Színház

Vidnyánszky Attila: "Színesebb lesz a POSZT a Magyar Teátrumi Társasággal"

2012.04.16. 19:34
Ajánlom
Színesebb és érdekesebb lesz az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Vidnyánszky Attila szerint azzal, hogy annak szervezésében már a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) is részt vesz.

Az MTT elnöke a szervezet hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen tartott közgyűlésének szünetében az MTI-nek azt mondta: aktív szerepet szeretnének vállalni a június 7. és 16. között zajló fesztivál megjelenésének, hangulatának alakításában, beleértve a nyitó és záróeseményeket, a szakmai és egyebek mellett az úgynevezett off-programokat is. "Senkit ki nem szorítva színesítjük, gazdagítjuk a fesztivált, hogy a pécsiek és a városba látogatók egy, a korábbinál is jobb, izgalmasabb képet kapjanak a magyar színházról" - fogalmazott. Vidnyánszky Attila példaként hozta fel, hogy a POSZT lehetőséget teremt a köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia, valamint a kisebb vidéki műhelyek megjelenésére, a Pécsi Horvát Színházban pedig a nemzetiségi színházaknak a saját fesztiváljuk megtartására. Hozzátette: emellett fontos az az új szemszög, látásmód, és azok a gondolatok is, amelyeket az MTT tehet hozzá a magyar színházi élet legrangosabb eseményének sikeréhez. Az MTT idén szerzett a Magyar Színházi Társasággal megegyező, 16,6 százalékos tulajdonrészt a POSZT-ot működtető gazdasági társaságban, melynek 66,8 százalékkal Pécs a többségi tulajdonosa.

Az idei fesztiválon hét nagyszínpadi és hét stúdiószínházi előadás száll versenybe. A darabokat Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus, valamint Bicskei István színész, rendező, koreográfus válogatta a magyarországi és határon túli magyar színházak 2011. március 1. és 2012. február 29. között bemutatott előadásai közül. (A versenyprogram ide kattintva böngészhető végig.) A találkozó díszvendége Cserhalmi György lesz, a versenyprodukciókra április végétől, az off-programokra május elejétől árulják a belépőket. A lebonyolítás költségeinek fedezésére a város 75 millió forintot biztosított, a szervezők ehhez ugyanekkora állami támogatásra számíthatnak.

Vidnyánszky Attila az MTT közgyűlésének szünetében az MTI-nek szólt arról is, hogy a 2008 novemberében, a magyar színjátszás hagyományainak ápolására, a magyar nyelven játszó színházak partneri együttműködésének segítésére, továbbá az "érdemi, karakteres színházművészeti érdekképviseletre" alakult teátrumi társaság hétfőn hat új tag felvételéről döntött. Jelezte: a Pécsi Nemzeti Színház, a budapesti József Attila Színház, a Kőszegi Várszínház, a Szentendrei Nyári Játékok, a Jászberényi Malom Színház, valamint a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat csatlakozásával tagjaik száma negyvenre emelkedett.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Pepita Oroszlán és a FÉM

A FÉM elsősorban színházi közösség, de maga a kulturális tér ennél sokkal többre hivatott. Ameddig kitart lelkesedésünk, minden alkalmat megragadunk arra, hogy nem csak a dráma, hanem szinte valamennyi művészeti ág otthonra leljen nálunk.
Színház kritika

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Színház józsef attila színház

Így ünnepelték Láng József színművész 85. születésnapját

A József Attila Színház a Feketeszárú cseresznye január 10-i előadásán ünnepelte mindenki Dodi bácsiját.
Színház ajánló

Suttogók a FÉMben

A FÉM több lábon áll, hiszen a színház mellett a zene, a képzőművészet szinte ugyanolyan hangsúllyal szerepel a kulturális tér kihasználásában. Ám a legfontosabb, maga a színház is két részre tagolódik: egyrészt a FÉM saját, repertoár előadásaira, s az igencsak színes felhozatalt képviselő vendégelőadások produkcióira.
Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?