Minden beszélgetés egyszeri és megismételhetetlen. Hogy miként alakul, az nagyban függ a beszélgetőtársak pillanatnyi lelkiállapotától, nyitottságától, meg persze attól, hogy ki az, aki kérdezi őket. Veiszer Alindáról tudjuk, hogy az egyik legfelkészültebb riporter és műsorvezető, őszinte kíváncsiságával elérte azt, hogy korunk legnagyobb gondolkodói ültek le vele, és beszéltek őszintén. Azért nem túlzás mindegyiküket a legnagyobb gondolkodók közé sorolni, mert Alinda kérdéseivel olyan fórumot teremtett, amelyben tényleg igazi gondolatok születtek, dacolva a felhígult televíziós talkshow-kban megszokott felszínes csevejjel. Aztán a Záróra egyszercsak eltűnt képernyőről, majd nem sokkal később (egy ideig a Duna Televízióban folytatta) Alinda is. Beszélgetésünk pillanatában is csak azt mondja, szívesen készítene kulturális műsort, beszélgetéseket, de nem áltatja magát azzal, hogy erre mostanában lehetősége lesz a köztévében.

- Azt régen is tudtam, hogy ha babánk lesz, akkor sem leszek képes sokáig elszakadni a munkától, mert az éltet. Ezt most is így gondolom, de lehetőséget nem kaptam. Hiányzik a tévézés, de persze az ember nem mindenáron akar képernyőn lenni. Nehéz ezt megfogalmazni. Mindenki valami céllal indul neki a médiának, mondjuk mert kíváncsi. Emberekre, véleményekre. És nem azért, hogy látszódjon - a képernyő eszköz, nem cél.  Ezzel együtt a tévézésben van adrenalin, az élő adás izgalmas. Beszélgetésre készülni, jó munka. Ha most nem lehet képernyőn, hát nem lehet. Nekem van tizenöt műsorötlet a gépemen. Hátha egyszer majd mégis lehet.

- De addig is írsz és beszélgetsz.

- Igen, portrékat készítettem eddig is, és ezt csinálom most is. Nemrég elindult egy sorozat Pécsett, a Zsolnay Negyedben. Márta István találta ki, és most jön a harmadik szalon. Szerencsére nagyon szeretik a pécsiek. Olyan hamar elkapkodták a jegyeket, hogy azon magam is meglepődtem, egyetlen szabad hely sem maradt. Sokszor Pesten sem könnyű megtölteni egy kétszáz fős termet, de Pécs a POSZT-on edzett város, tudják az ott élők, hogy izgalmas és érdekes hallgatni például Alföldi Róbertet, vagy mondjuk Jordán Tamást.

- A most induló sorozat a KékSzobaHallban igen beszédes címet kapott: Felcserélt életek. Neked is van? Vagy mindig riporterként képzelted el magad?

- Igen, nekem is van. Több is. Akartam lenni állatorvos, jogász, de leginkább színészként képzeltem el magam. Jelentkeztem is a színművészetire, de sajnos már az első rostánál eldőlt a sorsom.

- Nem te lennél az első színész, aki sokszor futott neki a felvételinek. 

- Valóban, de ha már az első rostán sem jutsz át, akkor az sokat jelent. Persze csalódott voltam és dühös, de ma már tudom, hogy okkal történt mindez. Akkor indult egyébként Máté Gábor legendás osztálya, Jordán Adéllal, Kovács Patríciával, Fenyő Ivánnal. Egyszerűen nem ez volt az én utam. A többi helyre, ahová jelentkeztem felvettek, így végeztem végül Szegeden, újságíróként.

- Valahol a képernyős lét is színészet, nem?

- Egyáltalán nem, riporterként ha játszol, elbuktál. A riporter nem lehet mindig más karakter, neki minden körülmény között önmagának kell maradnia, a színészetben pedig éppen az a lényeg, hogy folyamatosan változni kell. Persze egy tévéműsor, főleg ha élő, vagy élőszerűen rögzítik, hasonló felkészülést igényel, mint egy előadás, látnod kell előre, hogy mi fog történni, tartani kell az időt. A KékSzobaHallos, a Zsolnay Negyedes, vagy éppen a Katona József Színházban zajló sorozat spontánabb. Ami ott történik, az egyszeri és megismételhetetlen.

- A KékSzobaHallban az első beszélgetőtársaid Ascher Tamás rendező és Vekerdy Tamás pszichológus lesznek. Hogyan választod meg, hogy éppen kiket kérdezel?

- Ez soha nem egyedüli munka, szeretek közösen gondolkodni. A KékSzobaHall vendégeit és az egész tematikát Pécsi Julival, a Kék Művészügynökség vezetőjével álmodtuk meg. Szerintem nagy fába vágtuk a fejszét, drukkolok, hogy bírjuk ötlettel.

- Hogyan lehet behatárolni a közönséget, aki ma a tévé adta kényelem helyett inkább elmegy és meghallgat egy élő beszélgetést?

- A közönség azokból áll, akiknek hiányzik, hogy értelmes embereket halljanak megnyilvánulni értelmes dolgokról. Sokan vannak így szerencsére. Az meg különös helyzet, hogy meg is tudjuk szólítani őket. Például azért, mert szerették a Zárórát vagy a Ráadást, a legújabb interjúkötetemet, és követnek a facebookon. A Hollán Ernő utca, ahol a KékSzobaHall van, pontosan másfél perc sétára van a lakásunktól, úgyhogy gyakorlatilag itthon fogok beszélgetni, ismerősök előtt.