Színház

Vidnyánszky Attila is megszólalt a tárgyalás után: "Minden lényegi kérdésben mást gondolunk"

2020.09.03. 14:20
Ajánlom
A direktor szerint a diákok és a tanárok nem tudják elképzelni, hogy az új kuratórium gondolatai is beépüljenek a képzésbe. 

Korábban már megírtuk, hogy szerda délután a kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila beszélgetést kezdeményezett az SZFE lemondott vezetésének képviseletével, ahol Upor László, Bagossy László és Németh Gábor jelent meg. Vidnyánszky ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, és elmondta: nem sikerült konszenzusra jutni tegnap. 

Nem közeledtek az álláspontok az SZFE lemondott vezetése és a kuratórium között

Kapcsolódó

Nem közeledtek az álláspontok az SZFE lemondott vezetése és a kuratórium között

A tanári kar törekszik az oktatás biztosítására, de komoly problémát jelent az oktatók távozása.

„Minden lényegi kérdésben mást gondolunk, az egyetlen pozitív hozadéka a találkozónak az volt, hogy abban mindkét fél egyetértett abban, hogy hétfőn el kell kezdeni az oktatást

- fogalmazott a színházigazgató. „Szeptember végéig a mostani vezetőség működik, az ő felelősségük, hogy elinduljon az oktatás és rend legyen. Ez a tegnapi beszélgetés végeredménye, és egy nagyon fájó, keserű íz az ember szájában és szívében, mert nem közeledünk egymáshoz. Ez valamifajta reménytelenségérzést ébreszt az emberben."

Vidnyánszky szerint az SZFE intézményében évtizedek óta kizárólagosság uralkodik, és generációk tapasztalata, hogy emiatt nem kerülhetnek be.

„Milyen autonómia és parlamentarizmus az, hogy kizárólag egyszínűség uralkodik, miközben a nyitottság és szabad gondolatok tárházának mondatik az intézmény. Ehhez képest egy végtelenül bezárt, végtelenül kirekesztő attitűd, amit az ember folyamatosan érez” 

– állította a rendező.

A direktor hozzátette, a diákok és a tanárok nem tudják elképzelni, hogy az új kuratórium gondolatai is beépüljenek a képzésbe. 

Íme a teljes műsor:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.