Színház

Végéhez közeledik Törőcsik Mari és Trill Zsolt "nagy duettjének" forgatása

2011.09.03. 10:13
Ajánlom
A Kossuth-díjas rendező saját színházi darabját adaptálja filmre a színpadi produkcióban is játszó Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben.

A napokban fejeződik be Vidnyánszky Attila rendezésében a Szarvassá változott fiú című nagyjátékfilm forgatása Debrecenben. Vidnyánszy Attila a film csütörtök éjszakai forgatásán felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt már nyert egy kisjátékfilmes pályázatot ezzel a történettel, de akkor a film végül nem készült el. "Az előadást később megcsináltam, de eldöntöttem, hogy méltó módon meg kell örökíteni" - tette hozzá. Az első gondolata az volt, hogy egy színházi előadásból csináljanak jó minőségű tévéfilmet. "Ez a lassan harminc éve bennem élő téma kinőtte magát, így írtunk egy külön forgatókönyvet és elkanyarodtunk az előadástól" - mutatott rá a rendező, aki úgy véli, nehezen tudott volna hozzá ennél közelebb álló témát találni.

A kulturális területért felelős tárca által 100 millió forinttal, Debrecen részéről pedig a helyszínek biztosításával támogatott film producere Ozorai András, operatőre Szatmári Péter. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház hasonló című, évek óta játszott előadásából készült film 22 forgatási napján négy helyszínen veszik fel a jeleneteket, a munkákban részt vesz a teljes beregszászi társulat is 19 fővel.

A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című Juhász Ferenc-versen alapuló történetben a Trill Zsolt által alakított fiú elszakad a vidéki háztól, ahol idős édesanyja, Törőcsik Mari folyton hazavárja. "Kettőjük nagy duettje a film" - fogalmazott Vidnyánszky Attila. A rendező megjegyezte: az első filmje, a Liberté 56 után már sokkal tapasztaltabbnak érzi magát. Mint mondta, itt is szerepel a színház, de ezúttal már elszakadt a klasszikus színházi eszközöktől, filmes esztétikával működik a történet. "Ez egyben egy érdekes műfaji kísérletezés is számomra" - jegyezte meg Vidnyánszky Attila.

Szavai szerint a film forgatása modellértékű: Debrecenben az általa vezetett Csokonai Színházzal és a beregszászi színházzal  együttműködve, a színházi infrastruktúrát és személyi állományt felhasználva készítik a filmet, így az már a gazdasági részét tekintve is sok tízmilliós megtakarítást mutat. "Az, hogy a filmgyártás csak Budapestre redukálódik nagyon nem jó. Évek óta szó van regionális filmalapok létrehozásáról, Debrecen megfelelő helyszín volna egy ilyennek" - hangoztatta.

Vidnyánszky Attila elárulta, hogy az Úri muri című előadás vászonra vitele is a tervei között szerepel. "Ebből itt Debrecenben, illetve a Hortobágyon kell filmet csinálni. Ötlet van, remek színészek vannak itt a Csokonai Színházban" - fűzte hozzá a rendező.

A Szarvassá változott fiú várhatóan az év végére készül el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.