Virginia Woolfot 1928-ban felkérték, hogy egyetemi kiselőadást tartson a Regény és a Nők címmel. Ebből a kiselőadásból született Saját szoba című esszéje, amelyet lecture formájában idéz meg a Katona József Színház társulata,
kizárólag a tényekre hagyatkozva, mindenféle személyességet nélkülözve.
A Saját [?] szoba című darabot Vass Szandi és Fodor Orsolya írta Virginia Woolf szövege alapján, Fodor Orsolya emellett rendezőként is jegyzi az előadást, amelynek bemutatójára május 3-án kerül sor a Sufniban. A produkció szerepeiben Hay Anna (Virginia), valamint Tóth Zsófia (S. Judit) lesz látható. A jelmezeket Bárány Judit tervezte, a zenét Szászi Petra szerezte.
„Mert meggyőződésem, hogy ha még száz évig élünk, és meglesz az évi ötszáz fontunk meg a saját szobánk; ha szokásunkká válik a szabadság és a bátorság, hogy azt írjuk, amit gondolunk, ha szembe merünk nézni azzal a ténnyel,
mert tény, hogy nincsenek oltalmazó karok, amelyekbe belekapaszkodhatunk, hanem egyedül megyünk,
és hogy nemcsak a férfiak és nők világához van közünk, hanem a valóság világához is – akkor eljön az alkalom, hogy a halott költő, Shakespeare nővére újra felöltse testét, melyet már annyiszor le kellett vetnie” – olvasható a Virginia Woolftól vett idézet az előadás színlapján.
További részletek a Katona József Színház oldalán.
Fejléckép: Virginia Woolf (Fotó/Forrás: Wikipedia)
hírlevél












