Színház

Vásárhelyi vágyak

2015.05.19. 06:58
Ajánlom
Három év után ismét pillanatfelvételt készítettünk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatáról. A májusi miniévad négy előadása - A nyugalom, Karamazovok, Tartuffe, Az ördög próbája - és decemberben a Thália Színházban vendégeskedett Figaro nehezen hozható közös nevezőre, ha mégis, hát az a vágy. MAGAZIN

Bár Almaviva grófnál meg háztartásának egyéb tagjainál szinte kizárólag a test vágyairól van szó. Beaumarchais darabjának a 21. századból megannyi olvasata lehet: vegytiszta vígjátéki, gender vagy épp szociológiai szempontú. A sok lehetőségből azért ragadjuk ki épp/csak ezt a hármat, mert mintha a rendező, Keresztes Attila nem tudta volna eldönteni, melyik mellé tegye le a voksát. Nyomokban mindegyikből tartalmaz, de markánsan még sincs benne egyik sem ebben az őrült napban.

A komédiázó kedv a színészi szándék szintjén meglenne - különösen Galló Ernőnél, Gecse Ramónánál és Bokor Barnánál érezhető a könnyedség -, ezzel szemben viszont ott van az, ami az őrület habzását finoman szólva is fékezi. Hogy kerül ide, ráadásul Suzanne szoknyája alá, a rendező egyik előző munkájából, az Éjjeli menedékhelyből a nyúl(ba öltözött Luka)? Mit keres itt egy Harlequin, aki amúgy Don Gusman titkára? Tényleg azzal lesz csúfabb, kevésbé feminin, ugyanakkor ellenszenvesen okoskodó szüfrazsett a grófnő, ha a színésznő szemöldöke sminkesi segítséggel összenő, és szemüveget kap? És hogy jön ide hirtelen, a sterilen vakító fehér-feketét felváltva, a kert látványának elemelten giccses költészete?

Keresztes Tartuffe-jéről is csupa kérdéssel távozik a néző. Bár lezárulni látszik egy korszak: itt sem nyúl, sem hirtelen előkapott piros bohócorr, sem felemelkedő díszlet mögötti másik világ nincs. Van viszont egy olyan szorosan olvasott szöveg, ami radikális eltérés a Tartuffe-játszás sztereotípiáihoz (hagyományához?) képest. Ennek az előadásnak a címszereplő a tragikus hőse, aki az egyetlen jó és igaz ember ebben a családi drámában. Meggyőződéssel korbácsoltatja magát Lőrinccel, őszinte átéléssel imádkozik. Mintha a vágyak inverzét látnánk. Tartuffe tökéletesen tisztában van Elmira csapdájával, s ahelyett, hogy a felkínálkozó, kielégületlen nőt a magáévá tenné, megalázó, szexuális utalást sem mellőző játékba kezd vele azzal, hogy a vacsoráról ottmaradt pürét és krémlevest egyre intenzívebben fröcsköli, locsolja, borítja rá. És még a nem ezt váró Orgon szemébe is képes belenézni, miközben elkúszik mellette az asztal alatt. A halk szavú, tiszta, a többiekkel ellentétben nem fehérre festett arcú, nem képmutató Tartuffe átlát ezen a ritka ellenszenves kompánia tagjain, végső soron uralkodója ellen vétő Orgonon, így belőle, az egyetlen igazán és mélyen hívőből lesz áldozat, akit agyonvernek és keresztre feszítenek.

Szépen komponáltak a képek ebben szűk, kis mélységű fekete dobozban, gyönyörűek benne a sötétek, szinte thrillerszerűen égnek a gyertyák és világítják meg a hamuszín arcokat. Még némi - stílszerűen fekete - humor is felsejlik, ahogyan a mindenki fölé magasodó Flipote (Korpos András) akkurátusan, egyenként hozza-viszi Pernelle-né bőröndjeit, ahogyan a nyúlánkságára még a platformpapuccsal és a rövidnadrággal további fókuszt kapó Mariane (Kádár Noémi) nyafog, vagy ahogyan a valamilyen enyhébb kábítószert biztosan fogyasztó Damis (Bartha László Zsolt) a baloldalon felül levő szellőzőnyílásba bújik el, majd a jobb oldali alsóból mászik elő.  Koncentrált, nagy energiák összpontosulnak a két főszereplőben, az Orgont játszó Bíró Józsefben és a Tartuffe-öt alakító Bokor Barnában (a címszerepet és Lőrincet váltva adják László Csabával). Formátumos az előadás is. Csak valahogy ez a gyilkos irónia ellenében olvasott Molière nem bírja el ezt a sok elfojtást.

