Színház

Változás a Pesti Magyar Színház élén

2014.09.29. 21:04
Ajánlom
Zalán János színészt nevezte ki a Pesti Magyar Színház élére az emberi erőforrások minisztere. A leendő direktor 2015. január 1-jén kezdi meg munkáját a teátrum élén.

A Pesti Magyar Színház igazgatói feladatainak ellátására június végén kiírt pályázati felhívásra három érvényes pályázat érkezett a benyújtási határidő végéig.

Zalán János színművész, kommunikációs szakember, a Masterfilm Digital Kft. ügyvezető igazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiumának vezetője mellett Őze Áron színművész, a Pesti Magyar Színház jelenlegi vezetője  és Salamon Suba László rendező, a Budaörsi Játékszín korábbi igazgatója adta be pályázatát a színház vezetésére.

A szakmai bíráló bizottság augusztus 26-án tartotta bírálati ülését és személyesen is meghallgatta a pályázókat. A meghallgatást követően a bizottság tagjai titkos szavazáson Zalán János pályázatát támogatták. A miniszter a javaslatot elfogadva hozta meg döntését.

Zalán János 1966. március 28-án született Salgótarjánban. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1984-ben, 1985-1986-ban a Nemzeti Színház Stúdióját végezte el. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1991-ben színészi diplomát szerzett, majd 2007-ben elvégezte a Kodolányi János Főiskola televízió és reklám szakát. 2009-ben a londoni Middlesex University-n Master of Arts in Marketing Communications végzettséget szerzett.

1994-2004 között a Masterfilm Ltd. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója volt. 1998-tól a Masterfilm Digital Kft. szinkronstúdió egyik alapítója, és ügyvezető igazgatója. 2000-től a Digital Media Services Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. 2010-től az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék megbízott előadója. Színészként rendszeresen szinkronizált és ő alakította Gróf András hadnagyot a Kisváros című sorozatban. 

Számos film és filmsorozat producere. Több televíziós csatorna magyarországi működtetésében vett részt, vezette a magyarországi Eurosportot, majd az Eurosport 2-t. Részt vett többek között a National Geographic Channel magyar nyelvű adásainak indításában, valamint a Hallmark Channel, az Animal Planet, valamint a Warner Bros. Cartoon Network magyar nyelvű adásainak gyártásában.   

Zalán János január 1-jén lép hivatalba, megbízatása négy évre, 2019. január 31-ig

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Tánc

Balett készül Jacqueline du Pré életéről

A Royal Ballet következő évadának egyik fénypontja a fantasztikus csellista életéről szóló balett, amit Cathy Marston koreografál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház jótékonyság

Színházjeggyel segíthetünk a nehéz sorsú gyerekeknek

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Színházjegy akciójukkal most a Pitypang Gyermekotthon lakóinak nyújtanak segítséget. A cél: a gyerekek balatoni nyaraltatása.
Színház POSZT 2019

„Nem kegyeket osztunk” – beszélgetés a POSZT-válogatásról

A Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat beszélgetéssorozatán a POSZT versenyprogramja volt a téma. A két válogatóval, Gulyás Gáborral és Zalán Tiborral, valamint Turbuly Lillával, a Színházi Kritikusok Céhének elnökével Veiszer Alinda beszéltetett.
Színház új évad

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Öt saját bemutatót és számos előadást kínál új évadában a Szentendrei Teátrum, amely idén ünnepli ötvenéves fennállását. A születésnapi operagálát Szentendre főterén rendezik meg, az évad háziasszonya Gubik Petra.
Színház hír

A Kodály-módszerről szóló Vecsei–Vidnyánszky-darab is látható lesz jövőre a Nemzetiben

Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Eirik Stubo, David Doiasvili, Szász János, Andrzej Bubien, Berettyán Nándor, Márkó Eszter és ifj. Vidnyánszky Attila rendezését is láthatja a közönség.
Színház magazin

Csehov-hősnőbe oltott Tündekirálynő – Cate Blanchett 50

A színpadon és a filmvásznon mutatott teljesítményével is számos díjat kiérdemelt, ő az egyetlen színésznő, akit ugyanazért a szerepért kétszer is Oscar-díjra jelöltek. Május 14-én töltötte be ötvenedik életévét Cate Blanchett.