Színház

Vészhelyzet volt a Magyar Színházban

2014.11.25. 10:54
Ajánlom
November 22-én mutatta be a Magyar Színház Puskin Anyegin című művét Molnár-Keresztyén Gabriella rendezésében a Sinkovits Imre Színpadon. A 21-én tartott házi főpróbán azonban sajnálatos módon a Guillot-ot játszó Simon András, színművész rosszul lett, kórházba szállították. Helyére a premieren Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója ugrott be.

Egy nappal a Magyar Színház premierje előtt Simon András, a társulat művésze a házi főpróbát követően rosszul lett, s kórházba kellett szállítani. A bemutató előadás, hogy ne maradjon el, helyére Őze Áron ugrott be. Simon András jobban van, ugyan még kórházban van, de a hétvégén már remélhetőleg színpadra lép.

A Molnár-Keresztyén Gabriella rendezte Anyegin különlegessége, hogy nem megszokott módon két Anyegin és két Tatjana van a színpadon. Az előadás, amely csatlakozott a színház KiBelátó elnevezésű színházpedagógia programjához, fő témája, hogy az idős Anyegin, akit Fillár István játszik, találkozik fiatalkori önmagával, a Takács Géza alakította nyughatatlan Anyeginnel. Az egy nap alatt beugró igazgató elmondta, hogy a darab színre vitele rendkívül aktuális, hiszen a mai fiatalok nagy része él és ég akkora szenvedéllyel, mint a fiatal Anyegin.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Könyv

Világrekordra készül Nemere István 758. könyvével

Augusztus 7-én, szombaton az író több új könyvét is bemutatja, ezzel pedig többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját – szúrta ki a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Szarka Gábor: A megújult SZFE készen áll a tanévkezdésre

Felújított ingatlanok, új képzési helyszínek és modern technikai eszközök várják szeptemberben a diákokat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – mondta Szarka Gábor az intézmény augusztus 4-én tartott sajtótájékoztatóján.
Színház hír

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó kapja a legjobb előadás kritikusdíját

Bodó Viktor rendezését 2019 szeptemberében mutatta be az Örkény Színház.
Színház hír

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Színház ajánló

Ismét élőben játszik a STEREO AKT

Két, közönség előtt megtartott színházi bemutatóval jelentkezik augusztusban a STEREO AKT. Az Ex Katedra – tanmesék a ’90-es évekből már ismerős lehet a nézőknek, hiszen stream formájában már játszotta a társulat, a Kolónia – meneküléstörténetek viszont helyszínspecifikussága miatt csak most kerül majd színre.
Színház hír

Elindult a Kaszás Attila-díj közönségszavazása

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2021. évi jelöltjeire: Fándly Csabára (Csiky Gergely Színház), Gulácsi Tamásra (Móricz Zsigmond Színház) és Rusznák Andrásra (Radnóti Miklós Színház). A www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok egészen augusztus 20-án éjfélig.