Vecsei H. Miklós: „Az egyetlen kiút az Attilával való munka volt és a szóról szóra való átlényegülés”

A Kultkikötő idén sem maradhat ki a naptárunkból, hiszen a meleg hónapokban a kőszínházak hűvöséből kilépve meghatározó produkciók érkeznek a Balaton partjára. Az egyik legérdekesebb Vecsei H. Miklós monodrámája, amely a József Attila életét, munkáit feldolgozó darabok közül a legautentikusabb. A színész a Poket Zsebkönyvek kapcsán korábban úgy fogalmazott, nem rajong túlzottan a nyilvános megszólalásokért, „mert tudom, hogy a szavaimnak korlátozott szavatossági idejük van.” Ezért is tartjuk különösen értékesnek és fontosnak, hogy interjút adott számunkra.

2017 óta játszod a Mondjad, Atikám! című estedet, amely július 18-án a Kultkikötő balatonszárszói helyszínén kerül színpadra. Minek tulajdonítod a darab ennyi éven át tartó sikerét?

Számomra József Attila az irodalomtörténet legnagyobb költője. Szinte az egész életműve olyan sorokból áll, amiről azt hihettük, hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Megoszlik a vélemény arról, hogy kell-e ismernünk a művészek életét ahhoz, hogy megismerjük az alkotásaikat. Attila élete jól dokumentált. Törésről törésre élte az életét végtelen szeretettel, szeretetvággyal, bűnnel és odaadással.

Ezeken a töréspontokon és magasságokon pedig minden ember találkozhat vele.

Ezeket a találkozásokat álmodtam meg az egy évig tartó próbafolyamatban a Vígszínház színpadán. Szerettem volna, ha a végén úgy állunk fel a székünkből, hogy meg akarjuk fogni Attila kezét, és vele együtt menni tovább az utunkon.

Vecsei H. Miklós a Mondjad, Atikám! előadása közben (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Hogyan indult a kapcsolatod a költővel?

Édesapám idejekorán adta kezünkbe a keresztény családok klasszikusait, Dosztojevszkij, Pilinszky, József Attila, Hamvas Béla már az általános iskola elején mellénk szegődött, bár semmit nem értettünk belőle. Viszont amikor az első szerelmek és csalódások megjelentek az életünkben, újra felsejlettek a korábbi sorok, és már nem ismeretlenként kezdtük el cipelni őket a táskánkban, farzsebünkben.

A hetvenes években a költő verseiből álltak össze a József Attila estek, majd Jordán Tamás volt az, aki a Szabad ötletek jegyzékét vette alapul, és ezt egészítette ki versekkel. A te esetedben mi motivált, mik voltak a darab keletkezési körülményei?

A metoo-ügy közepén voltunk Magyarországon. Figyeltem magam körül a lincshangulatot, az áldozatok bátorságát, másik oldalon pedig a cancel culture következményeit. Arra gondoltam, hogy

ha most József Attila élne, elsők között írnánk ki őt a kulturális emlékezetből.

Szerettem volna megmutatni az életét, és közösen feltenni a kérdést a nézőkkel, hogy mit gondolunk, mit érdemel ez az ember.

Huszonöt éves voltál a premier évében. Azóta eltelt kilenc év. Te változtál-e, változott-e benned valami, olyan szempontból, ahogy megközelíted József Attilát? A darabon változtattál-e, hatással voltak-e rád a költő más írásai?

A darab nem sokat változik, nagyon egyben van minden. Az effektek és zenék végszavakra indulnak, és időzítve vannak, tehát nem igen lehet kihúzni egy-egy pillért. De természetesen bennem rengeteget változik az előadás. Havi szinten megtörténik velem, hogy egy-egy sor mélyebb értelmét most értem csak meg, pedig már közel háromszázszor elmondtam színpadon.

Vecsei H. Miklós állandó fellépője a Zsámbéki Nyári Színháznak (Fotó/Forrás: Fejér István / Zsámbéki Nyári Színház)

2017-ben ezt írta a Deszkavízió: „…az előadás alatt eggyé válik a költővel, emiatt a Mondjad, Atikám! több mint egyszerűen egy József Attila-est.” Akkor pszichésen milyen állapotban voltál, hogy József Attila felé fordultál, és eggyé tudtál válni a megformált karakterrel?

Nem volt könnyű gyerekkorunk, és a darab keletkezése környékén pedig az azt követő legnehezebb felnőtt időszakomat éltem. Tulajdonképpen egyetlen kiút volt az Attilával való munka és a szóról szóra való átlényegülés. Hatalmas ajándék az életemben, hogy ha csak pillanatokra is, de néha-néha összeérhetek vele.

A darab alkotói folyamatának elején a forrásanyagokkal nyáron foglalkoztál. Így fogalmaztál egy interjúban: „Egész idő alatt a Balatonon voltam Bogyóval, hekket ettem, vitorláztam, jól éreztem magam, és minden olyan távolinak tűnt.” Mondhatjuk, hogy a Kultkikötővel hazajön a darab? Mesélnél az emlékeidről?

Az akkori szerelmem nagymamája Révfülöpön élt, és az ő házának oldalában gyűjtöttem az anyagot a darabhoz. Miközben a szövegkönyvet gyűjtöttem, tudatosan nem engedtem még nagyon közel a lelkemhez az anyagot, mert tudtam, hogy utána még egy féléves mélyrepülés következik majd, amikor eggyé kell majd válni a véglegesnek gondolt szövegkönyvvel. De valóban maradandóak a Balatonon töltött hónapok a sok ezer oldalnyi forrással.

Vecsei H. Miklós (Fotó/Forrás: Stépán Virág / Szuterén Kultúr- és Gasztrotér)

Mit jelent számodra a Balaton?

Dédapám épített egy házat Káptalanfüreden. Hatan vagyunk testvérek, nekünk születésünk óta ez a ház és a Balaton jelentette a nyarakat. Minden első dolog itt történt meg velem, és büszke is vagyok rá.

Korábban azt mondtad, „amiben én igazán önazonos lennék, az most nem való ebbe a kultúrába”. Ezt ki tudod kicsit fejteni?

Konzervatív, keresztény családban születtem. Ennek ellenére voltam nagyon távol a Jóistentől, buliztam stb., nagy lángon éltem az életemet. De ahogy telik az idő, főleg amióta a kisfiam megszületett, már újra visszatérek azokhoz az értékekhez, amit az erdélyi gyökerű család képvisel, és ezekre is vagyok büszke, és ezek foglalkoztatnak. Ezek általában nem divatos dolgok.

De már nem is érzem a váteszi lendületet magamban a generációm kapcsán.

Boldog vagyok, hogy csendben foglalkozhatok engem érintő témákkal, és örülök neki, hogy azért egy nézőtérnyi ember még mindig tud csatlakozni hozzám és az alkotótársaimhoz.