Hogy a Karamazov család története mit bír el és mit nem, arra inkább Dosztojevszkijnél keressük a választ, ne Richard Crane-nél. Hogy miért nem kifejezetten jó az adaptáció, Koltai Tamás már megválaszolta (részletesen ide kattintva olvasható). Mindenesetre négy erőteljes színész tudja menteni a menthetőt. És itt is menti. Hol László Csaba finom derűje Aljosaként, hol Bokor Barna aljas, gonosz, nyers, de rendkívül érzéki apafigurája, hol a Mityát játszó Bányai Kelemen Barna váltásai józanság és részegség között, hol meg Galló Ernő, akinek a Szmergyakovja cinikus, agresszív, kötődésre és elfogadásra vágyó, manipulatív és manipulált. Aztán van Albu István rendezőnek és Tenkei Tibor tervezőnek egy-két remek ötlete, például az, ahogyan a részben vízzel borított színpad deszkáiból kiemelkedik a kereszt. Ezeket azonban felülírják a teljesen felesleges gegek (rúdtánc, természetesen a férfiak női ruhában), a videohasználat (olyan felületre, ami vetítésre még atmoszféra szintjén is alkalmatlan) vagy épp a zeneválasztás (Kalinka-remixtől Videli noci-on át a szovjet himnuszig). Szép a szent és a profán találkozása a törött üvegablakú pajtában, de a ki-be járkálás épp a szituáció klausztrofóbiáját gyengíti, tétnélkülivé teszi.

A nyugalom érzéki színház, a zenével, a szürreálisba hajló rendezői és látványtervezői megoldásokkal (a kataklizma utáni, szigetekre tört, vízzel elárasztott tér, benne az idő előtti, moha benőtte, csupa rejtekhely bútorok, pregnáns metaforája a kimondottnak és az elhallgatottnak), a színészi játékkal, nagyon pontos érzeteket megfogalmazva, szünet nélküli 2 óra 40 percbe sűrítve Weér Andor és Weér Rebeka életének iszonyú örökkévalóságát. Szinte csak az ő mikrotörténetükre, szoros és eltéphetetlen kötelékükre koncentrál a rendező, a regényen alapuló, az Anyám, Kleopátrával kiegészített szövegváltozatot készítő Radu Afrim.

Bányai Kelemen Barna írója minden pillanatban robbanásra kész. Alázat, kötelesség, menekülés, flegma beletörődés, bosszú - stációiban jórészt a poklot járja. Vágyik-e a mennybe egy teljesen fehér Rubik-kockát tekergetve, vagy a látszólag elviselhetetlen elviselhetetlensége adja a biztonságot? Képes lenne-e kitörni ebből a fizikai és lelki értelemben is levegőtlen, lepusztult közegből? Akarja-e a megváltást? A nem-válasz nyugtalanító. B. Fülöp Erzsébet az ereje, nősége teljében levő, primadonnai-dívai méltóságában megsértett színésznőként, Kleopátra jelmezét magáról letépve tör a színre, és jut el a „holvoltálfiam" monomániájáig, a katatón végállapotig. Hosszú az agónia. A testi-szellemi leépülés során gesztusai egyre tompábbak, szinte láthatatlanok lesznek, végül semmi más nem marad, csak a nyomasztó jelenlét.

A romlásban is démoni színésznő mellett csak epizodista és áldozat lehet Eszter (Kiss Bora). Jordán Éva (Berekméri Katus) figurája több színnel, jórészt groteszk árnyalatokkal rajzolt, a szerkesztő karakterének egyszerre cinikus, bölcs és empatikus lényéből és a családi szerelmi háromszög miatt taszító, ugyanakkor mégis van benne a helyzetből adódóan valami erotikusan vonzó. Így lesz adekvát minden váltás a szexuálisan kihívó diáklányból a lepukkant, szétdohányzott, alkoholtól szétcsúszott, szinte hajléktalanra és a LED-izzóktól világító ruhájú irreális hatalmú lényig. A regényben fontos külvilág, az aktuális történések, itt kevesebb súlyt kapnak, és mintha a szálakat láthatatlanul mozgató testvér, Judit is elveszítené jelentőségét. Temetése megtörténik, a levelek íródnak, de alakja nem lebeg baljós árnyként anya és fiú kapcsolata fölött. Ha akad nézői hiányérzet, az ebből adódik.

Szintén Radu Afrim-rendezés Az ördög próbája. Túlhabzó őrület 1983-tól máig, és évszázadokat vissza az időben. Röhögünk a castingon, ahol a születésnap nélküli ember, azaz a Ceauşescu születésnapján született újgazdag vállalkozó csöpp fia kilencedik születésnapjára válogatja és válogattatja az attrakciókat. A kereten túl (belül) lineáris cselekmény nincs, előrejelezhetetlen, mi fog történni.

