Színház

Véget ért a 10. MOST FESZT – íme a díjazottak

2024.03.25. 17:00
Ajánlom
A március 20. és 24. között zajló MOST FESZT 2024 öt napja alatt tizenegy előadást (öt monodrámát, öt stúdiószínházi produkciót és egy versenyen kívüli előadást) láthatott a fesztiválközönség. A szakmai zsűri kiválasztotta a legjobb produkciókat, de a közönség is véleményt mondhatott.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A stúdiószínházi előadások között a (Kreón) Antigoné (Tér 12 Kulturális Egyesület), a Férfi és Nő 4X (Összpróba Alapítvány), a Jókedvvel, bőséggel (győri RÉV Színház), a Dehogy van jól (Neptun Brigád, Füge Produkció) és a Kutyabaj (szombathelyi Weöres Sándor Színház, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) című produkciókat láthatta a közönség. A varjúkirály (DANTE Közösségi Alkotótér, Másik Produkció) című produkció a fesztivál szervezőinek legnagyobb sajnálatára betegség miatt elmaradt, az előadás helyett a Férfi és Nő 4X című produkció került be a versenyprogramba.

A fesztivál szervezői külön köszönetüket fejezik az Összpróba Alapítványnak, akik egy éjszaka leforgása alatt vállalták és valósították meg a bravúros előadáscserét.

A monodrámák között az Ady és Adél - Lázálmok az életünkből (marosvásárhelyi Spectrum Színház), A Monarchia utolsó hóhéra voltam (Pécsi Nemzeti Színház), a Szabad-ötletek jegyzéke (Ülj Közelebb Produkció), az Önarckép bábbal (A produkció a BBTE Magyar Színházi Intézet keretén belül készült, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadása), és a Született: Wágner Emese (MaNNa Produkció, Szentendrei Teátrum, Füge Produkció) című előadásokat láthatták a nézők. Versenyen kívüli előadásként pedig az EL! Karádyáda című „zenés életpróba” (Orlai Produkciós Iroda) szerepelt a programban.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva 2024-ben is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki. Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészült. Két ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS is várta a fesztivál résztvevőit: az előcsarnokban ITT ÉS MOST DIGITÁLIS KIÁLLÍTÁS – MOST FESZT 10! címmel

a MOST FESZT 10 évének előadásfotóiból és hangulatképeiből láthattak digitális válogatást a nézők,

a kiállítótérben pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködésben nyílt a fesztivál témájához kapcsolódó tárlat. Az „Egyedül a pódiumon” című kiállítás keretében az érdeklődők válogatást láthattak az elmúlt 40 év kiemelkedő művészeinek önálló estjein és monodráma előadásain készült fotókból. A kiállítást Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa nyitotta meg.

A fesztivál szervezői a jubileumra készített kiadvánnyal tisztelegtek a MOST FESZT-en eddig fellépett alkotók és előadások előtt.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2024 során a meghívott versenyelőadások szakmai zsűri előtt mérethették meg magukat. A szakmai zsűriben Dohy Balázs rendező, dramaturg, Molnár Zsófia szerkesztő, kritikus, műfordító és Zsurzs Kati színésznő foglaltak helyet.

A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

A MOST FESZT 2024 díjazottjai

 

A szakmai zsűri díjai:

Legjobb monodráma előadás

Született: Wágner Emese

A MaNNa Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Füge Produkció előadása

Előadja: Szalontay Tünde

Rendező: Szenteczki Zita

Legjobb stúdiószínházi előadás

Szophoklész: (Kreón) Antigoné

Fordította: Csiky Gergely

tragédia

A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása

Rendező: Viktor Balázs

A Legjobb alakítás különdíja

a díjat a Kutyabaj című előadásban a dramaturgiailag kihangsúlyozott három férfi főszereplőt alakító László Gáspár, Hajdu Péter István és Kuttner Bálint, a rabsors megjelenítésében nyújtott összjátékáért megosztva kapta.

Samuel Bailey: Kutyabaj

Fordította: Horváth János Antal

színmű

A szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója

Rendező: Horváth János Antal

A szakmai zsűri egy Képzeletbeli különdíj odaítélését javasolta, melyet a MOST FESZT közönségének adományoz végtelen kíváncsiságáért, nyitottságáért és színházszeretetéért.

 

A közönségzsűri díja

A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztivál-előadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik tíz előadásos, azaz a MOST FESZT 2024 valamennyi versenyelőadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Béndek Lászlóné nyugdíjas pedagógus, Mező Eszter ügyvezető és Veszelka Anikó látszerész mester képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

A közönségzsűri díját a Jókedvvel, bőséggel című produkció kapta az aktuális társadalmi kérdésekre a humor eszközeinek felhasználásával reflektáló, rendkívül szórakoztató, mégis mélyen elgondolkodtató előadásáért.

Fábián Péter: Jókedvvel, bőséggel

szakmai értékelés egy részben

A győri RÉV Színház előadása

Rendező: Fábián Péter

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A díjazott előadások (forrás: MOST FESZT)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.
Színház kritika

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Színház hír

Őze Áron újabb öt évig vezetheti a dunaújvárosi Bartók Színházat

Őze Áronnak ismét bizalmat szavazott Dunaújváros vezetése: a Jászai Mari-díjas színművész-rendező újabb öt évig irányíthatja a Bartók Színházat.
Színház ajánló

Januárban utoljára látható a díjnyertes Ki ölte meg az apámat

A január 17-én utoljára látható Ki ölte meg az apámat 2023-ban elnyerte a legjobb független színházi előadásért járó díjat a Színházi Kritikusok Céhétől. A produkcióban együtt lép színpadra az SZFE-n évekkel ezelőtt végzett bábszínész osztály hét tagja.
Színház gyász

Elhunyt Balázs Péter

A hírt egykori színháza, a Szolnoki Szigligeti Színház tudatta elsőként. A neves színész, szinkronszínész, a vidéki teátrum egykori igazgatója 82 éves volt.