A sajtónyilvános online eseményen felidézték a sztrájkot megelőző performanszokat, melyeket egy videóban is dokumentáltak. Emellett kiemelt témaként beszélgettek az ügy kapcsán hozott ítéletekről, arról, hogy hol hibázott a bíróság, amikor első körben jogellenesnek mondta ki a sztrájkot (később másodfokon, majd utólag elsőfokon már elismerték a jogszerűséget). Zeller Judit, a TASZ jogásza szerint részben ott csúszott félre az első ítélet, hogy valójában meg sem vizsgálták alaposan a sztrájkköveteléseket.
A most befejezett sztrájk egy egy éves ellenállás lezárása is egyben, azonban ez nem jelenti a harc feladását.
A közösen gondolkodó alkotók más módszerekkel, de tovább küzdenek azokért az elvekért, amelyeket az elmúlt időszakban megfogalmaztak.
„Az ellenállás éppen egy éve zajlik. Egy éve kellett megjelennem az akkori kancellárral együtt a minisztériumban, és akkor kaptuk hírül, hogy készül a modellváltás” – mondta Upor László, aki néhány gondolat erejéig a 62 évig működő Ódry Színpadról is megemlékezett.
A beszélgetésre a kuratórium részéről Vidnyánszky Attila is hivatalos lett volna, azonban levélben visszautasította a részvételt. Zeller Judit szerint ennek üzenetértéke van, és világosan megmutatja, hogy az új vezetés továbbra sem nyitott a közös gondolkodásra.
A teljes beszélgetés
Fejléckép: sz SZFE Szentkirályi utcai épülete az ellenállás idején (forrás: Független Szabad Egyetem)