Színház

Veszélyes tudomány a bukaresti Különórán

2012.06.18. 12:34
Ajánlom
A budapesti Radnóti Színház és a Bukaresti Nemzeti Színház együttműködésének köszönhetően május végén Ionesco Különórája vendégeskedett a Nagymező utcában. A darabválasztás elsőre furcsának tűnt, hiszen a mű mára elvesztette egykori társadalomkritikai élét, és humora is erőltetetté vált. Joggal merül fel tehát a kérdés: miért éppen ezt az előadást hozta el idén a román nemzeti teátrum. Vajon a rendező, Horatiu Malaele remek Tanár-alakításán túl maivá tudja-e tenni a hatvanéves abszurdot, vagy marad hakni az egész?

Ionesco abszurdját nálunk először 1986-ban vihették színre Ascher Tamás kaposvári rendezésében. Az elmúlt évtizedben két bemutatót is megélt a darab: 2003-ban a Madách Kamarában szintén Ascher, 2008-ban pedig a József Attila Színházban Méhes László rendezésében és főszereplésével. Igazán emlékezetes előadás azonban nem készült a drámából, amely sokat veszett hajdani szemtelenségéből. Ennek ellenére három ziccerszerepe a bukarestihez hasonló, átgondolt rendezésben kiváló játéklehetőséget kínál.

Villámlás, égzengés, majd kialszanak a nézőtér fényei. A színpadon túlzottan szűkülő perspektívát érzékeltet a megdöntött padló és plafon. A végtelenbe futó teret egy kilátás nélküli ablak, egy iskolapad és néhány szék szűkíti. Ebbe a valóságtól elvonatkoztatott szobába helyezte a Különóra bizarr történetét Horatiu Malaele, a vendégjáték rendezője és főszereplője.

Malaele az irreális tartalmat időtlen látványvilágba helyezi: az elvont térben fehérre mázolt arccal, kortalan jelmezekben tűnnek fel a szereplők. A Tanár régimódi öltözetű, mintha a múltból maradt volna itt, a Tanítvány pedig mini rakott szoknyában, két copfba fogott hajával akár egy pornófilmből is érkezhetett volna. A házvezetőnőt hatalmasra kitömött feneke, szélesre növelt termete, rekedtes beszéde és lassú mozgása is elrajzolja. Mindhárman arctalan, valószerűtlen lények.

A látvány meghatározó eleme a világítás, amely izolált fényekkel teremti meg a helyzetek hangulatát, olykor kiemeli a karakterek jellemvonásait. A Tanítvány érkezése vészjósló, mégis finom humorral teli, nyikorgó ajtóval, a színpad sötétjébe oldalról beszűrődő fénynyalábbal. Paicu Aylin bántóan magas hangon, rendkívül gyors beszéddel alakítja a naiv, ostoba, de doktorálni kívánó Tanítványt. Szöges ellentéte az elsőre fáradtnak, megkeseredettnek tűnő Tanár. Horatiu Malaele hatalmas ívet rajzol meg: egy ottfelejtett gyerekjátékkal elbűvölten játszó, motyogó vénemberből határozott, magabiztos férfivé alakul. A kabátja elméretezett, csakúgy, mint az összes többi kellék, karjai a levétel során szinte végtelen hosszúságúra nyúlnak. A Tanítvány ceruzája, a szék támlája, a gyufaszálak is az irrealitás érzését erősítik. A házvezetőnő karaktere nem jár be akkora utat, mint partnerei, Natalia Călin alakítása mégis egyszerre komikus és megrázó. Odaadással csoszog fel-alá, állva a Tanár gonosz megjegyzéseit, a végén pedig, bár előre figyelmeztette főnökét, eltakarítja a "mocskot" utána.

Az egy óra alatt fokozatosan törnek felszínre az elfojtott ösztönök. A Tanítványon felülkerekedik a fogfájás, nem figyel a filológia alapjaira, bár az tanára számára életbevágóan fontos. Minél szenvedélyesebben magyarázza a Tanár a nyelvek nem létező különbségét, annál kevésbé érdekli tanítványa sorsa. Olyannyira felszabadul, hogy fonetikai fejtegetései operaáriába torkollnak. A heves oktatás feltüzeli: dühében az asztalnak szorítja tanítványát, majd erőszakoskodik vele. Ekkor az asztal szétnyílik, és megannyi rongybábú, eddig meggyilkolt tanítvány kandikál ki belőle groteszkül, majd előkerül egy kés is. A fény kialszik, a Tanár pedig az UV-világításban halott Tanítványa mellett fekszik.

Az előadás - és a darab - legabszurdabb dialógusában a házvezetőnő a filológiát hibáztatja, miközben a Tanár rémült gyerekként magyarázkodik a negyven diák megöléséért. Ám a magyarázat nem is lényeges, hiszen "senki nem kérdez semmit. Megszokták." A hulla eltűntetése után megérkezik a következő tanítvány, akinek elődjeihez hasonló sorsával zanzásítva, szavak nélkül felvillanó képekben szembesülünk.

Bár hasonló a tér kialakítása, mint néhány éve a Madách Kamarában, ezúttal mégsem a karakterek megőrülésén van a hangsúly. Malaele olvasata a tragikus komédia hangsúlyait erősen az utóbbi irányába tolja, s talán ettől válik hirtelen megrendítővé, ugyanakkor súlytalanná is a végkifejlet. Újra és újra végignézzük a zsarnokká válást, jót nevetünk a helyzetkomikumon, tudomásul vesszük a sorozatgyilkosságot és nem lépünk semmit. Megszoktuk?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.