, több fő befogadásával gazdaságosabb lenne a működésünk, de semmi pénzért nem cserélném el ezt a játszóhelyet. Ettől igazán spirites a Spirit. Aki egyszer ide bejön, az máskor is minket választ.
A spirites néző birtokában van egyfajta önismeretnek és nem fél szembenézni saját esendőségével, nem bánja, ha egy darab mellbe vágja.
(szerző: Hardi Judit)