Színház

Változások a kiemelt kategóriában

2014.11.02. 10:00
Ajánlom
Módosult a minősített előadóművészeti szervezetek köre az EMMI 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelete szerint. A Szent Efrém Férfikar, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, valamint a Bárka Színház elvesztette kiemelt minősítését, míg a Pécsi Harmadik Színház bekerült a kiemelt szervezetek közé.

Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője elmondta, hogy a kórust anyagilag rendkívül súlyosan érinti a döntés, hiszen így elesnek mintegy 8 millió forint állami támogatástól. A kiemelt státusz elvesztésének hátterében az áll, hogy az együttes nem főállásban foglalkoztatja művészeit, ami pedig feltétele lenne a listán maradásnak - magyarázta. Bubnó Tamás hangsúlyozta: nem vitatják a döntés jogosságát, de úgy érzik, az együttes továbbra is rászolgál az állami támogatásra, ezért méltányos lenne annak pótlása más forrásból; utóbbira a szaktárcától ígéretet is kaptak - tette hozzá.

A nemrég Magyar Örökség Díjjal és Budapest Márka címmel kitüntetett együttes művészeti vezetője jelezte azt is, hogy a folyó évad fellépéseit a támogatással kalkulálva tervezték - eddig mindössze egy indiai turnét mondtak le óvatosságból -, ezért elengedhetetlen lenne a források pótlása.

Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus vezetője szintén azzal magyarázta a kiemelt minősítés elvesztését, hogy nem tudják státuszba venni művészeiket. Ez a többnyire projekt-alapon működő régizenei együtteseknél egyébként természetes helyzet - tette hozzá. A művészeti vezető elmondása szerint különféle pályázati forrásokból próbálják majd pótolni a kieső összeget, hozzátéve, hogy reményeik szerint a futó évad összes tervezett előadását meg tudják tartani. Mint megjegyezte, sajnos hozzá vannak már szokva a finanszírozás bizonytalanságához.

A jelenleg nehéz helyzetben lévő Bárka Színház, amelynek átadás-átvétele - a Józsefvárosi Önkormányzattól állami tulajdonba kerülése - 2012 márciusa óta húzódik, szintén elvesztette kiemelt minősítését. A költségvetési törvény csütörtökön benyújtott tervezetében ugyanakkor 178,9 millió forintot irányoznak elő a teátrum támogatására a Miniszterelnökség fejezetében szereplő külön soron. Az MTI péntek délutánig nem tudta elérni Seress Zoltán színházigazgatót.

Ugyancsak kikerült a kiemelt minősítésű szervezetek köréből a Concerto Budapest volt fenntartója, a Zenei Alapítvány, ez azonban technikai jellegű változás. A kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetek listáján egyetlen újoncként a Pécsi Harmadik Színház szerepel. Az elsősorban kortárs darabokat játszó teátrum a 2014/2015-ös évadban huszonnégy produkcióval, köztük három saját bemutatóval várja a közönséget. Pécs város közgyűlése szeptember végén újabb öt évre Vincze Jánost nevezte ki a színház igazgatójának.

A nemzeti minősítésű előadóművészeti szervezetek körében nem volt változás. Az egyetlen módosítás, hogy a Budapesti Operettszínházat az állami fenntartású szerezetek közé sorolták, míg korábban a magyar állammal közszolgáltatási szerződést kötött szervezetek között szerepelt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan

Csáki László alkotása a legjobb mozifilm díját hódította el Stuttgartban. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
Színház

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.
Színház hír

Alföldi újra rendez, Bezerédi visszatér – évadot hirdetett a szombathelyi színház

Évadot hirdetett szombathelyi Weöres Sándor Színház: hat új bemutató lesz, rendezni fog Szikszai Rémusz, Alföldi Róbert, Nagy Péter István, Benkó Bence és Horváth Csaba is. A nyári, karneválszínházi előadásban pedig visszatér Szombathelyre Bezerédi Zoltán.
Színház hír

Blasek Gyöngyi kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját

„Blasek Gyöngyi eddigi pályája […] nemcsak önmagában kerek egész, hanem szélesebb értelemben is példaértékű. Munkássága azt a hatalmas utat is reprezentálja, amit a hazai bábjátszás hetven év alatt bejárt” – olvasható a szervezet laudációjában, amelyet Nánay István jegyez.