A módosítás csak egy kis rész, de merőben új finanszírozási formát jelent a jövőben - írja a Jelen.
Palkovics László információs és technológiai miniszter szerint "[A]z új finanszírozási szabályokkal a felsőoktatási intézmények finanszírozása hosszú távon kiszámíthatóvá válik, továbbá stabil finanszírozási kereteket tud biztosítani, figyelembe vehetőek a felsőoktatási tevékenység eltérő dimenziói és ezek sajátos finanszírozási követelménye".
Mindez az alapítványi és magánegyetemeknél hoz változást.
Az olyan modellváltó egyetemek esetében, mint az SZFE, eddig az állam az egyetemmel kötött szerződést, most már fenntartóval, tehát az alapítvány kuratóriumával fog. Ez azt jelenti, hogy az állam által biztosított pénz felett kizárólag a kuratórium dönt.
Júniusban az SZFE akkor még hivatalban lévő rektora, Upor László javaslatot tett Palkovicsnak a kuratórium összetételére (olyan nevekkel, mint Eötvös Péter zeneszerző, Droppa Judit textilművész, Kovalik Balázs rendező, Novák Eszter szinkronrendező, Pataki Ági producer, Röhrig Géza színész, Simó György üzletember, Udvaros Dorottya színész). A felállított kuratóriumba végül az SZFE által javasoltak közül senki nem került be.
Az SZFE szeptember 1-vel kinevezett alapítványi kuratóriumának elnöke Vidnyánszky Attila rendező, tagjai Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a SLOVNAFT igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.
Október 1-én ugyanakkor Gulyás Gergely bejelentette, hogy az SZFE az eddigi dupláját, 3 milliárd forintot kap 2021-ben, ebből jut képzésre, bérfejlesztésre, új campus bérlésére.