Az egyik zsűritag csodálatosabban dilettánsabb, mint a másik (bár talán László Csaba feltehetően triatlonversenyre öltözött, traktorosokat oktató feminin koreográfusa egy fokkal fölötte áll a gyorsöltözésekben jeleskedő B. Fülöp Erzsébetnek), a jelöltek produkcióiról már nem is beszélve. A társulat improvizációiból született jelenetekben fékezhetetlen energiák tombolnak, a színészi ötletek burjánzanak, van itt atelier-humor és gyilkos társadalomkritika, végletekig elrajzoltak a karakterek, amikor azt hisszük, innen tényleg nincs tovább (lejjebb), pofátlanul tromfolják egy újabb gagyival. NDK pornósztár, táncoló patkány meg az 1001 székely leány ünnepén a futottak még kategóriában végző, székely dal/tánc helyett inkább egyperces fejenállásban excelláló díszruhás leányka, pap, cowboy, wannabe Michael Jackson-imitátor, kísértő ük- (vagy ük-ük?)nagyanya, vámpír - minden van itt, tényleg, mint a búcsúban. Vagy mint az eufemisztikusan tehetségkutatónak nevezett reality show-kban. Nagyon szórakoztató színház primer szinten, nagyon szomorúan szembesítő látlelet nem is annyira a felszín alatt, elég csak ránézni a málló falú kultúrház díszletre meg a sok, amúgy nagy empátiával felvonultatott freakre.

A két szezon öt előadása jó erőben levő társulatot mutat, a repertoár A Pál utcai fiúktól a Mágnás Miskán át a fent említettekig terjed. Széles műfaji skála, igényszintből nem engedve. Valami ilyesmi lenne a népszínház. 2012-ben egy kérdés volt összefoglalónk címe (Marosvásárhelyen sínen vannak?). Azóta eltelt három évad, és innen úgy tűnik, kitehetjük a pontot a mondat végére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ezt a 10 zeneművet ajánlja Rost Andrea a karácsonyi készülődéshez

Idén is több hazai zenész állított össze karácsonyi lejátszási listát az Aria Hotel Budapest kezdeményezésére. Rost Andrea válogatásán opera- és oratóriumrészletek szerepelnek. Hallgasd meg!
Zenés színház

Milyen volt A Nyugat lánya az Operában?

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Erkel Színház évadnyitó előadása, tudj’isten, hogy miért. Erről is írok, meg arról is, mit szóltak hozzá más kritikusok.
Klasszikus

„Ha valaki nem tud rendesen kiabálni, akkor nem lesz jó erre a pályára”

Beke Márk most ért haza brazíliai turnéjáról, fellépett már a Budapest Arénában több ezer néző előtt, és sorra nyeri a versenyeket. A Virtuózok idei abszolút győztesét kilenc évesen fedezte fel tanára, Kuna Lajos.
Klasszikus

Bajorország legmagasabb kitüntetésében részesült Jonas Kaufmann és Jörg Widmann

Jonas Kaufmann tenor és Jörg Widmann klarinétművész kapták a bajorok legrangosabb kitüntetését, a Maximilian-rendet.
Tánc

Az arany középút utópiája

Duda Éva vállaltan nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a jelenkor társadalmi, ökológiai és politikai helyzetére szeretett volna reflektálni egy elvont jelrendszeren, a tánc nyelvén az Utópia című új darabjában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A robot is társra vágyik – A baba a Karinthy színpadán

Egy férfi és egy robotlány különleges kapcsolatát meséli el a Karinthy Színház legújabb bemutatója, A baba. A női főszerepet Földes Eszter alakítja, partnere az előadást rendező Szabó P. Szilveszter, akit a technikai fejlődésről vallott véleményéről is kérdeztünk.
Színház ajánló

Premier az Átriumban – 12 dühös ember

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással? Kiderül Császi Ádám rendezéséből, amelynek bemutatóját december 20-án tartják az Átriumban.
Színház ajánló

És a nagy nap… - Premier után a Vesztegzár kulisszatitkairól

A József Attila Színház kulisszajáró sorozata nem lenne teljes, ha a Vesztegzár a Grand Hotel bemutatója alkalmából nem térnénk ki az utolsó napok izgalmaira, azaz a főpróbára és a premierre.
Színház interjú

Szabó Gabi újra Budapesten játszik

A Naplemente előtt - Gerhart Hauptmann jutalomjátéka a József Attila Színház soron következő bemutatója. Paula szerepében Szabó Gabi debütál a teátrum színpadán.
Színház interjú

„Semmiben nem tudunk szót érteni egymással”- interjú Debreczeny Csabával

Reginald Rose 12 dühös ember című darabját mutatja be az Átrium december 20-án, Császi Ádám rendezésében. A bírósági tandráma a lélektani realizmust ötvözi a krimi feszültségével, Debreczeny Csabával, a Négyes esküdt alakítójával beszélgettünk.