- Kinek az ötlete volt, hogy ti, „mátésok” minden évben vigyétek színpadra egy-egy osztálytársatok életét?
-Nem voltam ott akkor, amikor ezt kitalálták. A legenda szerint a lányok kezdeményezték – Máté Gábor áldásával persze. Már harmad- és negyedévben is csináltunk hasonló közös előadást, és rá egy-két évre kezdtük el ezt a sorozatot, amelyben a mi életünk a téma.
Vajda Milán (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)
- Az idén te leszel a főhős, a te életed lesz a színpadon. Hogyan készülsz rá?
- 2014-2015 körül kezdtem agyalni azon, hogy mi legyen az előadásban, miket osszak meg az osztálytársaimmal, a barátaimmal. Azt gondoltam, hogy most majd több időt szánok a kitalálására, a megírására, arra, hogy dramaturgiai keretbe szorítsam, de ez végül is nem történt meg. Talán nem is baj, mert így frissebb lehet az egész, nyitottabb leszek az osztálytársaim ötleteire, véleményére, mint ha előre eldöntöttem volna, hogy mi legyen benne, és mi ne. Nyilván lesz szó magánéletről, színházról, de nem egyetlen időszakkal szeretnék foglalkozni, hanem valahogyan az egészet szeretném megragadni, a maga teljességében.
- Egy ennyire személyes kitárulkozás önveszélyes is lehet. Nem tartasz attól, hogy túlságosan kiadod magad?
- Ezekben az előadásokban mindig megvan annak a veszélye, hogy túlságosan kiadjuk magunkat, a tavalyi év után különösen. Akkor Mészáros Béla életét dolgoztuk fel, és sokan mondták, írták róla, hogy talán nem szabadna ennyire pőrén megmutatni mindent, még olyan dolgokat is, amik esetleg másokra vagy akár magunkra nézve zavarba ejtőek, esetleg kissé kínosak. Természetesen tartok tőle, de azt gondolom, az is veszélyes, ha nem adom ki magam.
Hallgatni és megúszni rosszabb lenne nekem augusztus 1-jén, amikor véget ér, mint az, hogy esetleg azt gondolják rólam: lúzer vagyok, elrontottam dolgokat, megbántottam embereket.
Egyetlen olyan lehetőség van, amikor az életemmel ilyen módon foglalkozunk, és ezt ki kell használni. Ez az előadás is segít abban, hogy egy-egy dolgot lezárjak magamban, egy-egy emberrel elsimítsam vagy felszínre hozzam a konfliktusaimat. Az egésznek akkor van értelme, ha nemcsak az én véleményem mutatkozik meg, hanem akár a rám nézve egyáltalán nem hízelgő, de hiteles vélemények is. Ideális esetben ez színházi szempontból eléggé érdekes.
- Jó buli tíz napot újra együtt tölteni a régi csapattal, az osztálytársaiddal?
- Nagyon jó közösség voltunk, szerettük egymást, és most is jó együtt lenni. Nekem nem a buli szó jut eszembe róla, hanem inkább úgy fogalmaznék:
mások sok pénzt fizetnek egy ilyenfajta pszichoterápiáért, mi meg még kapunk is érte.
(Nevet.) Az biztos, hogy ez a tíz nap optimális idő arra, hogy találkozzunk, jól érezzük magunkat egymás társaságában, kibeszéljük a dolgokat, és hatékonyan tudjunk dolgozni.
Máthé Zsolt, Vajda Milán és Szandtner Anna (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)
- 2011 óta vagy az Örkény Színház tagja. Megtaláltad a számításaidat?
- Igen, szerencsés vagyok. Előtte is az voltam, mert a főiskola után az egri Gárdonyi Géza Színházba kerültem: egy nagyon jó színházban dolgozhattam nagyon jó emberekkel. Az Örkény máshogy, a maga belvárosi szintjén ugyanezt hozta az életembe: jó helyen jó darabokat próbálunk jó emberekkel. És az sem mellékes, hogy az Örkényt elismeri mind a szakma, mind a közönség.
- Amikor végeztél a főiskolán, volt konkrét terved, hogy mit szeretnél elérni?
- Azt tervezgettem, hogy hogyan tudok egy nagy táskába bepakolni annyi cuccot, amivel el tudom kezdeni az életemet vidéken. Igazából soha nem voltam nagy tervező, de nyilván voltak magánéleti terveim – ezek még nem feltétlenül valósultak meg.
Család, gyerek, autó, nyaraló az Adrián, magánrepülő nincs. Van helyettük más. Szerintem szakmailag jó dolgok történnek velem.
- Ha visszatekintesz, a pálya szempontjából elégedett vagy azzal, ami eddig történt veled, illetve azzal, ahol most tartasz?
- Alapvetően igen. Természetesen voltak olyan dolgok, amikbe nem lett volna szabad belemennem, volt jó pár nagy bukás és egy-két nagy siker.
- Mondasz egy nagy bukást?
- Oly régen történt, és oly távol a fővárostól, hogy inkább fedje titokzatos homály. Az Örkényben is volt, amit bukásként éltem meg, de az idő mindent megszépít. Vagy nem.
hírlevél
