Színház

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

2020.11.30. 12:20
Megosztom
„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.

A színész augusztusban távozott a Vígszínháztól, és A Pál utcai fiúk című musicalből is, amely 2016 óta fut sikerrel a színházban.

„Nagyon szeretem a Vígszínházat, a színházi életet. Abszolút hivatásomnak tekintem a színházat, de most annyi rossz dolog és rossz hangulat kerekedett mind a színházi életben, mind a Vígszínház környékén, hogy azt éreztem, ebben nem tudok józanul részt venni” – mondta szokatlan nyíltsággal a Mi jár a fejedben című műsorban kollégáinak, Józan Lászlónak és Csibi Gergelynek, akik a Rózsavölgyi sorozatának riporterei. – „Azt éreztem, hogy minden előadás kicsit mást is jelent, mint ami saját magát jelenti, és saját hatását,

és úgy döntöttem, hogy várok egy kicsit, fejlesztgetem magam, szövegeket tanulok, sokat gitározom.”

Vecsei A két pápa előadásáról is beszélt, amelyet Lukács Sándor, Jordán Tamás és Molnár Piroska főszereplésével rendezett a Szalonban: „Színházcsinálónak kell lenni.”

A teljes műsor itt látható.

A műsorból kiderül az is, hogy Molnár Piroska nordic walkingozik, Herner Dorka pszichológus a maszkviselés hétköznapi következményeiről beszél, tudniillik, hogy kiélezettebbek vagyunk miatta. Grecsó Krisztián pedig adventi történetet mond 16 hónapos kislányáról, Hannáról. Csodaszép történet arról, hogyan lehet az embernek a lelkét kiszabadítania ebből a rendkívüli nehéz időszakból.

Miként a műsor végén elhangzik, a Rózsavölgyi Szalon – a Líra Zrt. támogató felajánlásával – jótékonysági akciót hirdet a FB-oldalán. Három dedikált könyvet bocsátanak licitre: egy a színésznő által dedikált példányt a Kvittek vagyunk – Beszélgetés Molnár Piroskával c. kötetből, illetve Grecsó Krisztián Belefér egy pici szívbe és Vámos Miklós Dunapest című könyveit. A befolyó összeget a Gyermekkor Alapítványnak (Heim Pál–Madarász utcai Gyermekkórház) ajánlják föl.

(Index)

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Kapcsolódó

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Szombat esténként online beszélgetésekkel jelentkezik a Rózsavölgyi Szalon, Mi jár a fejedben? címmel. Csiby Gergely és Józan László a november 21-i adásban Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon alapítójával, művészeti vezetőjével, a Pro Urbe Budapest kitüntetettjével, Pokorny Lia és Ágoston Péter színművésszel és Pájer Alma Virág bábszínésszel beszélgetnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ismét nézőtér lesz a nappalinkból: közeleg a 6. eSzínház Fesztivál

Szeptember 18. és 27. között rendezik meg a 6. eSzínház Fesztivált. Tíz napon át 18 válogatott produkció ad képet a velünk élő színház sokszínűségéről.
Színház interjú

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Színház hír

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.