Az egyetem eddigi vezetésének felmondási ideje szerdán járt le. Vidnyánszky, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratórium elnöke az M5 műsorában elmondta, Novák Emil filmrendező általános rektorhelyettesként, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik október 1-től. A két új rektorhelyettes feladata lesz átlátni, hogy mennyire és hogyan tér el a működés a szabályszerűtől – mondta el Vidnyánszky Attila.
A műsorban elhangzott: a kuratórium kedden Szarka Gábor személyében új kancellárt nevezett ki, őt azonban a hallgatók nem engedték be az egyetemre. A hallgatói önkormányzat továbbra is illegitimnek tekinti a kuratórium működését, döntéseit nem fogadja el.

Kapcsolódó
Egy katonatiszt lett az SZFE új kancellárja, de nem engedték be az egyetemre
Szarka Gábor a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke volt korábban.
Vidnyánszky Attila minderre reagálva hangsúlyozta: a kuratórium jogszerűen működik, döntései megfelelnek a szabályoknak. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az egyetemen egy szűk kisebbség az, „amelyik ennyire elzárkózik és hatással van a többségre”.
Vidnyánszky szerint a hallgatók azt kockáztatják, hogy érvénytelenné válik ez a félév.
„Fájó lesz a kijózanodás” – fogalmazott arról, amikor a hallgatók majd azzal szembesülnek, hogy „elment” egy hónap. A kuratórium elnöke szerint az egyetemen csütörtökön kezdődő sztrájk jogszerűtlen és mint mondta, reméli, hogy a bíróság is így dönt.
„Elszántan beleállunk az új campus megépítésébe” – mondta a kuratórium elnöke, hozzátéve: az új kancellár, Szarka Gábor a közszolgálati egyetem campusának igazgatója volt, ingatlanfejlesztéssel foglalkozott, ő a megfelelő ember azokra a célokra, amelyeket kitűztek maguk elé.
Hangsúlyozta: mindent el fognak követni, hogy normalizálódjon a helyzet, ha nem megy az egyetemen, akkor más helyszínen indítják be az oktatást, azonban, mint mondta, reménykedik abban, hogy az elkövetkező napokban sikerül az álláspontjaikat közelíteni. A jövő héten leülnek tárgyalni, szeretnének egyeztetni az egyetem filmes és színházi részén dolgozókkal.
„Elsejétől teljes egészében mi irányítjuk az egyetemet. Muszáj, hogy szót értsünk” – hangoztatta Vidnyánszky. Leszögezte: nem küldtek el senkit, arra kérik a tanárokat, hogy folytassák a munkát. Azok a diákok, akik benn vannak a rendszerben, azok a tanárok, akik őket tanítják, diplomáig elkísérhetik őket – mondta.
Szerinte a szakma érdeke az, hogy szakmai konzultációk kezdődjenek el.
El kell gondolkodni azon, hogy az egyetemen elindítsák „a színész résznél” a menedzserképzést. Beszélt arról is, hogy vannak területek, ahol túlképzés van, de például a vidéki színészeknek csak alig hatvan százaléka diplomás és „alig van” fiatal rendező is. Az esetleges félreállására vonatkozó kérdésre Vidnyánszky Attila azt mondta: sok támogatást kap és úgy gondolja, hogy ezt végig kell csinálnia.
Az SZFE hallgatói önkormányzata: Pályáztatás nélkül nevezték ki a rektorhelyetteseket
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata közösségi oldalán azt írja: „Leköszönő vezetőségünk lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültünk arról, hogy az általunk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest. Éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottunk, mely során szavazással döntöttünk arról, hogy az éppen egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épület után blokád alá vesszük az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is. Őrséget állítottunk, a kapun csak az Egyetem polgárai léphetnek be.”
A mai napon az SZFE HÖK 15 órakor az Egyetem Szentkirályi utcai épülete előtt tart sajtótájékoztatót.