Színház

Változott az ember? Nem! - Antigoné olvasópróba a Vörösmarty Színházban

2021.12.17. 13:20
Ajánlom
Merőben új vállalkozás, merőben új szemlélet - talán így lehetne leginkább fémjelezni azt a munkát, ami most kezdődött a Vörösmarty Színház falain belül. Nagy Péter vezetésével az Antigoné stábja megkezdte a próbát, amiről a Vörösmarty Színház honlapján sem a szokványos módon tudósítanak.

„Egy új sorozat veszi kezdetét a Színház honlapjának hasábjain, amit nevezhetünk akár próbanaplónak is, a lényeg, hogy beleshetnek velünk a kulisszák mögé, részesei lehetnek, hogy hogyan is készül el egy előadás. Az olvasópróba előtt, a koncepció ismertetésén már sok minden kiderült, de ami igazán megütötte a fülem, az a kiindulópont: egy 2500 éves történet, ami gyakorlatilag ma is megtörténhet, vagyis meg is történik. Az, hogy egy véres polgárháború kellős közepébe csöppenünk, nem irrealitás. Azért, amikor ez a mondat elhangzott, még én is megijedtem kicsit. Aztán, jobban belegondolva, valóban... Röpködtek a hivatkozások: Aleppo, energiamegvonás, összeomló társadalom...és az Antigone.

olvasoproba-131637.jpg

olvasópróba (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Az olvasópróbán elhangzott tételmondatok persze nem csak az előadás koncepciójáról szóltak, ami talán még annál is fontosabb, hogy Nagy Péter, a rendező közösségben gondolkodik ("A színészet nem alkalmazott művészet, hanem alkotóművészet"...ugye). A produkcióban részt vevők nem utasításokat hajtanak végre egy adott gondolat mentén, hanem ők maguk a gondolat. Szophoklész gondolatai, Csiky Gergely gondolatai (merthogy az ő fordítását használják, később el is mondom, miért), és az egész együtt lélegző készülő előadás gondolatai. Ezt most emésszék kicsit, aztán folytatom, addig nézegessenek képeket.
Az a nagyon jó érzés fogott el, hogy ez az új generáció (a Vörösmarty Színházban idén több fiatal színész kapott lehetőséget rendezésre) új oldalról közelíti meg a színházat. Okos, elemző gondolatokkal, de csak egységben gondolkodva. Szabad teret adva a kreatív energiáknak (mindenki kreatív energiájának), ami végül az előadásban fog utat törni, és jut el - bármilyen giccsesen is hangzik - a nézők szívéhez. Hiszen az Antigone fontos mű, a felnövekvő generációnak szól, azoknak a gyerekeknek, akiké a jövő, és akiké a jövő színháza. Így nem mindegy, hogy milyen energiát kapnak a színpadról. Summa summarum, itt biztosan jót.

Még adós vagyok a Csiky-sztorival. Igen, azért esett a választás erre a fordításra, mert Csiky maga is színházi ember volt, és mivel az Antigone-t ógörögről bajos lenne manapság lefordítani, ez a szöveg rejtheti magában leginkább a lehetőséget, hogy a színpadon megállja a helyét. Persze ez változhat menetközben. A napokban éppen ezen dolgoznak az alkotók, hogy a karácsonyi szünet után már kész szövegkönyvvel a fejekben folytatódhasson a munka. Ami viszont biztosan nem változik - ahogy a címben már olvashatták - az maga az ember. Ha már 2500 év kevés volt hozzá...”
Folyt. köv.

Antigoné 
Bemutató: 2022. január 29.
Vörösmarty Színház, Kozák András Stúdió

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 31. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.
Színház ajánló

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!