Színház

Vidnyánszky Attila: Vecsei H. Miklós a saját elképzeléseit is megvalósíthatja a Nemzeti társulati tagjaként

2024.06.11. 10:40
Ajánlom
A Nemzeti Színház oldalán megjelent interjúban ismertette a következő évaddal kapcsolatos terveket Vidnyánszky Attila. Az intézmény vezérigazgatója saját Marx-rendezésének tervéről is beszélt.

Ismét megszólalt a Nemzeti Színház társulatát érintő átalakulásról Vidnyánszky Attila, a rendező-színházigazgató korábban egy interjúban reagált arra a hírre, miszerint az intézményből több színész is távozik. Most ismét azt nyilatkozta: természetes, hogy tizenegy év után némi átalakulás megy végbe a színház társulatában. Bejelentett ugyanakkor egy újonnan érkező művészt:„Viszont érkezik hozzánk Vecsei H. Miklós, aki – amellett, hogy természetesen színészként szerepet kap majd az előadásainkban – saját elképzeléseit is megvalósíthatja, a következő évadban egy Radnóti-esttel készül, amivel a holokauszt 80. évfordulójára emlékezünk.

Hobo és Berecz András mellett ő lesz a harmadik olyan társulati tag a Nemzetiben, aki nemcsak színészi feladatokat teljesít, akivel együtt építünk egy sokszínű, nyitott színházat”

Az igazgató a jövő évad bemutatóinak egy részét is ismertette. A művészek már próbálják a Szarka Tamás műve alapján készülő Esthajnal című darabot, amely nagyszabású koprodukcióban kerül színre, a Nemzeti Táncegyüttes, a Karaván Színház és a Fővárosi Nagycirkusz is részt vesz benne. Újra rendez a Nemzetiben Silviu Purcărete, aki az Olasz szalmakalap című vígjátékot viszi színre, míg a legutóbbi MITEM nyitóelőadásának rendezője, a bolgár Diana Dobreva Oscar Wilde Saloméján dolgozik majd. A korábban nyolcórás előadást rendező Jan Fabre a Vér vagyok című produkciót állítja színre. A jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanuló Fejes Szabolcs Molnár Ferenc Liliomját rendezheti az intézményben.

Vidnyánszky Attila egy olyan projektről is vallott, amely régóta foglalkoztatja, már beregszászi igazgatósága alatt felfigyelt Marx A tőke című munkájára:

Egyetemistaként olvastam először, bár akkor még csak tanulóként, rendezőként később figyeltem fel arra a drámai potenciálra, ami Marx mondataiból árad.

A pénz, a tőke vagy az osztályharc csupa olyan fogalom, ami megszemélyesítve egy egész életünket meghatározó drámát ír le. Jelenleg jegyzetelek, de a szemem előtt már megjelennek képek.” A rendező tervei szerint a produkció a jövő évad végén vagy az azt követő elején valósulhat meg.

A teljes interjú itt olvasható. >>>

Fejléckép: Vidnyánszky Attila (fotó/forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
Vizuál

Műkincsrablás Lengyelországban – izgalmas politikai krimi érkezik a mozikba

Június 27-től érkezik országszerte a mozikba a lengyel-magyar koprodukcióban készült Szent című film, amely Szent Adalbert gnieznói ereklyetartójának 1986-os elrablását dolgozza fel.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Arról a pánikról szerettem volna beszélni, amit ma a felnövés jelent” – interjú Kovács D. Dániellel

Az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadás július 5-én debütál a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ősztől pedig az Örkény Színház repertoárján lesz látható. A színdarab rendezőjévelegyebek közt a világot jobbá tenni akaró hősökről és a videójátékok stigmatizáltságáról is beszélgettünk.
Színház hír

Bocsárdi László nyerte a legjobb rendező díját az Országos Színházi Találkozón

A kaposvári Csiky Gergely Színházban megrendezett seregszemlén mások mellett Zsigmond Emőke, Karácsony Gergely, if. Vidnyánszky Attila és Tokai Andrea is elismerést vehetett át.
Színház ajánló

Életútinterjúk alapján készül a MáSzínház női sorsokat bemutató előadása

A KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” című produkcióban három generáció tesz fel magának kérdéseket identitással, hozott mintákkal, önazonossággal és szabadsággal kapcsolatban.
Színház ajánló

Mit áldozunk fel jól megszokott kényelmünkért? – beszélgetés a Csónak című előadás alkotóival

Presznyakov Oleg & Vlagyimir Csónak, avagy előttünk az özönvíz című kortárs drámája a modern társadalom látleletét is adja. Az előadás rendezőjével, Bocsárdi Lászlóval, valamint két szereplővel, a főszerepben látható László Csabával és a volt feleségét alakító Berekméri Katalinnal beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „Végtelenül élvezem a színész szabadságát”

Tompa Gáborral, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. igazgatójával, aki Tompagábor Kornél néven rendez, többek között az idei kínálatról, a „tompagáborság” mibenlétéről, a nyári esték varázsáról, üveggolyókról, rendezői koncepcióról és a Kvártélyház titkairól beszélgettünk.