Színház

Végéhez közeledik Fesztbaum Béla Molnár Ferenc-estje, a Szülőfalum, Pest

2020.09.09. 09:50
Ajánlom
A Rózsavölgyi Szalonban még kétszer látható Fesztbaum Béla egyszemélyes színháza, a Szülőfalum, Pest. Szeptember 11-én és október 9-én.

Molnár Ferenc hírlapi cikkeiből szerkesztette stand up estjét Fesztbaum. Ezek a publicisztikai írások pillanatfelvételek a nagyvárosról, annak jellemző alakjairól: újságírókról, hivatalnokokról, korrupt politikusokról, szépfiúkról, lipótvárosi zsúrok hangos közönségéről. No meg a pesti polgárról. Molnár Ferenc a lelkek és a sorsok megfigyelője volt. Élt benne egy leleplező hajlam is. Világféltő indulatait sokszor cinizmussal próbálta palástolni. Nem ment mindig.

Merészen fogalmazott, metszően okosan, gyakran mégis elérzékenyült, s költői mondatokba fojtotta közéleti kritikáit. Például az igazi bűnösökről, akik összekeverednek az ártatlanul bűnhődőkkel, akik „kihurcoltatnak az utcára az életük minden pechével együtt”. Azt is ő írta száz éve:

Az ördög vigye el, csúnya pár esztendő ez itt mostanában. De hát majd csak vége lesz egyszer. Legföljebb nem mi érjük meg a végét, hanem a gyermekeink.

EDV_3621-094520.jpg

Fesztbaum Béla - Szülőfalum, Pest (Fotó/Forrás: Éder Vera / Rózsavölgyi Szalon)

Ezeket az írásait fedezte fel újra Fesztbaum Béla színművész. Megteremti az amúgy rejtőzködő, szemérmes Molnárt: kávéházi és színházi világát érzékenyen és rendkívül ízlésesen illeszti egymásba. Ő játssza a szerzőt, és írásainak fontos figuráit is. Egyszemélyes színház – több szereplővel. Remekbe formált játék. Kevesen értik annyira Molnárt, mint Fesztbaum. Ő azt is tudja, amiről hallgatott az író.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Támogatott tartalom.

Elindult a Rózsavölgyi Szalon kilencedik évada

Kapcsolódó

Elindult a Rózsavölgyi Szalon kilencedik évada

Hét premiert, köztük az Idegenek a vonaton-t tervezi a teátrum. Ebben a rendkívüli helyzetben – a tradíciót megtörve – nem a sajtó jelenlétében, hanem rendhagyó módon hirdették meg az új évadot: kisfilmet készítettek a tervezett bemutatókról, a rendezők beszélnek a darabokról, és a színház Facebook-oldalán tették nyilvánossá azt.

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legnépszerűbb

Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Klasszikus

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Plusz

Két ember, akik a világ legmagasabb fáit fényképezik, hogy unokáik is láthassák őket

Az egyre nagyobb mértékben végrehajtott erdőirtások miatt veszélyben vannak a világ legmagasabb fái. Steven Pearce és Jennifer Sanger elhatározták, hogy lefényképezik őket, hátha észbe kapnak az erdőirtók: hatalmas értéket készülnek elpusztítani.
Klasszikus

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A FESZ ma esti adománygyűjtő gáláján Gergye Krisztián új festményére is licitálhatunk

A független színházi dolgozók megsegítésére szervez online adománygyűjtő estet január 22-én 19.00 órától a Független Előadó-művészeti Szövetség.
Színház szfe

Szarka Gábor büszke: „az utolsó simításokat” végzik

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat - közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának csütörtöki sajtóbejárásán.
Színház hír

Felolvasószínházi előadással mutatkozik be Kelemen Kristóf új drámája

A járványhelyzet elmúltával az Örkény Színház műsorra tűzi Kelemen Kristóf legújabb drámáját, melyet az 1956 és 1989 közötti romániai események – Nagy Imre és körének sznagovi fogsága – ihlettek. A darab alapját az a napokig tartó rituálé adja, melyben özvegyek és gyermekeik nézték végig a 301-es parcella felnyitását. A mindezidáig jeltelen tömegsírból 1989 előtt eltemetett férfiak csontjait, foszlott ruhadarabjait emelték ki.
Színház ajánló

Összművészeti gálaműsorral ünnepli a Vörösmarty Színház a Magyar Kultúra Napját

A székesfehérvári teátrum a komolyzene, a balett, a néptánc és a színművészet legmeghatározóbb alkotásaiból válogat január 22-én.
Színház ajánló

Fikció és valóság találkozása a színpadon

Regényadaptációval és egy való életből merítő vígjátékkal folytatódnak a SzínházTV közvetítései. Az előadások középpontjában ezúttal a folyamatosan elbukó, ám mindig újrakezdő ember áll, aki ballépéseivel és döntéseivel egyszerre válik nevetség tárgyává, miközben görbe tükröt mutat a nézőnek.