A kormány a tao-támogatások rendszerét áttekintve úgy látja, hogy kulturális területen jelentős visszaélések voltak, ezért a rendszert át kell alakítani. A forrásokat a kormány a jövőben is biztosítja, de más forrásban - mondja Gulyás Gergely a Kormányinfón. A kulturális tao lehívására egész üzletág épült ki, ami kétséges értékű és látogatottságú hazai és külföldi programok szervezésével húzta ki a pénzt az állami költségvetésből – írja a Portfolio.
Gulyás azt is elmondta, hogy van olyan javaslat, hogy a társasági adóból megigényelhető támogatás megítélésének a joga az Emmi-hez kerüljön. „Az lenne a jó, ha a kormány döntene” – tette hozzá. „A kulturális támogatás nem politikai alapon történik” – szögezte le.
A Mérce kimutatása szerint az előadó-művészetekre fordított tao mintegy 23,2-25,2 milliárdos összeget jelentett 2017-ben. A sportcélú támogatás ennek több mint a négyszerese, 81,9-91,9 milliárd forint. A sport-tao eltörlése mégsem került napirendre, mivel, ahogy Gulyás a Kormányinfón fogalmazott, a sport terén „semmilyen visszaélés nem történt”.
Ahogy arról tegnap már bővebben írtunk, a tao megszüntetését a kormány elsősorban a rendszerszerű visszaélésekkel indokolja. Az Index kimerítő cikke szerint egyes kulturális szereplők még az Operaháznál vagy az Operettszínháznál és nagyobb összegű taót kaptak 2016-ban. Mivel a tao-igénylés az eladott jegyek értékének 80%-ában történik (tehát 100 ezer forint jegybevétel után 80 ezer Ft tao-pénzhez lehet hozzájutni), ezért egész iparág épült a vattázott, mesterségesen növelt jegyeladásokra. Fontos rögtön hozzátenni: ez a gyakorlat inkább csak szürkezóna, de nem sért törvényt.
Az ExperiDance-t működtető Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. például 1,5 milliárd forintot kapott, a bevallott évi 1200 előadásuk alapján papíron minden nap három fellépésük volt. A Szenthelyi Miklós vezetésével működő Magyar Virtuózok Művészeti Nonprofit Kft. 1,3 milliárd forint támogatásra volt jogosult 2016-ban tao formájában, ami azt jelenti, hogy ők „a legtöbbet koncertező kamarazenekar Magyarországon, de ennek meglehetősen nehéz utánajárni, mert a honlapjuk alig működik, a Facebookon pedig alig pár tucat fellépésnek van nyoma.”
A tao megszüntetése a magánszínházak számára jelent érvágást, akik nem kapnak állami támogatást, így sokkal inkább kell a jegybevételre fókuszálniuk. Ilyen a Centrál Színház, az Átrium, a Rózsavölgyi Szalon, az Orlai Produkciós Iroda, a Játékszín, a Veres1Színház.