Belesve a darab kulisszái mögé – a kapcsolatok hiányát is látjuk, az egymás mellett elbeszélést, a félreértéseket.

Nem véletlen, hogy a kortárs darabok szívesen emelik be témáik közé a kapcsolatok kudarcát, válságát. Ugyanis a legbonyolultabb emberi helyzetek fakadnak mindebből, abból, hogyan rázzák szét a viszonyainkat, barátságainkat, családi szituációkat az őszintétlen mondatok, ki nem beszélt érzések, elhallgatott dolgok.

Ördög Tamás, Vasvári Csaba

De miért nem tudunk kommunikálni egymással?

Ez mindig is nehéz volt, de mostanra ráadásul a mi generációnk, a negyvenesek, ötvenesek nagy többsége is átlépett a virtuális világba.

És lemondunk az „élőről”?

Abszolút. A valóságtól tartunk, félünk, a „felhőben”, a virtualitásban azonban biztonságot remélünk, aminek egyébként köze nincs a való világhoz. Talán volt egy boldog idő, amikor az ember önazonosan létezett, a finom hajszálgyökerei a múltból, hitből, hagyományokból, közösségek erejéből eredtek, a generációk tudásának átadásából, ebből a folytonosságból. Aztán elrágtuk ezeket a gyökereket, és azt mondtuk: lebegjen az individuum magányosan az univerzumban.

Volt egy korszak, amikor abban hittünk, a jövő majd mindenre választ tud adni, és jó lesz nekünk.

De nem jó, mert közben lelaktuk a bolygót, és felismertük: a jövő inkább félelmetes, mint felfogható, a múltba már nem találunk vissza, az elődök tudását nem tartjuk korszerűnek, ám valahogy mégis szükségünk van a másik emberre, akit többnyire a virtuális világban keresünk. Sokan „élnek” ott, nem csupán a fiatalabb korosztályok. S mint egy vákuum szippantja be az agyakat, életeket, kapcsolatokat, szerelmeket, barátságokat.

Vasvári Csaba

Holott nem is mi kommunikálunk a virtuális világban, hanem algoritmusok helyettünk. Másfelől: ha csak a Facebookot nézzük, ott nem beszélgetések zajlanak, hanem „kivégzések”, ha valakinek más a véleménye, azt „törlik”, „letiltják”, ott nem lehet vitázni, kérdéseket feltenni, új szempontokra felhívni a figyelmet.

Azért sem vagyok a Facebookon, mert ott nem tudunk egymás szemébe nézni, nem vesszük a másik rezdüléseit. Abban a térben tényleg eltűnnek a hezitálások, a párbeszédek, minden olyasmi, ami egy kapcsolatot érlel.

A virtualitás nem sarkall gondolkodásra, ugyanakkor komoly függőséget okoz, s ezzel ritkítjuk az életünkben az élő kapcsolatokat.

Aztán mégis vágyni kezdünk valamilyen rezgésre, elemelkedettségre, finomabb dolgokra, egyáltalán emberi érzésekre, és a színház épp ezeknek a színtere. Hiszen mégiscsak társas lény az ember, a virtualitás pedig nem védi ki a magányt, legfeljebb csak eltakarja. Voltaképpen megmutatja, milyen az ember a mesterséges intelligenciák világában. De az megnyugtató: a droid még nem boldogul a színházban.

A darab olvasópróbáján mondta: azért is tetszett meg önnek A kulisszák mögött, mert nemcsak azt mutatja meg, amiről beszélnek, hanem azt is, amit gondolnak a szereplők.

Szeretem ezt a darabot, mert különféle rétegei vannak, egyik átlátszó, másik sűrű, és izgalmas felfejteni az egyes rétegeket, és benézni alájuk. Ha úgy tetszik: itt nem csupána kirakatot látjuk, hanem amit eltakar, azt is, mert a belső monológok is kihallatszanak a szereplők életéből. A kisiklott helyzetek többsége abból adódik, hogy sajnos megspóroljuk magunkat azt a figyelmet, odaadást, áldozatos munkát, ami révén megértenénk a másikat, így aztán sokszor felületesen alkotunk véleményt. De ha igazán megpróbálnánk odafigyelni legalább azokra, akik fontosak az életünkben, akkor a kommunikációs félreértések nem vezetnének olyan hülye helyzetekhez, amelyekből elég sok van ebben a francia darabban. És az ember végül mégiscsak magán röhög.

Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Vasvári Csaba - A kulisszák mögött (Fotó/Forrás: Eder Vera)

Az előadás premierjét a Szentendrei Tavaszi Fesztivál keretében tartják. Ez arra is utal: az alapvetően nyaranta játszó Szentendrei Teátrum szélesíti a szezonját?

Lassan ötven éves a Szentendrei Teátrum. Fél évszázad alatt hihetetlen szellemi és művészi energiák töltötték fel az intézményt. Ezek velünk élnek ma is, visszük tovább őket. Már csak ezek is arra ösztönöztek minket, hogy tágítsuk a nyári évadot. Tavaly is volt már tavaszi bemutatónk. A kulisszák mögött a Rózsavölgyi Szalonnal közös produkció, s lehet, hogy ősszel is létrehozunk egy másik színházzal közös előadást. Felelevenítjük az együttműködést a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel is: egykor színi növendékek, frissen végzett színészek nyüzsögtek a szentendrei nyári játékokon, idén újra itt lesznek. Az volt a legjobb időszaka a szentendrei színháznak, amikor a fiatalok határozták meg a főbb vonalakat.

Nekem mindebben az együttműködés is lényeges. Sajátos, honi attitűd, hogy kevésbé vagyunk képesek erre.

Én nem látok olyan hit- és eszmerendszert önmagam körül, bármelyik legyen is az, amely arra biztatna: legyél egyedül, rekessz ki másokat, ne lépj kapcsolatba senkivel, tolj ki a másikkal, tolj el mindenki mást magadtól. Meg kellene hallanunk a valódi segítő szavakat: fogjatok össze, közösen jobb, együtt kell működni, a nagyszerűt együtt kell keresni. A mocsár felé egyedül is eljutunk. Nem lehet másként, mint együtt.

Forrás: Rózsavölgyi Szalon